Kórustalálkozó

2019.05.12. 16:07

Arany minősítéssel térhettek haza a kicsiny kórusok

Nyolc gyermekkórus érkezett a hétvégén Kaposvárra a Kicsinyek Kórusainak XV. Országos Fesztiváljára. A zenei találkozón Vikár Béla zeneszerzőről is megemlékeztek a résztvevők.

Marosi Gábor

Bárdos Lajos: Csöndes kánon című műve csendült fel először a Szivárvány Kultúrpalotában rendezett zenei fesztiválon. A dalt a veresegyházi Fabriczius József Általános Iskola Kicsinyek Kórusa adta elő. A résztvevők emellett több más magyar zeneszerzőtől, mint például Kodály Zoltántól, Kocsár Miklóstól és Szőnyi Erzsébettől is hallhattak műveket.

A zenei fesztiválon idén két budapesti és kaposvári, valamint egy gödöllői, kiskunfélegyházi, veresegyházi és veszprémi kórus vett részt. Nagyné Mészáros Erika Éva, a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kicsinyek Kórusának karnagya elmondta: először vesznek részt a fesztiválon, amelyről a Magyar Kórusok, Zenekarok, és Népzenei Együttesek Szövetségénél (KÓTA) hallottak. Összesen nyolcvanhét diákkal érkeztek Kaposvárra, műsorukban pedig XX. századi és reneszánsz dallamok csendültek fel. A karnagy hozzátette: korábban más megmérettetéseken számos aranydiplomát szereztek, tavaly pedig az Éneklő ifjúságon az Év kórusa díjat érdemelték ki.

A szombati megmérettetésen minősítették is a kórusok munkáját. Mindszenty Zsuzsanna, a zsűri elnöke hangsúlyozta: ilyenkor azt veszik figyelembe, milyen művet választottak a karnagyok, az mennyire illik a gyerekekhez, és hogyan hangzik a darab. Az is fontos szempont még, hogy az adott karakterek hogyan énekelnek és mennyire színesek a művek.

Az idei fesztiválon nem kellett szomorkodnia egyetlen kórusnak sem, ugyanis mind a nyolcan arany diplomával térhettek haza. Emellett a budapesti Ádám Jenő Általános Iskola Kicsinyek Kórusa országos dicséretet is kapott, a kiskunfélegyháziak, a gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola, valamint a kaposvári Kodály-iskola két kórusa pedig az Év kórusa minősítést is elnyertek.

Kerekesné Pytel Anna a fesztivál szervezője kérdésünkre elmondta: a kórusok magas színvonalon teljesítettek és az ország legjobb kórusainak nagy része volt itt Kaposváron. A következő kicsinyek kórusainak találkozóját két év múlva rendezik meg a somogyi megyeszékhelyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában