Könyvhét

2019.06.13. 21:00

Magával ragad, egy másik világba repít

A hőség sem tartotta vissza a könyvmolyokat, hogy az Európa Parkba látogassanak. A 90. Ünnepi Könyvhét kapcsán somogyi kötődésű írók dedikálták és mutatták be legújabb alkotásaikat.

Góz Lilla

A sátrak alatt mindenki megtalálhatta a számára érdekes olvasmányt a 90. Ünnepi Könyvhéten.

– Nézd, itt a Trónok harca – mutatták egymásnak a zichys gimnazisták a népszerű olvasmányt. Ivanov Petra legutóbb Cassandra Clare A Pokoli szerkezetek 2. című művét olvasta, ami nagyon tetszett neki. Így most is a fantasyk között válogatott. – Amikor olvasok, olyan, mintha egy másik világba kerülnék, magával ragad a könyv – mesélte a fiatal lány.

Hugó Norbert az Új Exodus folyóirattal a hóna alatt indult el robogójához, miközben azt mondta, nagyon érdeklik a keresztény témájú kiadványok, emellett csak meséket olvas esténként kislányainak. – Nagyon fontosak a mesék a gyerekeknek, így szárnyra kaphat a fantáziájuk – mondta el Hugó Norbert.

A 90. Ünnepi Könyvhétre megjelent újdonságokat és a toplistás könyveket is megtalálhatta az olvasó közönség. – A Csernobili ima nagyon hamar elfogyott, de keresik az Orosz naplót és Csernus Imre új könyvét is – mondta el érdeklődésünkre Nagyné Szentesi Ágnes, a Líra Könyvkiadó kaposvári üzletvezetője, miközben megjegyezte: régen listával jöttek a látogatók és bejelölték a katalógusban azokat az új könyveket, amelyeket el szerettek volna olvasni. Az üzletükben sok fiatal is vásárol, a pöttyös könyveket és a romantikus történeteket keresik – mondta el Nagyné Szentesi Ágnes.

Helyiektől helyieknek a standokon

A 90. Ünnepi Könyvhét kapcsán somogyi kötődésű írók dedikálták és mutatták be legújabb alkotásaikat.

Hartner Rudolf Szubjektív című könyvét mutatta be: az önéletrajzi ihletésű alkotásban 48 év főkertészi tevékenységét mutatja be, emellett versek, levelek is helyet kaptak. – Másként látja az ember a világot, ha egy könyvet a kezébe fog, számomra ez egy ünnepélyes pillanat, ezt az örömet látom az emberek arcán – jegyezte meg Hartner Rudolf.

Fejszecsattogás a Horthy dűlőn címmel megjelent könyvét mutatta be az öreglaki származású Gyócsi László. – A szőlőhegy történetét a most is élő gazdák mesélték el tinikoromban, ezt elevenítettem fel könyvemben – tette hozzá az író.

Több mint hatezer könyvtárlátogató

– Azt tapasztaljuk, hogy olvasórétegünk nagyon aktív, és örömünkre szolgál, hogy sok a fiatal köztük – mondta el Horváth Péter, a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár igazgatója. – Összesen 6500 beiratkozott tagunk van, az elmúlt fél évben közel negyvenezer könyvet kölcsönöztek ki. Emellett számos szolgáltatást igénybe vesznek látogatóink. A fiatalok közül sokan A Pál utcai fiúkat, a Vukot keresték, de hódított a Bogyó és Babóca, valamint a Rumini sorozat is.

A felnőttek a Trónok harcát és Dan Brown Infer­noját keresték a legtöbben – mondta el Horváth Péter, aki elárulta: a jövőben kialakítanak egy tinisarkot is, remélik, ez még több fiatalt csalogat be a könyvtárba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában