Pajkaszeg polgármesterét már kis versmondóként is szerették

– Imi, mondj egy verset! – ez az est címe, de honnan?

– Ötéves korom óta mondok verset a nagymamám jóvoltából. Hajdúnánáson születtem 1960-ban – felelte Csuja Imre. A kis nádfedeles házunkban nem volt se víz, se villany, se gáz, csak egy kemence. Időmilliomosok voltunk, és a nagyanyám hobbija az volt, hogy verseket tanított nekem. Petőfivel kezdődött, az Anyám tyúkjával, a Füstbe ment tervvel, aztán jött a János vitéz, Toldi, a Családi kör. Az volt a szokás, hogy esténként átjártak egymáshoz az emberek, tanyát vertek, és amikor kifogytak a pletykákból, akkor szóltak nekem, hogy Imi, mondj egy verset! Megismerkedtem a közönség fogalmával, mert néha 40-50 ember is volt a háznál. Gyerekként megtapasztaltam, hogy mi a katarzis, anélkül, hogy tudtam volna valójában mi az. Láttam, hogy hatással vagyok emberekre, nevetnek vagy könnyeznek. Ez volt az én Waldorf iskolám.

– Hogyan vezetett az útja a nádfedeles házikóból a színművészetire?

– Volt egy cukorbeteg magyartanárom, aki – amikor elromlott a látása – megkért, hogy olvassak fel neki. Tőle is sokat tanultam. A barátaim fociztak vagy kézilabdáztak, én az irodalmi színpadon találtam meg a helyem. Akkoriban sok tévéjátékot láttam, és apám adott 2 forint 50 fillért mozira. A szüleim féltettek a pályától, de 17 éves koromban jött a nagy felismerés, hogy színész leszek. Elérhetetlennek látszott, de azt gondoltam, ha jól fel tudok készülni, akkor nem lehet reménytelen. A debreceni színjátszó stúdióban tanultam, és a főiskolára vittem 15 monológot a kötelező három helyett. De akkor sem volt borítékolható, hogy Hajdúnánásról kiválasztanak a 30 közé az ezer jelentkezőből.

– Akadályokkal teli életút vitte a sikerig?

– Fokozatosan épült fel a pályám. Először a hangom lett országosan ismert a szinkronok után. Fiatalon nem voltak kirobbanó lehetőségeim, de sorra kaptam a szerepeket, nem voltam soha színpad nélkül. Amikor megszűnt az Arany János Színház, rögtön meghívott vendégnek Máté Gábor a Katonába. Ott is sokat játszottam Máté Gábor és Zsámbéki jóvoltából. Akkoriban a Katonában vendégeskedni elegáns dolog volt. Most vettük le a műsorról a Portugál című darabot, ami kerek húsz éven át ment. Aztán jó időben jöttek a filmek.

– Az Üvegtigris Csokija, vagy Pajkaszeg polgármestere a legtöbb magyarnak ismerős figura.

– Kétségtelen, hogy az Üvegtigris hozta meg az országos népszerűséget, és most ott tartunk, hogy már úgy köszönnek rám az emberek, hogy Ízirájder, polgármester úr! Ezek szórakoztató produkciók, amelyeket nagyon sokan várnak, gondoljunk bele, hogy hányan vannak kerekesszékhez, vagy ágyhoz kötve vidéken. Nincs más szórakozásuk, csak ha nekik tetsző filmsorozat megy a tévében; ha lenézünk műfajokat, azt annyira utálom! Volt szerencsém kipróbálni magam a kabaréban is, amelyre azt mondják, könnyű műfaj. Frászkarikát, az egyik legnehezebb! Ahogy a táncos musical is, bár nem volt benne részem, mert nincsenek olyan képességeim.

– Évek óta mond verset a hajléktalanoknak.

– Viszonylag rendszeresen visszahívnak a hajléktalanokhoz, az ősszel is jártam náluk a Máltai Szeretetszolgálat közvetítésével. Fantasztikus közönség, elképesztő, hogy nem vesztették el a humorukat. A 60-70 perces műsor után még ott maradtam beszélgetni velük egy órán át, mert ki vannak éhezve a művészetre, az irodalomra.

– Hallottuk, hogy a Balatonnál pihen és borászkodik is.

– Balatonszabadiban, vagyis Somogyban töltöm a nyarakat. Gyakran az unokák is meglátogatnak, mert háromszoros nagypapa vagyok. Jó a levegő, és szeretek a kerttel foglalkozni. Most ültettünk gyümölcsfákat. Használatra kaptuk a szőlőt a tulajdonosától. Elhanyagolt volt, újra kell telepíteni. Kis segítséggel belefogtunk a művelésébe, és 150-160 kiló szőlőnk lett. Nemrégiben Lábodon jártam, mert az ottani plébános úr meghívott egy kis beszélgetésre. Megkínáltak a lábodiak is a saját borukkal. Számomra a szőlő Isten adománya.

– Nehéz manapság megfogni az embereket a versekkel?

– Szerencsére én az ellenkezőjét tapasztalom. Sok fiatal jár az Örkény színházba, ahol tag vagyok. A napokban éppen a Teleki gimnáziumban szavaltam el a Jónás könyvét Babitstól. Még a bordásfalon is lógtak a gyerekek, és mintha a templomban lennénk, áhítattal hallgatták. Országszerte van igény a fiatalokban és idősekben is a szépre és a jóra, az irodalomra. Engem szeretnek az emberek, és ha hívnak, örömmel megyek bárhová, ahol meghallgatnak.

Januárban kezd újra próbálni

Mostanában összefolynak a napok számára a munka meg a sok vidéki meghívás miatt, mondta Csuja Imre. Leginkább a versekre kíváncsiak az emberek, de szerepel beszélgetős műsorokban is, ahol szintén „elcsattan” egy-két vers is. Az ősszel volt utoljára bemutatója a Secondhand című darabban, amely Szvetlana Alekszijevics riportkönyveiből készült az Örkény színházban. A szerző Csernobili ima, Elhordott múltjaink, és Fiúk cinkkoporsóban című művei arról szólnak, hogy mit tett velünk a XX. század. Legközelebb jövőre, január 22-én kezd próbálni Ascher Tamással Gorkij éjjeli menedékhelyét.

Aranylemez lett

Csuja Imre a Road zenekar felkérésére mondott idézeteket a Jónás imájából, ami aranylemez lett. A zene kimaradt az életéből, de nem botfülű, mondta a színész, mert ha énekelni kell egy színdarabban vagy esztrád műsorban, megteszi. Az Örkény évadnyitó estjén elénekelte a My way-t meg a Wonderful wordl-t hajdúnánási angolsággal.