Krisna-völgyi búcsú

2023.07.28. 18:15

Bárki megnézheti, hogy milyen az élet mosollyal arcunkon

Harmincéves fennállását ünnepli a somogyvámosi Krisna-völgy. Péntektől vasárnapig izgalmas programokkal várják az érdeklődőket. Várhatóan szombaton köszöntik a félmilliomodik látogatójukat.

Góz Lilla

Fotó: Lang R.

Harmincéves a somogyvámosi Krisna-völgy, s 28. alkalommal rendeznek búcsút. – Várhatóan szombaton köszöntjük az ötszázezredik vendégünket – mondta Gőri István, a Krisna-völgy kommunikációs vezetője. – Számunkra nagyon fontos, hogy megmutassuk, mit csinálunk. Lássák minél többen, hogy ez az életforma nem szenvedés, hanem mosollyal az arcunkon élünk itt.

Mosollyal az arcukon élnek a völgyben. 
Fotó: Lang R.

Kiemelte: esténként a szerzetesektől indiai táncokat lehet tanulni, az étteremsátornál pedig azt is megmutatják, hogyan készítik ételeiket.
A tehéntrágyával, sárral, szalmával bevont tűzrakó helyeken csapáti, vagyis indiai kenyérlepény sült. – Teljes kiőrlésű lisztből kevés zsiradékkal készül és serpenyőben sütjük meg, majd kerül bele egy zöldséges szósz – mutatták a vendéglátók. 

Legalább tucatnyi süteményt is lehetett kóstolni a búcsú alkalmából. – Minden reggel felajánlásokkal kezdődik a nap a templomban, s a saját búzadaránkból készítünk gyümölcsös halavát – mutatta az étel készítője, Fekete Andrea.

Rózsavizes cukorszirupba áztatott túrós finomság mellett tejkaramellát, sőt még vegán csokis-kókuszos fagyit is kínáltak. A sós csemege fehér lencséből készült és mellé csípős, joghurtos csatnit kínáltak.

Ottjártunkkor izgatottan próbálta fel a szárit egy kislány. Boglárka elmondta: édesapjával Zalakaroson nyaralt, és hazafelé, Egerágra utazva találták ki, hogy benéznek a Krisna-völgyi búcsúba. – Most járunk itt először és nagyon tetszik – mondta el az édes­apa, Gergely Zsolt.

Apának és lányának a frangipáni is nagyon tetszett; a színes trópusi virágot a völgyben nevelik.  A gyerekek íjászkodhattak is és sokan fedezték fel a völgy festői környezetét ökrös szekérrel. – Ausztriából érkeztünk, húsz éve tartozunk a közösséghez, nagyon örülünk, hogy találkozhatunk hívőtársainkkal – mondta Vénusz Mercédesz, aki szerint a somogyvámosi völgy rengeteget fejlődött az elmúlt három évtizedben.

Igazi élmény a búcsú. 
Fotó: Lang R.

A 300 hektáros biofarmon három napon át lehet ismerkedni a hagyományos, vidéki magyar és az ősi védikus-indiai kultúra különlegességeivel és sajátosságaival. A Krisna-völgy Közép-Európa legnagyobb ökofalva, amelynek az egyik fő célja, hogy az emberiség számára megfelelő és élhető alternatívát nyújtson a jövőre nézve. Idén már látható a völgy új ökrös járgányháza is. Szombatra holifesztivállal, védikus esküvővel, indiai streetfood konyhával készülnek a jóga- és indiai táncbemutatók, hennafestés, kézműves kirakodóvásár mellett.

A részletes programot ide kattintva találod! 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában