csapó!

2020.10.19. 11:30

Film a boszorkányról

Az Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola néptáncosai és a szennaiak közreműködésével forgattak filmet a napokban a Szentendrei Szabadtéri Múzeum munkatársai. A Szennai Skanzen területén található somogyszobi ház egykori tulajdonosáról, Fogarasi Böskéről szóló történet jeleneteiben a táncos növendékek somogyi viseletben keltették életre az egykori falu hangulatát.

Andricz Gabriella

Gyerekzsivajtól volt hangos két napon keresztül a skanzen udvara, de ezúttal nem táborozók zaja, hanem szereplésre váró izgatott iskolások kergetőztek a porták udvarán.

– Egy pályázati lehetőségnek köszönhetően készül el az első történelmi kisfilm, ami egy javasasszony történetét meséli el. Az ő somogyszobi háza épült fel a skanzen területén – mondta el Kovács-Hegedűs Elvira, a skanzen programszervezője, majd hozzátette, hogy a szennai szabadtéri múzeumot bemutató kisfilmet is a szentendreiek készítették, így esett a választás most is a stábra. A háromnapos forgatás során a falu több lakójának is jutott szerep; népviseletbe öltözve statisztáltak a filmen. A film főhőse – akit Horváth Zita színművész alakít – az erdélyi Fogarasról származó asszony, akit Somogyszobon mindenki ismert. Csepinszky Mária egy gyűjtésben így ír róla: „Az egész utca félt tüle, boszorkánynak tartották, tudta mindenki, hogy öntéssel – rontással foglalkozik, igyekezett mindenki jóba lenni vele. Állítólag volt olyan pora, ha elszórta valahol, ott örökös békétlenséget csinált”.

A szentendrei múzeum által forgatott filmben egy gyermek­áldásra váró házaspár és Fogarasi Böske története elevenedik meg.

A néptáncos növendékek lapunknak elmondták: élvezték a forgatás minden percét. – Az egyik nap imádkoznunk kellett a gyertyafénynél a házban, ma pedig csak kergetőztünk – mondta el Babos Bertalan. Az első osztályos kisfiú már harmadik éve táncol a csoportban.

Az idősebb táncosok egy templom előtti jelenetet forgattak, ahol pletykálniuk kellett a Mezei házaspárról. – Nagyon jó hangalatú forgatásnak lehettünk részesei, profi csapattal dolgoztunk, látszott, hogy a fiatalok hozzá vannak szokva a fellépésekhez, és szépen állt rajtuk a népviselet is, tudják viselni – mondta el Balogh Enikő, a Szennai Skanzen vezetője. Köszönetét kifejezve pedig egy évre szóló családi belépővel ajándékozta meg a részt vevő néptáncosokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában