Piaci körkép

2023.04.21. 14:00

Késett a jó idő, ezért először zöldült be a palántáktól a piac

Végre napsütés támogatta a pénteki piaci bevásárlást.

Turbéki Bernadett

Fotó: Lang Róbert

A szokásosnál mégis kevesebben járkáltak a standok között.

– Minden tavaszi íz itt van az asztalomon. Saláta, újhagyma, retek, minden szép, és mégis alig viszik ma – mutatta az árut Novák Ferencné, őstermelő.

– Az emberek kiköltekezték magukat húsvétkor – szólt oda a szomszéd stand árusa. Egyelőre a palántákat is óvatosan keresik a vásárlók. A termelők kedden hoztak először belőlük. Kuti Balázs családja több mint negyvenöt éve foglalkozik palántákkal.

 

– Nem volt kedvező az időjárás a palántaneveléshez. Sokba került a fűtésük. Ez jelentkezik az árában is – mondta a termelő, aki szerint a vásárlók sokallják az árat.

– Somogymeggyesről hoztuk a palántákat. Húsz százalékkal ment fel tavalyhoz képest az áruk. A paradicsom jobban bírja a hideget, a paprika kevésbé fejlett – mutatott végig a kínálaton Weisz Ferenc. A paprika és a paradicsom palánták 350 forintért cseréltek gazdát a pénteki piacnapon, ám láttunk 60 forintos petrezselyempalántát is.

Bár 5 ezer forint kilója, mégis viszik a magyar, fóliás epret, és a balkonra is a cserepest.

– Pécsről hoztuk a kaspókat, három tő van beleültetve. Egy-egy kaspó másfél kilogramm epret is ad – mutatta Kárpáti Szabolcs a 4 ezer forintos fellógatható epres kaspókat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában