Fotók

2023.04.18. 17:05

Vakon vásárolhattak a piacon, körültekintő kutyaszemek segítettek

Négy somogyi és két baranyai vakvezető kutyával ismerkedhettek a kaposvári piacra érkező iskolások és a vásárlók kedden. A vakvezető kutyák világnapja alkalmából szervezett rendezvényen megtanították, hogyan viszonyuljanak a járókelők a kutyás látássérültekhez.

Turbéki Bernadett

– Még soha nem láttam vakvezető kutyát az utcán munka közben, nekem ez újdonság volt – mosolygott a harmadikos Geibl Fanni, aki osztályával érkezett a bemutatóra és máris a vakvezető ebek rajongójává vált.

A kilencféle munkakutya közül a vakvezetők számítanak a legnépszerűbbeknek, ám nem mindegy, hogyan közelítünk feléjük járókelőként.

– Nem lehet kérdés nélkül megsimogatni, etetni sem szabad, mert elvonhatja a figyelmét a feladatáról – a harmadik osztályos Károcs Adél a a látottak után felsorolta, amit fontosnak tartott az érzékenyítő előadásból, amelyet a Somogy megyei Vakok és Gyengénlátók Egyesülete szervezett.

– Tavaly rendeztük meg először a programot. Szeretnénk, ha híre menne a látó társadalomban is a szolgáltatásnak. Aki rá tudja hangolni magát, hogy vakvezető kutyával közlekedjen, vagyis segítségképpen látótárssal boldoguljon. Somogyban jelenleg négy vakvezető kutya dolgozik, ám újabb igénylést egyelőre senki nem nyújtott be – mondta Nemesné Kiss Gabriella, a Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesületének elnöke. Egy vakvezető kutya kiképzése több mint négy millió forintba kerül, és időbe telik, mire mindent megtanul és megtalálják a megfelelő gazdit neki, mert habitusuk szempontjából passzolniuk kell a gazdi életmódjához. 

A 42 éves Stecker Andrea 2019 októberében hozta haza a most öt éves Reenát a kiképzőiskolából. Két évet várt a segítőre.

– Mindig voltak tacskóink, akiket kiskoruktól neveltünk. Reena az első kutyám, aki felnőttként került hozzánk. Két kutyát mutattak be nálunk a kiképzők. A tizenkét éves lányom tacskója az egyiket azonnal „elüldözte”. Reenaval öt perc ismerkedés után elmentünk a boltba. Szulokon lakom, ahol nem makulátlan a járda. A kutya mindent jelzett. Már azt is tudom, hogy a nyugdíjas éveit is nálam tölti majd – mondta Andrea, aki óvodákban és iskolákban is rendszeresen bemutatja segítőtársát.

Vakon vásárolhattak a piacon

A keddi program keretében a piac vásárlói és a helyszínre érkező iskolások megtapasztalhatták, milyen vakon vásárolni. Bekötött szemmel, és speciális szemüvegekkel mutatták meg nekik, milyen csupán tapintással kiválasztani az asztalra valót és hogyan tudnak fizetni, ha nem látják a visszajárót. A kutyákon kívül akadálypályával és élő könyvtárral várták az érdeklődőket, akik a látássérültektől kérdezhettek bármit.

Lelkileg felkészültek a kiképzők

Tenyésztés, nevelés, kiképzés és utógondozás is szerepel a kutyakiképzők feladatai között.

– A nyolc hetes kiskutyák kölyöknevelő családokhoz kerülnek, hogy minél több inger érje őket. Találkozzanak emberekkel, állatokkal, tömegközlekedésben részt vegyenek, természetesen a mi szakmai felügyeletünkkel. Egy éves korukban kerülnek vissza hozzánk, majd hat-nyolc hónapos kiképzés vár rájuk – sorolta a vakvezető kutyák pályafutásának kezdeti lépéseit Schiff Mónika, a csepeli kiképző központ vezetője. A munkakutyákat állami támogatásból, pályázati pénzből és a felajánlott adószázalékokból képzik ki. Félszáz kutya közül jó, ha a negyede beválik vakvezetésre.

– A kiképzési időszak után úgy érezzük, mintha egy darabot kitépnének a szívünkből, ami így egyre kisebb. Tudnunk kell fokozatosan háttérbe vonulni, amikor a gazdához kerül a kutya – mondta Szollath Nóra, kiképző.

Hallgasd meg bővebb beszélgetésünket is a témában!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában