Emlékülés

2023.06.17. 18:02

Nem trendi Nagy Imrét ünnepelni

K. G.

Koszorúzással egybekötött emlékülést tartott pénteken Nagy Imre halálának 65. évfordulóján a Nagy Imre Társaság Somogy Megyei Szervezete. Szántó László elnök az Együd Árpád Kulturális Központban köszöntötte a megjelenteket, és új tagjaiknak nyújtott át tagkönyveket. Négy új belépővel gyarapodott ugyanis a szervezet tagsága. Az első Nagy Imre-kormány ténykedéséről Katona Csaba történész, a MNL Országos Levéltár munkatársa tartott előadást. 

– Van olyan életszakasza, amire nem feltétlenül lehet büszke, gondoljunk a belügyminiszterségére és arra, hogy a moszkovita kommunisták közé tartozott, de nem mindegy, hogy az ember honnan hová jut el – mondta a történész. – Az 1953-as és 55-ös kormányprogramjával már egy nyitottabb társadalom felé mutatott irányt. Félreértés ne essék, szigorúan a kommunizmuson belül, mert hithű kommunista volt, de egy emberi utat próbált járni. ’56-ban mai kifejezéssel szólva szintet lépett, mert eljutott odáig – más kérdés, hogy milyen körülmények hatására –, hogy a többpártrendszert is el tudta fogadni, és élete végén bátran állt a hóhérai elé, mert pontosan tudta, hogy nem számíthat kegyelemre. 

Katona Csaba azt tapasztalja, hogy napjainkban „nem trendi” Nagy Imrét pozitív szereplőként elővezetni, de bízik abban, hogy szülővárosában, Kaposváron nem felejtik el Nagy Imre nevét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában