Piaci körkép

2023.09.15. 15:06

Szőlőből és szilvából is feltankoltak a vevők

Bár az időjárás pénteken a nyarat idézte, a piaci felhozatal már hamisítatlanul őszi volt.

Harsányi Miklós

Fotó: Lang Róbert

Zöldségből, gyümölcsből ezúttal is lenyűgöző kínálattal rukkoltak elő az árusok, az egyik helyen a 13 fajta lekváron kívül 15 féle savanyúság volt.

– A kilónként 550 forintos  lecsópaprikából szépen fogy – mondta az egyik árus.  – Kelendő a paradicsom, s a 350 forintos fejes káposztát éppúgy keresik, mint a karfiolt, melynek kilója 999 forint.  Hajnaltól jönnek a vevők, a keddinél erősebb a forgalom.

Mézkóstolóra hívta az érdeklődőket az egyik alsóbogáti méhész. A vegyes és a repce méz kilója 2500 forintot kóstált, az akácot egy ezressel drágábban kínálta. Szerencsésen kezdte a reggelt, indításként eladott egy négyezer forintos díszdobozt, melyben fél-fél kiló vegyes és akácméz volt. Kadarkúti krumpli – hirdette tábla az egyik őstermelőnél. Kilója 400 forint vort, s egy asszony több mint 2,5 kilóért fizetett. Azt mondta: főzni, sütni egyaránt jó, s egy részét már a hétvégi ebédhez felhasználja.  

Megkóstolhatom? 

– érdeklődött egy idősebb nő a szőlőtől roskadozó standon. Egy kiló pölöskei muskotály 799 forintba került, s olyan sikeres volt a gyors teszt, hogy két nagy fürttel lepte meg családját. Ugyanott 1399 forintért mérték a magvaváló őszi barackot. A csarnokban is nagy volt a jövés-menés, volt, aki húsvásárlás után az otthoni tejkészletet töltötte fel. A mozzarellás füstölt sajt kilója 4300 forint volt, egy vásárló házi túróért állt sorba, míg egy nyugdíjas férfi 1,5 liter házi tejet kért. Gazdag felhozatal jellemezte az egyik standot, ahol 13 fajta lekvár közül lehetett választani, akadt köztük meggy, málna és szeder is, egy házaspár a csalamádét vette szemügyre. S aki a piaci gyaloglás után némi energiát akart gyűjteni, frissen sült hurka, kolbászon kívül hekkel is csillapíthatta az éhségét. 

Kaposvári Nagypiac aktuális árai

2023. Szeptember 15.

 

Padlizsán 

420 Ft/ kg-tól

Cukkíni

250 Ft/kg-tól

Körte

750 Ft/kg-tól

Alma

490 Ft/kg-tól

Szilva

599 Ft/kg-tól

Szőlő

590 Ft/kg-tól

Repce és virág méz

2000 Ft/kg-tól

Akác méz

3800 Ft/Kg-tól

Hárs méz

2800 Ft/kg-tól

Burgonya

              380 Ft/kg-tól

Sárgarépa

490 Ft/kg-tól

Zöldség

1100 Ft/kg-tól

Paradicsom

450 Ft/kg-tól

Zöld paradicsom

500Ft/kg-tól

Karfiol

850 Ft/kg-tól

Pritamin paprika

650 Ft/kg-tól

Zeller

200 Ft/db-tól

Káposzta

450Ft/kg-tól

Vöröshagyma

550 Ft/kg-tól

Kápia paprika

550 Ft/kg-tól

Zöld bab

1200 Ft/kg tól

Kovászolni való uborka

650 Ft/kg-tól

Saláta uborka

490Ft/kg-tól

Kapor

200 Ft/csom.-tól

Csirkemell kisfilé

1499 Ft/kg-tól

Csirke alsó comb

899 Ft/kg-tól

Csirke máj-szívvel

949 Ft/kg-tól

Sárga dinnye

         490 Ft/ kg-tól

Kajszi barack

798 Ft/kg-tól

Őszibarack

999 Ft/kg-tól

Gyalult konyhakész tök

800Ft/0,7 kg

Lecsó paprika

350 Ft/kg-tól

Csemege kukorica

150 Ft/db-tól

Alma  paprika

650 Ft/kg-tól

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában