2018.01.24. 12:25
Több mint csodás hang: Kaposváron járt az elismert kamarakórus
A Vox Mirabilis Kamarakórus adott koncertet a hétvégén a kaposvári Szent Margit-templomban. A hívek Vivaldi Glóriáját hallhatták az elismert kórus előadásában, melynek egyik tagja kaposvári.
bdr
Már a mise előtti próba és hangolás során is érezte az ember, hogy nem csak egy elhivatott zenekedvelő csapatról van szó, hanem valami sokkal többről. A tagok egy emberként izgulták végig a koncertet, de nem a lámpaláz miatt, hanem mert Zemlényi Katica kórusvezető lánya éppen a kórházban készült életet adni gyermekének. Nagy volt az öröm, amikor a mise után érkezett a hír, hogy megszületett az unoka, Vivaldi Glóriája alatt. A tagok egy emberként gratuláltak és örültek az áldásnak.
A megtelt padsorokban érdeklődő tekintetek várták a koncertet, mely Dobszay Péter karmester pálcájának táncával elkezdődött. A fiatal orgonista nemrégiben Magyar Televízió által közvetített Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyen közönségdíjat nyert.
Mint megtudtuk nem csak a karmesterre, de a kórusra általában is igaz a fiatal jelző.
– 35 év az átlagéletkorunk, ami fiatalnak számít – Zemlényi Katica kórusvezető. – A sokszínű egyéniségünket jól példázza, hogy énekel nálunk egyetemista, főorvoson, vagy éppen cégvezető is, továbbá érdekesség, hogy mindenki amatőr – folytatta.
Az előadáson mindez nem érződött, és a szakmai elismerések sora sem ezt igazolja. A kamarakórus az elmúlt években több magyar és nemzetközi kórusversenyen vett rész. Mind a magyar, mind a nemzetközi versenyeken arany minősítést kaptak, és az élvonalban végeztek. Elnyerték az Ars Magna minősítést, amellyel Magyarországon kevés kórus rendelkezik. A kaposvári koncert után is épp a fővárosba siettek, hogy a Kórusok Országos Szövetségének szakmai díját átvegyék, majd Székesfehérvár legnagyobb kulturális díját a Pro Cultura Albae Regiae-t is megkapták. Ezek a sikerek nem maradtak észrevétlenül.
– A moszkvai katolikus katedrálisába is kaptunk felkérést augusztus végére – mesélte Zemlényi Katica. – A moszkvai egyházi koncerthelyszínek közül ez a legnagyobb, ahol magyar kórus még nem énekelt.
A sok eredmény mögött rengeteg munka is rejtőzik. Mint megtudtuk péntek esténként szokott próbálni a kórus.
– Mindenki nagyon komolyan veszi ezeket az alkalmakat, felkészülve érkeznek a próbára, mindenki tudja a dolgát – mondta a kórusvezető. – Minden évben tanulunk valami újat. Széles a repertoárunk, egyházi és világi darabokat egyaránt tartalmaz. Jelenleg az anglikán egyház zenéjében kalandozunk el, ezen dolgozunk majd ebben az esztendőben – mondta Katica.
A Vox Mirabilis nem csak csodálatos hangot jelent és nem is csak a zenét. – Azt szokták mondani, hogy több mint zene amit csinálunk. Én ezt annak tudom be, hogy mindenki a lelkét is beleteszi és adni akar a közönségnek – árulta el a kórusvezető.
A Vox Mirabilis két éve járt utoljára Kaposváron, ezúttal Rumszauer Miklós plébános meghívására érkeztek. A kórus egyik tagja, Berta Gábor is a somogyi megyeszékhelyről származik, akinek fotókiállítása is nyílt jeruzsálemi útjáról a Szent Margit-templomban.