Döntöttek

2023.09.19. 06:47

Nagyobbra nőtt az ukrán tiltólista, üdvözlik a gazdák

Búzát, kukoricát, árpát, olaj- és húsféléket, de még mézet sem lehet behozni Ukrajnából szeptember 16-tól. A magyar kormány összesen két tucat termékre kiterjedően rendelte el a behozatali tilalmat azután, hogy az Európai Bizottság bejelentette: nem hosszabbítja meg a négy terményre vonatkozó tiltást a szomszédos országból.

Marosi Gábor

Fotó: Török János

Az Európai Unió vezetői szerint minden rendben van a piacokon, ezért is döntöttek úgy, hogy a korlátozást szeptember 15-e után nem tartják fent – mondta Madarász Zoltán, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Somogy Vármegyei Igazgatóságának elnöke. 
– Magyarország kormánya azonban Lengyelországgal és Szlovákiával együttműködve úgy gondolja, óriási a probléma. Hatalmas piaci zavarok vannak. Az országban megtermelt mezőgazdasági alaptermékek eladhatatlanok. Búzára egyáltalán nincsen kereslet. Nyakunkon a napraforgó, és le kell majd aratni a kukoricát is. A piacokon nem látunk mozgást, ezért a magyar kormány saját nemzeti hatáskörben tilalmat vezetett be. Számunkra ez azért fontos, mert nemcsak alaptermékekre, hanem az ezekből készült és feldolgozott termékekre is kiterjed a tiltás. A listát kibővítették a mézzel, a tojással és a baromfihússal is, melyekkel szintén elárasztották a hazai és az unió piacait – mondta a NAK somogyi elnöke. 
Madarász Zoltán arról is beszélt, azért is fontos, hogy a félkész termékekre is kiterjesztette a kormány a tilalmat, mert korábban a spekulánsok a búzadarával együtt hoztak be búzát az országba. Pontos szabály ugyanis nincs arra vonatkozólag, hogy az őrlemény hány százalékában lehet egész búzaszem. Madarász Zoltán kiemelte, az intézkedéssel az élelmiszer-biztonságot is sokkal jobban tudja garantálni a kormány. 
– Nagyon sok feladat áll még előttünk. Azzal, hogy Magyarországra nem jöhetnek ezek az áruk, az nem jelenti azt, hogy a magyar termékek korábbi felvevőpiacaira sem mehetnek – mondta. – A hazai mezőgazdasági termelés 20 millió ember élelmezésére elegendő. Ennyien nem élünk a Kárpát-medencében, ezért sok terméket exportálunk, illetve adnák el másoknak, ha az unióba Ukrajnából áramló dömpingáru nem veszélyeztetné ezeket a piacokat sem. Sok dolgunk van még azzal, hogy ezekre a piacokra ismételten szállítani tudjunk – tette hozzá a NAK somogyi elnöke. 
Mészáros János, a Zselici Méhész Egyesület elnöke megkeresésünkre elmondta, jó döntésnek tartják, hogy a kormányrendelet értelmében mézet sem lehet behozni Ukrajnából. – Azt azonban nem lehet tudni, hogy a magyarországi tilalom elég lesz-e – hangsúlyozta. – Megkerülve a magyar szabályt, más országokból így is bejöhet az egyébként korábban ukránokon keresztül érkezett, laborban előállított, hamis kínai méz. Ezért is szeretnék majd demonstrációt tartani Brüsszelben – hangsúlyozta a méhészegyesület elnöke. 

Búzát, kukoricát, napraforgót, de szőlőt és bort sem lehet behozni

A kormányrendelet értelmében 2023 szeptember 16-tól nem lehet majd behozni Ukrajnából szarvasmarhaféléket, sertés-, juh- és kecskehúst, baromfit, madártojást, mézet és zöldséget sem. A jogszabályban rögzített tiltás kiterjed a búzára, rozsra, árpára, kukoricára, hajdinára, kölesre, kanárimagra és más gabonafélékre. Búzalisztet, másképpen megmunkált gabonafélét, olajrepcét, repce- és napraforgómagot, olajféléket, ropogós kenyeret, friss szőlőből készült bort, beleértve a sze­szezett bort is, nem jöhet be hazánkba.  A teljes és pontos lista a Magyar Közlöny legfrissebb kiadásában olvasható.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában