Balaton

2023.11.11. 11:25

A nyárnak kell a telet eltartania a Balatonon: Tóth Balázs leköszön, de továbbra is a Balaton turizmusáért dolgozik

Tóth Balázs több mint tíz évig dolgozott a balatonlellei yacht clubban, amit 2016 óta vezetett. Sokat tett azért, hogy télen is legyenek programok a déli parton és megértsék a turisták: a Balaton télen-nyáron menő. Év végével leköszön ügyvezetői pozíciójáról, de továbbra is a tó turizmusáért dolgozik.

Koszorus Rita

Fotó: Nemeth_Levente

– Jó időszak volt ez, nagyon élveztem, mert megmutattuk, hogy igenis van igény a szezonon kívüli Balatonra és télen is lehet vendégeket hívni a tóhoz – mondta kérdésünkre Tóth Balázs. – Ugyanakkor sajnos azt is megmutatta, hogy nagyon nehéz hinni az összefogásban, sokszor ellenszélben dolgozik az ember, ami önerőből borzasztó nehéz. 
Tóth Balázs szeretne a jövőben is a tó turizmusáért és Balatonlelléért tenni. – Lellén maradok, turizmussal foglalkozom ezután is, csak a lendületből visszaveszek – tette hozzá. A felröppent pletykát, mely szerint indulna a polgármesteri székért, határozottan cáfolta. – Nem vagyok politikus alkat, nem lennék erre a feladatra alkalmas – mondta. – Szókimondó ember vagyok, ami a szívemen az a számon. Még képviselőnek sem lennék jó, noha az nem titok – erről többekkel beszélgettünk már, –, hogy valamilyen bizottsági vagy egyéb turisztikai szerepet vállalnék a következő időszakban. 
Tóth Balázs szerint egy új program koncepciója van kialakulóban, ám erről egyelőre sokat nem árult el, csupán annyit tudni róla, ezzel is az a cél, hogy a tó ne csak nyáron vonzzon turistákat. – A szezonalitást és a berögzült dolgokat nehéz levetkőzni – hívta fel a figyelmet a leköszönő ügyvezető. – Sajnos ütközünk falakba, pedig próbáljuk meg­győzni a döntéshozókat, hogy ez nem csak a mi hasznunkra válna, hanem mindenkiére. Nem könnyű télen is életben tartani a partot, hiszen úgy kell felépíteni az üzleti modellt, hogy a nyár eltartsa a telet is. Ezt épeszű vállalkozó nem csinálja, ha visszamehetnék az időben én is elgondolkodnék, hogy ezt ilyen lendülettel csinálnám-e. Máshogy viszont nem megy, mert ha nem adunk éves munkát a dolgozóknak, nem is fognak eljönni dolgozni. Ha viszont éves munkát adunk, akkor nyitva is kell lenni, hogy legyen bevétel. 
 

Már régóta érlelődött Tóth Balázsban a távozás gondolata

Tóth Balázs kérdésünkre azt is elmondta az év végi távozásával kapcsolatban, már régóta érlelődött benne a gondolat, hogy azzal a lendülettel, amivel eddig végezte a munkáját, már túl sok számára a feladat. Ezért, amikor úgy alakultak a körülmények, könnyen vett búcsút korábbi munkahelyétől. – A jövőben saját vállalkozásaimra összpontosítok – tette hozzá Tóth Balázs. 

Megtudtuk azt is, hogy a balatonlellei műjégpálya idén nem nyit ki és a delikátüzlet sorsa is kétséges egyelőre. – A korábbi helyszínen biztosan megszűnik – mondta. – Többen érdeklődtek már más településekről, azt mondták, örülnének neki, ha oda kerülne, de a segítségemet is kérték egy hasonló üzlet felépítéséhez. Egyelőre még keressük a helyét Lellén, de ezzel is pont az a bajom, mint minden mással. A nyári hónapokban egy nagyon szép dolog tud lenni egy ilyen delikátbolt, viszont télen volt olyan nap, hogy egy lekvárt nem adtunk el, osztotta meg tapasztalatait Tóth Balázs. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában