Fejlődés

2024.05.09. 10:45

Új raktárakat is építenek a piacra

Marosi Gábor

Megújulhat a Kaposvári Nagypiac a közeljövőben. A beruházásra 400 millió forintot költene el a város. Erről Szita Károly polgármester beszélt szerdán a piaccsarnokban szervezett sajtótájékoztatón. A városvezető elmondta, az 1960-ban épült régi csarnoképület több mint 60 év után újulhat meg. A tervek szerint kicserélik a nyílászárókat, hőszigetelik az épületet, raktárakat építenek és hangulatosabbá teszik a szabadtéri árusítórészt is. A polgármester hozzátette, miután elkészülnek a tervek, konzultálnak az árusokkal, hogy milyen fejlesztésre lenne még szükség, és melyek a felesleges beruházások. Ezután alakítják majd ki a végleges korszerűsítési tervet, mely várhatóan idén nyáron készül el. 
Szita Károly arról is beszélt, az első jelentős fejlesztés 2010-ben volt a piacon, akkor épült meg az új csarnoképület. 
Róna Ágnes, a piac ügyvezetője kérdésünkre elmondta, örülnek annak, hogy a régi csarnok is megújul hamarosan. A felújítást majd akkora tervezik, amikor a legkisebb mértékben zavarják a vásárlókat, feltehetően a nyári időszakban.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában