fotók

2020.09.09. 19:47

Rozsszalmatetőt kapott a csökölyi porta egy elfeledett szakma mestereitől

Zsúpolják a csökölyi porta tetejét a Szennai Skanzenben. Az épület fedéséhez a szakemberek rozsszalmát használnak. A munkálatokat kedden délután kezdték el, egy héten belül pedig várhatóan mindennel végeznek. Ilyen fajta zsúpolással már csak alig páran foglalkoznak.

Marosi Gábor

Rutinos mozdulatokkal kötözte össze a kévéket Schott László. A szigetvári tetőfelújító apósától leste el a régi mesterséget, iskolában ezt nem tanítják. Schott László úgy tudja: rajtuk kívül csak egy szakember dolgozik szalmázási technikával, elvétve a nádfedők is vállalnak ilyen munkát. A nád rögzítéséhez azonban drótot használnak a mesterek, a szalmát viszont saját anyagából kötik meg. Egyetlen kivétel van, ha a felvert tető szalmából készül, akkor azt is dróttal kötözik le a szakemberek.

– A munkafolyamatnak a „szebb” része a tetőfedés – mondta Schott László. – Ez látványos, szép és gyors, mire azonban eljutunk idáig az hosszú és nehéz feladat. Az aratáson kívül ugyanis mindent kézzel kell csinálni. A gép csak learatja a rozst és kévébe köti, nekünk viszont még kézzel kepébe kell rakni, majd behordani. Ezután az összes kévét szétbontjuk, kicsépeljük a magot, kifésüljük, tisztítjuk, majd összeállítjuk a tetőanyagot.

– Az aratástól a tetőfedésig nagyjából másfél hónap telik el – folytatta Schott László. – Most kész anyagot kaptunk, de ha mindent mi csinálunk, akkor egy nap kell ahhoz, hogy a géppel le tudjunk aratni egy hektárnyi területet. Mire behordjuk a kévéket, az is beletelik egy napba. Egy hét alatt végzünk a csépléssel, két hét alatt feldolgozzunk tetőanyagnak, majd elvisszük a helyszínre és ha minden jól megy, akkor hét nap alatt végzünk a tetőfedéssel – tette hozzá a szakember.

A kévéket csak vizesen tudják felkötni a tetőre, ezért a szalmaszálakat még a földön benedvesítik a munkások. Erre azért is van szükség, hogy a növénnyel könnyebben tudjanak dolgozni, illetve, hogy a kévék jól illeszkedjenek egymáshoz.

Évtizedek óta egy családdal dolgoztatnak

Farkas Gergely, a Szennai Skanzen múzeumpedagógusa elmondta: a csökölyi porta tetejét saját forrásból újítják fel, amelyre már nagy szükség volt, hiszen állapota megromlott.

– Tavaly kezdtük el a porta csinosítását – mondta Farkas Gergely. – A pajta és a melléképület teteje újult meg és úgy gondoltuk, hogy ha a házat is megcsináljuk, akkor a csökölyi épület és környezete teljesen rendben lesz. Évente nagyjából egy ház tetejét tudjuk felújítani, így a következő években a rinyakovácsi, a kisbajomi, a nagykorpádi és a somogyszobi házra is új szalma kerül. A munkálatokat egy jól megszokott brigád végzi. Az első tetőt a múzeum indulásakor 1978-ban, Kaizer Ádám készítette, aztán dolgozott itt a fia, most pedig a vejei zsúpolnak – tette hozzá Farkas Gergely. A rozsszalmatetőhöz 15 évig nem kell hozzányúlni, utána viszont a gerincét ki kell cserélni, de akkor újabb öt évig szolgálja még az épületet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában