Lengyel Róbert és Gyulai László megmérettetése a polgármesteri posztért

2024.05.22. 15:42

A siófoki polgármesterjelöltek nagy vitája: vihar kint és bent

Kedden este a siófoki Civil Ház adott otthont a 2024-es önkormányzati választások polgármesteri posztjáért induló Lengyel Róbert és Gyulai László polgármesterjelöltek nyilvános vitájának.

Hajdú Marianna

Lengyel Róbert és Gyulai László a siófoki Civil Házban tartotta nyilvános vitáját a 2024-es önkormányzati választások előtt

Forrás: Hajdú Marianna/Somogyi Hírlap

Bár az időjárás nem engedte, hogy szabadtéren rendezzék az önkormányzati választások előtti talán legfontosabb találkozót, a polgármesterjelöltek nyilvános vitáját, a rengeteg érdeklődőt a vihar sem riasztotta el az alkalomtól. A vita során mindkét jelölt – Gyulai László (független) – és Lengyel Róbert (BSE) – bemutatta elképzeléseit és terveit Siófok jövőjére vonatkozóan.
Gyulai László a jövőre vonatkozó gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Hangsúlyozta, hogy fontos a hosszú távú tervezés és a gazdálkodás átláthatósága. Gyulai szerint az önkormányzati ingatlanok kiadása és hasznosítása során alaposabb tervezésre és átgondolt döntésekre van szükség.

Az így keletkezett bevételeket az egészségügyre, oktatásra és a közösségi élet fejlesztésére kell fordítani

– hangsúlyozta Gyulai.
Gyulai László továbbá kifejtette, hogy Siófok gazdasági jövőjét hosszú távú tervek mentén kell megalapozni.
– A jövő generációi számára felelősséggel kell gazdálkodnunk, minden forint számít. Ha most jól tervezünk, a bevételeket hatékonyan oszthatjuk el a közösség érdekében – mondta Gyulai.

 

Lengyel Róbert eredményei és tervei

Lengyel Róbert, aki 2014 óta tölti be a polgármesteri posztot, bemutatta az elmúlt évek eredményeit és a jövőbeli terveit. Kiemelte, hogy az önkormányzat gazdálkodásában jelentős javulás történt, a város pénzügyi helyzete stabilizálódott. 
– 2014-ben és 2019-ben is nehéz pénzügyi helyzetet örököltünk, de sikerült stabilizálnunk a város gazdaságát – mondta Lengyel.
Lengyel hangsúlyozta a peres ügyek folytatásának fontosságát is, amelyekkel a város vagyonát kívánják megőrizni.
– Nem hagyhatjuk, hogy a város vagyonát magánzsebekbe irányítsák. Ha kell, peres úton is visszaszerezzük azt, ami a várost illeti – tette hozzá a polgármester. (Azt nem tudtuk meg, hogy eddig hány per indult, abból mennyi lett sikeres, s mennyibe került a jogi képviselet a városnak. - (a Szerk!)
Mindkét jelölt részletesen beszélt a turizmus fontosságáról és a város gazdálkodásáról. Gyulai hangsúlyozta, hogy a Galerius Fürdő felújítása és a turizmus fellendítése alapvető fontosságú Siófok számára.
– A turizmus a város egyik legfontosabb bevételi forrása, ezért a Galerius Fürdő felújítása kiemelt prioritás kell legyen – mondta Gyulai.
Lengyel Róbert viszont a fürdő jelenlegi állapotának helyreállítását és a turisztikai beruházások folytatását emelte ki.
– Az elmúlt években több mint 100 millió forintot fordítottunk a fürdő felújítására, és továbbra is azon dolgozunk, hogy a fürdő újra teljes kapacitással működhessen – hangsúlyozta Lengyel.

Közbiztonság és városfejlesztés

A közbiztonság és a városfejlesztés is fontos témaként szerepelt a vitában. Gyulai a kamerarendszer fejlesztésének fontosságát emelte ki: 2019-ben még 500 kamerát terveztek, most csak 290 van. Ez nem elegendő a közbiztonság megfelelő szinten tartásához – mondta Gyulai.
Lengyel Róbert viszont a rendőrséggel való együttműködés és a közbiztonsági intézkedések folytatásának szükségességét hangsúlyozta. 
– A közbiztonság alapvetően állami feladat, de mi mindent megteszünk, hogy támogassuk a helyi rendőrséget. Az elmúlt években jelentős javulás történt a város közbiztonságában – jelentette ki Lengyel.
Az oktatás és az egészségügy fejlesztése is szóba került. Lengyel Róbert bemutatta a Debreceni Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást, amely szerint az egyetem siófoki telephelyet nyit. 
– Ez az egyetem hosszú távon meghatározza Siófok oktatási és gazdasági jövőjét. Nemcsak a jelenlegi, hanem a jövő generációi számára is fontos lépés ez – mondta Lengyel.
Gyulai viszont a helyi egészségügyi és oktatási intézmények állapotának javítását és a közösségi terek fejlesztését helyezte előtérbe.
– Az egészségügyre és az oktatásra fordított beruházások közvetlenül befolyásolják a lakosság életminőségét. Szükség van a helyi intézmények modernizálására és a közösségi terek fejlesztésére – emelte ki Gyulai.
Az esemény végén mindkét jelölt összefoglalta a legfontosabb programpontjait, és kifejezték elkötelezettségüket Siófok fejlődése iránt. A választók most alaposan mérlegelhetik, hogy ki vezetheti a várost a következő ciklusban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában