Somogyi Nyugdíjasok

2024.01.13. 11:29

Bár az elmúlt időszak sikertörténet volt, beárnyékolja mindezt a tagszervezetek számának csökkenése

A Deseda Menti Nyugdíjas Szövetség tevékenységét tanácskozáson értékelte a vezetőség a közelmúltban.

Varga László

 Varga Józsefné elnök visszatekintéséből megtudtuk, hogy a szervezet 2011-ben a megyei nyugdíjasszövetségből kivált tizennégy kistérségi társaságából alakult Somogyaszalóban. Célul tűzték ki az idősek közösségeinek támogatását, a hagyományok és erkölcsi értékek felkutatását és átadását, emellett fontosnak tartották a települések, közösségek közötti kapcsolattartást, rendezvények, programok szervezését, nem utolsósorban pedig a pályázati lehetőségekre is igyekeztek felhívni az egyesületek figyelmét. 
Bár az eltelt időszak a sok remek hangulatú rendezvénnyel, felejthetetlen kirándulásokkal és találkozókkal igazi sikertörténet volt, azonban mindezt beárnyékolta a tagszervezetek számának jelentős csökkenése. Somogygeszti sokáig az egyesület székhelye volt, ahol számos rendezvényre került sor, a covid után azonban váratlanul megszűnt a klub. – Többen, köztük fiatalabbak is áldozatul estek a járványnak, megint mások kiöregedtek vagy súlyos betegek – mondta Valkó Ferencné volt klubvezető. – A legidősebb volt tagunk, Gévich Sándorné például 95 éves, de 80 felettiek is vannak. 
Hasonló okok miatt lépett ki a szövetségből az ugyancsak számos rendezvénynek otthont adó ecsenyi klub is, ahol azonban nem szűnt meg teljesen a szervezet.  Varga Árpádné volt vezetőjük szerint ugyanis még időnként összejárnak, de inkább már csak beszélgetnek, főzőcskéznek. – Huszonnégy évig irányítottam a társaságot, maholnap kilencvenéves leszek, és főleg az egészségi állapotom miatt már ezeken sem tudok részt venni – mondta. 

Mindkét helyen sok segítséget kaptak az önkormányzattól  

Az elnök szerint a szövetség is kiváló kapcsolatot ápol a polgármesterekkel, különösen Takács János zimányi faluvezetőnek köszönhetnek sokat. A nyolc megmaradt társaság továbbra is remekül működik együtt, a szövetség pedig új dolgokkal is igyekszik a döntően özvegy és egyedülálló hölgyekből álló közösségek életét színesíteni. Ennek része a második alkalommal megrendezett füredi nagyik káposztafőző verseny, vagy a Deseda énekkar létrehozása is. 
Zimányban új otthonra találtak és bíznak abban, hogy nem kerül sor újabb megszűnésre, bár az egybehangzó vélemények szerint a fiatalabb korosztályt nem vonzza a közösségi élet, és nem igazán akarnak közéjük menni, valamint gondot jelent a kiöregedő vezetők pótlása is... 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában