Sonline.hu videó

2024.03.03. 06:50

Tánclépésben könnyebb az élet: felnőtt fejjel sem lehetetlen feladat megtanulni keringőzni és tangózni

Aki tánctanulásra adja a fejét Kaposváron, vagy kicsit is érdeklődik a mozgásos fesztelenség iránt, ismeri Bódis-Nagy Katinka nevét. Egy váratlan ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, érdemes kipróbálni, megálljuk-e a helyünket a táncparketten.

Koszorus Rita

A zene és a tánc gyerekkorom óta fontos szerepet játszott az életemben, de felnőtt-tánciskolába való beiratkozásom nemhogy a legtöbb kollégámat váratlanul érte, de talán magamat is megleptem a merész, eleinte lehetetlennek tűnő vállalással. Egy hónappal ezelőtt egy jól működő, ismert csapathoz csatlakozhattam, ahol többféle korosztályban, természetesen egyénenként eltérő motivációjú társakkal találkoztam. 

Aki tánclépésekre adja a fejét, vagy kicsit is érdeklődik a műfaj iránt Kaposváron, ismeri Bódis-Nagy Katinka nevét. 
Fotó: Lang R.

Volt, aki azért iratkozott be, mert gyerekkori vágyát szerette volna valóra váltani azzal, hogy latin táncokat tanul, mert úgy akart mozogni a parketten, mint egy profi, egy filmsztár, akár Al Pacino (Egy asszony illata) vagy Richard Gere (Hölgyválasz) partnereként, de olyan is, aki csak egyszerűen táncolni szeretett volna szerda esténként ahelyett, hogy a négy falat bámulja otthon. 

Frissítő fáradtság lehet a tánc. Fotó: Lang R. 

Mindannyian ámulattal figyeltünk egy olyan házaspárt, akik profiként ropták minden órán, lépéseiket, lendületes előadásukat szájtátva lestük, ha ki mertünk tekinteni partnerünk válla fölött a parkett távolabbi szegleteibe. Péter és Gina saját szórakozásukra iratkoztak be, ám példájuk annyira ragadós volt, hogy lányuk is úgy döntött, csatlakozik. Juditot és Szabolcsot is szintén lányuk, Fanni követte a táncoslábú kompániába. A közösség rendkívül segítőkész, hiszen a tánc nem elválasztja, hanem összeköti az embereket. Roppant pozitív élmény volt mindjárt az elején, hogy amikor az első pár lépés után belegabalyodtam a táncpartnerem karjába, és majdnem elvágódtam a padlón, a többi női táncos azonnal a segítségemre sietett. 

Frissítő fáradtság lehet a tánc. 

Aki tánclépésekre adja a fejét, vagy kicsit is érdeklődik a műfaj iránt Kaposváron, ismeri Bódis-Nagy Katinka nevét. A jelenségként is nyugodtan jellemezhető oktatót rengetegszer láthattuk fellépni, tanítványai a város jó hírét viszik országszerte hosszú évek óta. Mindez erős garanciát jelentett arra, hogy a hőn áhított táncostudás nála biztosan elsajátítható. 

Aki régóta dédelgetett vágyát tettekre cseréli tánctanulás terén, arra mindenképpen készülnie kell, hogy Bódis-Nagy Katinka soha el nem fogyó lendülettel és szenvedéllyel magyaráz és táncol, külön-külön, de leggyakrabban egyszerre. Természetesen a tempót a tanítványokhoz méri, türelmére jellemző, hogy ha kell, tizedszer is elgyakoroltatja a legegyszerűbb alaplépést a tánciskolán. Személy szerint kedvencem volt, hogy a tangónál vele gyakorolhattam be az alaplépéseket. Igazából csupán követni kellett a parketten, gyorsan a lábaimban éreztem a koreográfia alapját. Itt azért meg kell jegyezni, hogy a közkedvelt és méltán népszerű latin táncokhoz nem árt otthon felejteni a félénkségünket. A felszabadító ritmusok mellett az iskolában egyébként a hagyományos keringőt, vagy éppen a modern rockyzást is el lehet sajátítani, mindegyik jól jöhet egy-egy iskolai bálon vagy nyári esküvőn... 

Frissítő fáradtság lehet a tánc

Ha valakinek kétségei lennének, a versenytánc egy kemény sport, s nem csupán az izmokat, de az agyat is edzi. Hiszen nemcsak arról szól, hogy zenére rázzuk magunkat egy kiszámítható koreográfia mentén, de a ritmust és a partnerünket is folyamatosan követni kell. A zene és a tánc felszabadító érzését eleinte nem is könnyű utolérni, különösen, ha közben – főleg eleinte – fejben számoljuk a lépéseket és igyekszünk nem letaposni a táncpartnerünk cipőjének az orrát. A kemény kardióedzés érzése mellett üdítően hat, hogy egy-egy táncóra után nem fáradtságot, inkább felfrissülést éreztem. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában