PTE az Education

2023.01.13. 19:53

Hangulatból ismét jelesre vizsgázott a Pécsi Tudományegyetem a budapesti Educatio kiállításon

Már a bejáratnál a PTE kisbusz zenéje és a PTE EHÖK-tigris hangolta a belső pezsgésre a metsző hideg dacára a kiállításra érkező középiskolásokat. Sok egyetemnek volt jelen a kabalaállata.

A #ptecsalád felirattal díszített tér előtt is kérdezősködők gyülekeztek, a stand szélénél is sokan érdeklődtek, a belső térben pedig tanácsadásokra nyílt lehetősége a középiskolásoknak. A PTE-t képviselő csapat összehangoltan dolgozott: a bátortalankodókhoz odamentek és megszólították őket, a konkrét kérdésekre konkrétumokkal válaszoltak, a játékosabb kedvűekkel pedig játszottak. És megállás nélkül mosolyogtak! Nem titok, hogy a legtöbb egyetem a közösség fontosságát emelte ki az idén a kampányában – nos, ezt a PTE-s standon meg is lehetett tapasztalni. És akkor megérkezett a PTE Brass Band! Az alapmorajlást felváltotta a zene, a diákok táncoltak, énekeltek, videóztak.  2023-ban talán még a korábbiaknál is többen választották azt, hogy nem is néhány fős, hanem nagy csoportokban látogattak el a PTE-hez. Olyan érdeklődővel is találkoztunk, aki az idén nagy sikerrel, élőben rendezett Irány a PTE! Kultúrfesztet online volt kénytelen követni, és az ottani hangulatot szerette volna személyesen is megtapasztani, ezúttal az Educatio kiállításon. Az idei legnagyobb változás, ami minden végzős középiskolást lázban tart, az a felvételi rendszer újragondolása. Ennek részleteiről a nagyszínpadon zajlott összefoglaló előadás – a legfőbb tanács az volt, hogy a kiszemelt intézmény honlapján is tájékozódni kell.

 A részletek a Pécsi Tudományegyetem felvételivel foglalkozó oldalán is elérhetők. Érdemes pár évvel előre is tervezni: az ideiek után az igazán gyökeres változások ugyanis a 2024-ben felvételizőkre várnak majd. A PTE Támogató Szolgálata a hagyományokhoz híven külön standdal képviselte a mozgáskorlátozottak és a fogyatékkal élők érdekeit, illetve bemutatták lehetőségeiket. Az érdeklődők többségének valóban sikerült újat mondani: az érintett hallgatókat ugyanolyan jogok és lehetőségek illetik meg, mint ép társaikat– a PTE az elsők között varrta ezt zászlajára. A magyar középiskolások egyre vonzóbb célcsoportot jelentenek a nagyobb cégek és a külföldi felsőoktatási intézmények számára: megjelent a kiállítók között a MÁV, a BKK, kint volt a japán nagykövetség, de osztrák, ausztrál, amerikai és holland egyetemek is. A legtöbbször csillogó steppelt kabátot viselő, hátizsákos diákok legtöbbször célirányosan a kiszemelt egyetemhez tartottak, majd sodródtak az árral, kerülgetve az ajándéktárgyakat gyűjtögető szülőket, tipródtak az igazolásokért, kajáltak a büfékben. Az Educatio kiállítás szombaton is nyitva tart: a PTE standja is vár minden érdeklődőt, és aki kilátogat, ne felejtse el megkeresni és megölelni a tigrist.

forrás: univpecs.com

Címkék#pte

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában