Portré

2024.04.29. 08:55

Az Ige kérdez, mozgásban tartja hitünket és változtatásra késztet

Magyarné Seres Gabriella tizenegy esztendeje szolgál Kaposváron, s igehirdetéseinek híre van. Csakúgy, mint a mosolyának. Kezdetben gyakornok, majd segédlelkész lett; 2017-es felszentelése óta beosztott lelkészként pasztorálja a híveket.

Lőrincz Sándor

Fotó: TIBOR KOVACS

– Már 13 évesen arra készült, hogy lelkész lesz. Ha valaki, akkor Ön tisztában van azzal, hogy miként változtatja meg életünket az élő ige. Milyen családban csírázott a hivatás? Vagy Isten hívása volt, amelyre igent mondott?

– Apai ágon református, anyai ágon erősen római katolikus felmenőkkel bírok. Szűkebb családomban a református vallás határozta meg napjainkat, mentalitásunkat, leginkább apai nagymamámnak köszönhetően. Ő volt a külső hívás, Isten felém kinyújtott karja, hívogató szeretete. Ezt követte aztán a belső elhívás, válaszként. Nem mindig volt ínyemre, amikor 8-9 évesként a mese mellől kellett gyermek-istentiszteletre menni, de ott sokat kaptam. Isten szava a házunkkal szemközti parókia gyülekezeti termében ragadott magával, hétközben nagymamám hintette kitartóan az igemagvakat, s lám, ez lett belőle: felnőve lelkipásztorrá váltam. Ha nincs Isten hívása, a sokéves gyülekezeti alapozás, a nagymama szeretetteljes pasztorálása, Somogyban sem lehetnék most.

– Hogy került Kaposvárra?

– A Debreceni Református Hittudományi Egyetemet követően a Pápai Református Teológiai Akadémia lett az a hely, ahol befejeztem teológiai tanulmányaimat. Mindkét egyetemet szerettem, végtelen hála van bennem minden ajándékért, amely oktatókon és tantárgyakon, vagy akár az évek alatt megismert gyülekezeteken keresztül lett enyém. Minden Tőle érkezett. A lelkesedés, amellyel belevágtam a nagy útba, majd az erő, amellyel folytatni tudtam a kényszerszünet után, s végül az áldás is, amellyel körülölelt, mikor kezembe vehettem a diplomát vagy amikor lelkésszé szenteltek 2017 őszén. Áldását mindenben érzem, ahogy egyik kedves református énekünk is zengi, minden napom ezek szoros kötelékében telik: lelkesedés, erő, áldás. Egyik sem az én érdemem, mégis mindegyiket megkapom, felülről.

2012 karácsonyán a kötelező ünnepi teológus-szolgálat alkalmával az akkori kaposvári lelkipásztor, Bellai Zoltán gyakornoki helyet kínált, miután elmeséltem, hogy nem maradt több teljesítendő tantárgyam az egyetemen, fél év pihenő jött volna, maximum odahaza segíthettem volna a kerti munkákban, mivel családom gazdálkodik. Nem sokat hezitáltam, bár a távolság kissé megijesztett. Talán a kedves fogadtatás miatt, mely a lelkészpár és a gyülekezet irányából is szíven ütött, néhány nap múlva igent mondtam az invitálásra. 2013. február 1-én valami egészen új kezdődött az életemben, ami azóta is lázban tart, nem ereszt. Kötődöm, s ez így is van rendjén!

– Egy helyütt úgy fogalmazott: rengeteg áldást rejt a város, e gyülekezet. Mire gondolt?

– Áldások özöne a város és a gyülekezet annak, akinek erre van szeme. Az én szememet maga Isten nyitotta meg erre, mert mindig a falu és a kis falusi gyülekezet volt a szívem közepe. Szabolcsból származom, ízig-vérig falusi vagyok, soha nem csábított a városi lét. Nehéz volt a beilleszkedés, noha ezt csak belül éreztem, kifelé egészen más sugárzott. Hamar megszerettük egymást. Ráébredtem, nincs szakadéknyi különbség szülőfalum és Kaposvár között. Másképpen ugyan, mint a falusi, de a városi ember is küszködik, sóvárog, neki is szükségletei vannak, miként egy falusi embernek: lelki, testi, anyagi. Kaposváron is bőven lehet és kell is áldást kérni bárkire, akivel összeér életem szála. Soha nem feledem, milyen lelki éhség volt bennem a kíváncsiság mellett, ahogyan az első hónapokban, még téli időben jártam az utcákat. Tavaly szeptembere óta újra falun, Orciban élek, de ingázom, így a hét minden napján bőven van alkalmam gyönyörködni a városban, a hangulatában. Továbbra is vallom: rengeteg áldást rejt a város, kiapadhatatlanul, akárcsak a gyülekezetem. Kihívás és küldetés ez, hiszen az áldásokkal élni is kell, nem csupán gyönyörködni bennük!

– A Magyarországi Református Egyház az idei esztendőt az Élő Ige Évének nyilvánította. Milyen közösségi programokkal, eseményekkel tudatosítják az egyházközség híveiben, hogy a Biblia szavának életátalakító hatalma van?

– Nálunk minden alkalom az Élő Igéről szól. Isten írott Igéje, a Szentírás az életünk vezérfonala, mércéje, alapja. A testté lett Ige maga Krisztus, aki magának kiválasztott sereget, egyházat gyűjt egybe, azt oltalmazza, őrzi és vezeti. A harmadik, a hirdetett Ige pedig az, amelyik újra és újra kérdez, mozgásban tartja hitünket, cselekvésre késztet, hovatovább: változásra, változtatásra. Nincs szükség ennél többre! Nem kellenek emberi praktikák, ügyeskedések, mert akit az Élő Ige megragad, az meg is marad a gyülekezetben, Isten és a felebarát mellett. Az egyház nem unaloműző lehetőség, nem szakkör, nem választható hobbi; az egyház Krisztus teste, amit Isten Lelke mellett a tagok hűsége tart egyben, de ez a hűség Krisztusnak szól; nem az ember-ember közötti elköteleződés a legfontosabb. Helyesen fogalmazott: a Biblia szavának valóban életátalakító hatalma van. Azért lehet ilyen ereje, mert Isten engedi. Gyakran imádkozza a hívő ember: legyen meg a Te akaratod! Hiszem, ez is az Ő akarata: formálja át életünket, lényünket az Ő szent Igéje! Mindhárom: az írott, a testté lett és a hirdetett Ige.

– A zsoltárok mellett – amelyeket én lélekemelő énekeknek tartok – a keresztyén könnyűzene is sokat segíthet abban, hogy közelítsen egymáshoz föld és ég, szent és profán. Ön is így érzi?

– Könnyű kérdés ez számomra, mert a dicsőítéseket, a keresztyén könnyűzenét nagyon szeretem. Egy taizé ének vagy egy bűnbánati zsoltár elcsendesít, a dicsőítő ének pedig engedi szabadon szárnyalni a lelket, a Bibliában is számos példa található erre nézve. Bennem nincs meghasonlás ezen a téren sem. Konzervatív kálvinistának neveltek, mára azonban a „veretes kálomista” énekek mellett modern dicsőítő dalokkal is ugyanazt az Urat magasztalom. Mindkettő segít abban, hogy föld és ég összeérjen.

– Istenhitünk fokmérője a hitelesség. Nem lehet vizet prédikálni és bort inni, a szabálykövetés életünk minden területén felettébb hasznos. Ön lazítana a sokak szerint járomnak tekintett vallásos világnézeten?

– Azt mondta a Mester, hogy az Ő igája jó. Ennek fényében én egészen biztosan nem lazítanék rajta. Az viszont baj, ha valaki vallásos világnézettel bír, nem pedig élő hittel. Mert nem mindegy, hogy vallásos vagyok vagy hívő!

– Jézus nem ígérte azt, hogy könnyű út vár az Őt követőkre. A 3. évezredben mit kínál a reformátusság azoknak, akiknek van „filhallása”, affinitása a 2000 éves értékrend iránt?

– Egyszerűséget, nyitottságot, figyelmet, mely egyszerre ígér isteni és emberi odafigyelést. Biztos, erős alapot. Krisztust magát. Nekem ezeket jelenti a reformátusság.

– A keresőknek, az ateistáknak milyen arcot rajzolna egyházáról?

– Kedves, szeretetteljes, letisztult arcot. Olyat, amilyenre jó érzés rátekinteni. 

Mindennél erősebb a „hármas fonál”

A lelkészasszony elmesélte azt is, hogy a szentelése volt a legtisztább, legszebb istenélménye eddig. -Mindig az illetékes esperes kér áldó igét a szolgálatba induló lelkipásztor életére. Ez kézrátétellel történik. Az én szentelésemen az akkori vezető lelkipásztor, Bellai Zoltán kérte rám és szolgálataimra az áldást. Számomra ez meghatározó pillanat volt, mert ekkor egy életre összekötöttem a szívem a kaposvári reformátusok közösségével. E hármas fonál mindennél erősebb. Hivatásom, döntésem, lelkipásztori hűségem minden más fölött áll.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában