Egyelőre terv a hatvannégy vármegyés kerámiakészlet

A születésétől Kaposváron élő, 2016-ban megyei Príma díjjal kitüntetett keramikus még az év végén a nyilvánossággal is megosztotta nagyszabású tervét, egy több évtizedes álmát kívánta megvalósítani. A kitüntetése mellé kapott pénz felhasználásával a következő évben már hozzá is fogott a kivitelezéshez, rövid idő után azonban abba kellett hagynia a munkát.

– Negyven éve került a birtokomba egy ruhadarab, amelyre az egyik nőrokonom még 1921-ben matyó hímzéssel varrta fel a vármegyéket. Bár már akkor elhatároztam, hogy agyagból én is megcsinálom, azonban még nem éreztem eléggé felkészültnek magam, illetve az egyéb feltételek sem voltak meg hozzá – avatott be a keramikus, honnan jött az ötlete. Időközben szebbnél szebb munkák sokasága került ki a kezei közül, alkotásai pedig a világ számos nagykövetségére, így többek között Kínába, Japánba, Kanadába, Szinga­púrba, de Európa más országaiba is eljutottak.

Ficzere Mátyás már kiskorában is akaratos, rendkívül érdeklődő és kitartó srác volt, tizenegyedik gyerekként jött világra, mindennek a végére akart járni, a művészi hajlamokkal megáldott felmenőinek példamutatása pedig mindennél nagyobb nevelőerőt jelentett számára. A postavezető édesapja tizenkét nyelven beszélt, de a három szakmával rendelkező édesanyja is művelt asszony volt, aki csodálatosan varrt, és kiváló művelője volt a matyó hímzésnek is. A magánkönyvtáruk kifogyhatatlan olvasmányt jelentett az iskoláskorú fiúnak, aki csak azért nem volt kitűnő tanuló, mert szókimondásával gyakran haragította magára a tanárait, ami az érdemjegyeiben is megmutatkozott.

Bár szinte valamennyi tantárgyat szerette és kiválóan rajzolt, a legközelebb mégis a történelem állt hozzá, nem véletlenül akart régész, restaurátor lenni. Mindennel, ami a keze ügyébe került, jól bánt, a rajzoláson kívül hímezni is megtanult, de a fafaragás sem állt távol tőle. László Ferenc, a Petőfi-iskola tanárának javaslatára került a pécsi művészeti iskolába, azt pedig, hogy végül is iparművész lett belőle, döntően az intézmény akkori tanárának, Rétfalvi Sándor Munkácsy-díjas érdemes szobrásznak köszönhette, aki felismerve benne a tehetséget, a pályára irányította.

Az iskoláit ugyan szakmai kitüntetéssel végezte, politikai nézetei miatt – az érettségin vörösterrornak nevezte a tanácsköztársaságot – csak évek múltán végezhette teljes munkaidőben azt, amihez a legjobban értett. Bár Ficzere Mátyás életútján több elismerést is kapott, nem egy alkotásának még a szakemberek is csodájára jártak, a népi iparművészet mestere címet azonban a mai napig nem kapta meg.

Ami pedig a vállalását illeti, 2017 elején még úgy tűnt, gond nélkül teljesíti: a kitüntetéshez kapott összegből az anyag felét már a munkakezdés előtt megvásárolta, a kemencék is készen álltak, a hiányzó anyagiak egy részét pedig hitelből és egyéb támogatásokból kívánta előteremteni. Mivel egy tányér elkészítése harminc órát igényelt, szerinte a feltételek megléte esetén időben végzett volna. Egy valamivel azonban nem számolhatott: a közel két évtizedes, inzulinfüggő cukorbetegségének súlyos szövődményei lettek, szívműtéten esett át, és még abban az évben a gerincével is megoperálták.

– Mivel a korongról lekerülő tányér a segédformával együtt mintegy huszonöt kilót nyomott, nem tudtam folytatni a munkát – mondta. A pénzügyi tervei sem az elképzelések szerint alakultak: hitelt nem kapott, és támogatót sem sikerült szereznie. – Úgy tűnt, csak nekem volt fontos a dolog – állapította meg keserűen. Bár mindenképpen szeretné befejezni, erősen kétséges a folytatás. Nemrég a 70. életévét is betöltötte, és jelenleg annak is örül, ha napi másfél óra fájdalmak nélkül múlik el, de mindeközben a korábbi megrendeléseket is teljesítenie kellene.