2023.10.11. 17:21
Nyitva a századik, nem engedték bezárni a postát Csökölyben
Az avatásra a Magyar Posta vezérigazgatója is eljött, és beszámolt a program állásáról. A kistelepüléseken a posta igazi közösségi térnek számít, tudják ezt a csökölyiek is.
Fotó: Muzslay Péter
– Amióta az eszemet tudom, volt posta a faluban! – mondta Katona Sándor. – Még a biztosításomat is a postán kötöttem.
– Sorsjegyért is ide térünk be – fűzte hozzá Korcz János.
Az átalakulás előtti átmeneti időszakban a posta csak 3 órán át volt nyitva, de ezt sokan kevesellték. Szerdán azonban megnyílt az új postapartnerséggel működő postafiók, ahová 10-től 16 óráig lehet betérni. A képviselőtestület úgy döntött, hogy nem engedik bezárni a postát, hanem ugyanazokkal a szolgáltatásokkal tovább működtetik. Ez a rinyakovácsiak, a jákóiak és a gigeiek javát is szolgálja.
– Egy önkormányzati épület hátsó helyiségében nyitottuk újra a postát– mondta Jakab Csongor, Csököly polgármestere. – Bérleti díjjal, rezsivel nem kell számolnunk, mert az épület a miénk, és eddig is használtuk. A régi postai dolgozó, Belláné Kispál Hajnalka most az önkormányzat alkalmazásban áll, normatívát kapunk a fizetésére. Tataroztuk és kifestettük a helyiséget, nyomtatót, kártyaleolvasót, lemezszekrényt vettünk, és bekötöttük az internetet. Nagyjából félmillió forintos beruházás volt az önkormányzati költségvetés terhére.
Februárban indították útnak a postapartnerség programot, mondta Balczó Barnabás a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója Csökölyben. Most értek el a századik helyhez, és tovább tárgyalnak, sőt újabb 200 településről már döntöttek, ahol szintén partnerségben lesz a posta. Egyharmad részt az önkormányzatokkal, kétharmad részben vállalkozókkal szerződtek.
Csökölyben adták át a 100. postapartnert
Fotók: Muzslay PéterÚj támogatásban részesülnek a postapartnerek
Tavasz óta újragondolták az ajánlatukat, mert annak olyannak kell lennie, hogy üzletileg is megállja a helyét, emelte ki a posta vezérigazgatója. Balczó Barnabás szerint ez lényeges ahhoz, hogy ugyanazokat a szolgáltatásokat tartani tudják, sőt akár magasabb színvonalra emeljék. Két megoldást kínálnak a partnereiknek. Az egyik alapcsomag, a levelek és csekkek felvétele, és a bővített csomagban biztosítási, szerencsejáték és pénzügyi termékeket vásárolhatnak az ügyfeleknek. Fontos hangsúlyozni, hogy a kézbesítést továbbra is a Magyar Posta végzi. A vezérigazgató hozzátette, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a napokban teszi közzé a hirdetményt, hogy az összes postapartner munkahely megtartó támogatásban részesülhet, hat hónapon át 125 ezer forint bérkiegészítésben.