Advent első vasárnapja

2022.11.27. 19:58

Közös adventi ünnepre hív a szeretetet adó láng

Jelképes, hogy a város legkisebb lakói indították el az idén az adventi ünnepkör rendezvényeit – hagyományteremtő szándékkal hívták a kaposvári bölcsődés gyermekeket, a szüleiket és a bölcsődei dolgozókat a Berzsenyi parkba, egy közös mécsesgyújtásra. Megyeszerte karácsonyi vásárokkal, koncertekkel és díszkivilágítással vette kezdetét az advent.

K.G.

A közös ünnep szeretetet adó lángjára emlékezve minden család mécsesekkel rakta körbe a szökőkutat a Berzsenyi- parkban szombaton. Apró dolgokkal tesz csodát az Isten – említette meg Hegedüs Gábor kaposvári evangélikus lelkész, Pintér Rómeó alpolgármester pedig azt hangsúlyozta, hogy az ünnep csodáját annál jobban át tudjuk élni, minél szélesebb körben tesszük, ezért azt javasolta, hogy ne csak otthon, hanem nagyobb közösségben is ünnepeljünk. Az advent minden családnak ugyanazt jelenti: az egymásra figyelést és a várakozást, mondta a szervezők nevében Ludván Andrea, a Mesebárka evangélikus családi bölcsőde vezető kisgyermeknevelője.    

Vasárnap délután megszólalt a zene, és estére zsúfolásig megtelt a Kossuth téri karácsonyi vásár.
– A forgalom nem lesz kisebb, mint tavaly, elvégre az ünnep az ünnep! – bizakodott az árusok közül a kiskőrösi Ba József, aki forralt bort és másféle itókát kínált, a tavalyinál 20 százalékkal magasabb áron.
– Először szétnézünk, de minden bizonnyal vásárolunk is – mondta a nyugdíjas Diszler Józsefné. – Szaloncukrot terveztünk venni, ha drágább lesz, akkor kevesebbet. 
– Együtt öltöztessük ünnepi fénybe a városunkat! – mondta Szita Károly, aki egy karácsonyi mesét mondott el a hallgatóságnak a békéről, majd a gyerekekkel közösen kapcsolták fel a belvárosi díszkivilágítás fényeit a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola diákjainak műsora után. 

 

Advent első szombatján este ünnepi műsor keretében gyújtották meg Marcaliban a Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplom előtti Boldog II. János Pál pápa téren az első gyertyát a kültéri adventi koszorún, melyet a római katolikus egyházközség 12 fős csapata épített Király Jenő templomatya, Gelencsér Róbert világi elnök és Tóth Péter vezetésével. Az ünnepségen a Mesepark Óvoda Pillangó csoportjának 8 kisgyermeke adott elő verses-zenés ünnepi összeállítást. A Balaton-parton is kigyúltak az adventi fények a hétvégén. Kézműves vásár, forralt bor, koncertek és gyertyagyújtás – ezzel várták a balatonbogláriakat az 56-osok terén. Balatonszabadiban a Szabadifürdő és Sóstóért Alapítvány hirdetett adventi ünnepséget, Siófokon a Civilek a Nemzetért Egyesület apostoli kettős keresztet állított, és adventi programokat szervezett a Béke parkba.   

       

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában