Program

2023.08.19. 10:16

István, a Király Kupa a Keszthelyi-öbölben

Augusztus 20-án újra István, a Király Kupa a Keszthelyi-öbölben

Az előzetes visszajelzések alapján minden eddiginél magasabb részvételre számítanak a Balaton nyugati medencéjének legjelentősebb vitorlás eseményén. Így a csaknem 40 éves múltra visszatekintő regattán több mint 100 hajó szállhat vízre és versenyezhet a Mészáros Pál Borászat Nagydíjáért.

Fotó: István, a Király Kupa hivatalos

A rangos vitorlásversenyt gasztronómiai és zenés programok kísérik a parton

Az István, a Király Kupa csaknem négy évtizedes múltra tekint vissza, bár az esemény csak az utóbbi néhány évben lett igazán népszerű.

– Az elmúlt évtizedekben a Balaton nyugati medencéjében sajnos háttérbe szorult a vitorlássport. Rendezvényünk sokáig jóval szűkebb körű volt, hiszen csak a környékről érkeztek nevezések, ezen azonban az utóbbi években sikerült változtatnunk. A verseny egyre növekvő népszerűségét jól mutatja, hogy a korábbi években rekordszámú jelentkezést regisztráltunk. Az előzetes érdeklődés alapján pedig idén a korábbiaknál is több indulóra számítunk. A cél, hogy átlépjük az álomhatárt, a 100-nál több nevezett hajót! – nyilatkozta Gárdos Péter, a regattát szervező Keszthelyi Túravitorlás Club (KTC) elnöke.

Fotó: István, a Király Kupa hivatalos

Az István a Király Kupa a Mészáros Pál Borászat Nagydíjáért 13:00-kor startol, és a partról is érdemes lesz figyelemmel kísérni, hiszen színes programok várják az érdeklődőket, az államalapítási ünnephez méltó szórakozást ígérve.

Lesz ínyencségeket kínáló gasztroudvar, valamint italteraszok is. Idén fellép a BB Jazzy Duó, valamint Farkas Tibor, de lesz konga és hastánc show, a napot pedig DJ Carey esti bulija zárja.

Fotó: István, a Király Kupa hivatalos

– Nemcsak a verseny népszerűsítésére, hanem annak közösségépítő erejére is nagy hangsúlyt fektetünk, ezért is színesítjük évről évre a programot könnyűzenei és gasztronómiai élményekkel. Ebben nagy segítséget nyújtanak a támogatóink, akiknek növekvő száma is azt jelzi, hogy valóban nő a kupa presztízse. A szponzorok között ráadásul már nem csupán helyi cégek, hanem országos méretű vállalatok is megtalálhatók. Bízunk benne, hogy a regatta néhány éven belül az egyik legnagyobb hazai vitorláseseménnyé és egésznapos turisztikai-, illetve gasztro-látványossággá válik – hangsúlyozta a KTC elnöke.

Nyitókép: István, a Király Kupa hivatalos

forrás: likebalaton.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában