Megszülettek a ponthatárok!

2023.07.28. 13:50

Jóval több hallgató nyert felvételt Kaposvárra, mint tavaly

Hatvanöt százalékkal több, 736 hallgató nyert felvételt a Magyar Agrár- és Élettudományi egyetem Kaposvári Campusára, mint tavaly. Mind az öt képzési területen jelentősen nőtt a felvettek száma.

Turbéki Bernadett

Fotó: Bencsik Ádám

Agrárképzési területre felvételt nyert 206 fő csaknem 30 százalékkal több az előző évinél. Legnépszerűbb képzés a lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnök és mezőgazdasági mérnök alapképzés volt, az előbbire 38 főt, az utóbbira pedig 54 főt tudtak felvenni. Az állattenyésztő mérnök alapszak is nagyon keresett, valamint az osztatlan agrármérnök képzés is. 

– A tavaly szeptemberben először elindított élelmiszermérnök alapképzésre idén 23 fő nyert felvétel, mely azt gondolom elég biztató a jövőre nézve. Mesterképzések közül az állattenyésztő mérnök szakra tudtuk a legtöbb hallgatót felvenni. Az agrárképzési területen legmagasabb pontszámmal az osztatlan agrármérnök képzésre lehetett bekerülni 306 ponttal – mondta Vörös Péter, a MATE Kaposvári Campusának főigazgatója.

A műszaki képzési területen belül a két éve elindított gépészmérnök alapszakon 24 fő kezdheti meg tanulmányait szeptembertől. Idén először tudják elindítani a gazdaságinformatikus alapszakot a Kaposvári Campuson levelező formában.

A pedagógusképzési területen sikerült megduplázni a felvettek számát a tavalyi évhez képest, idén összesen 331 fő nyert felvételt. A legnépszerűbb képzés a gyógypedagógiai alapszak volt, melyre nappali tagozatra 43 főt, míg levelező tagozatra 100 főt vettek fel. Ezen a képzési területen itt volt a legmagasabb a pontszám, 304 ponttal lehetett bekerülni. Idén sokan jelölték meg a tanító, az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszakot is. Nappali és levelező tagozatra összesen a tanító szak esetében 59 fő, óvodapedagógus szak esetében 79 fő, míg a csecsemő- és kisgyermeknevelő szak esetében pedig 40 fő kezdheti meg tanulmányait szeptembertől. Idén sikerült elindítani a gyermekkultúra mesterképzést is.

A gazdaságtudományi képzési területre csaknem 90 fő nyert felvétel. Legnépszerűbb képzés a pénzügy és számvitel alapszak, valamint a kereskedelem és markering alapszak volt. Legmagasabb pontszámmal a kereskedelem és marketing alapszak állami ösztöndíjas nappali képzésre lehetett bekerülni 358 ponttal. Idén először indítják el a Kaposvári Campuson a gazdálkodás és menedzsment alapszakot.

A művészeti képzési területen idén is a színművész osztatlan képzésre nyertek legtöbben felvételt, de népszerű volt a képi ábrázolás, valamint a média design alapszak is.

– Ezúton szeretnék gratulálni minden felvett hallgatóknak és sok sikert kívánok tanulmányaikhoz – mondta a MATE Kaposvári Campusának főigazgatója, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy aki nem jelentkezett, vagy esetleg nem nyert felvételt, lehetősége van a pótfelvételi eljárás keretében beadni jelentkezését 2023. augusztus 6-áig. Lehetőség nyílik jelentkezni mind állami ösztöndíjas, mind pedig önköltséges képzésre. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában