folklór

2021.01.27. 09:00

A cigányok kunyhóiba is bebújt az ősi somogyi dallamok után

Hegedűvel a hátán érkezett a roma kunyhókba, ahol autentikus dalokat gyűjtött, de lekottázta az alig ismert buzsáki népdalokat is Idősebb Tengerdi Győző. Hetvenkilenc évesen is még aktívan vezeti a balatonkeresztúri Bárdos Lajos Női Kart. A nyugalmazott pedagógus, népzenekutató, népzenész, karnagy a Megyenapon kapta meg a Somogy Megyei Önkormányzattól a Pro Comitatu Somogy kitüntetést.

Góz Lilla

– Gyerekkorát Drávaszentesen töltötte. Miként emlékszik vissza ezekre az évekre?

– Nagyon szép emlékeim fűződnek a dél-somogyi településhez. Édesapám a harmincas években kezdett el itt dolgozni az iskolában igazgatóként és kántortanítóként. Máig megmaradt bennem apám csodálatos templomi orgonajátéka, minden misére elkísértem. Itt tanultam meg a környékbeli erdőkben gombászni, úszni a Nagy-árokban, horgászni Tarcsapusztán.

– A második világháború idején el kellett hagynia szülőfaluját.

– Kétújfalu református lelkésze fogadta be a családomat három-négy hónapra. Majd Balatonfenyvesre és Balatonkeresztúrra kerültünk. Itt édesapám általános iskolai igazgatói állást kapott. Édesanyám korábban postamesterként dolgozott, de a kuláklista miatt nem kapott munkavállalási engedélyt. Nagy szegénység volt. A tőzeget Ordacsehinél szedtük ki a földből, aztán szárítottuk, azzal fűtöttünk. Mindent újra kellett kezdenünk. Nagy szívfájdalma volt apámnak, hogy nem mehetett be a templomba, otthon harmonikán játszott a nővéremnek és nekem. Én azért nem tanulhattam zongorázni, hogy nehogy úgy járjak, mint apám, ezért lettem hegedűs, aztán megtanultam brácsán játszani és dobolni is.

– Kaposváron végzett tanítóként, első munkahelyeként Buzsákra szólította a hivatása.

– 1959-ben kerültem a somogyi faluba, ahol megtanítottak faragni is, majd elkezdtem népdalokat gyűjteni. Olsvai Imre, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa biztatására eredtem a népdalok felkutatására. Hegedűvel a hátamon, hónom alatt a Mambó típusú szalagos magnóval mentem a roma kunyhókba a téesz major környékére. Ha volt villany, akkor felvettem a dalokat, ha nem, akkor hegedűre játszottam fel a dallamokat és éjjelente kottáztam le emlékezetből. A legnagyobb gond a nyelvi probléma volt, nem értettem őket, a későbbiekben a ’90-es években segített Orsós Anna, a Gandhi Gimnázium tanára, ő tolmácsolt nekem. Sok buzsáki népdalt is az utolsó pillanatban jegyeztem le, több idős, akik felénekelték a dallamokat, már nincsenek köztünk. A húsz somogyi község hanganyagát és kottáit a Magyar Tudományos Akadémia népzenei osztályának adtam le.

– Nem csak gyűjtötte a dalokat. Talán énekelte is valamennyit, vagy netalán még táncra is perdült rájuk?

– Énekeltem, természetesen. Kaposváron Merényi György, a zeneiskola egykori igazgatója a megye összes férfi pedagógusát összegyűjtötte, így alakult meg a Somogy Megyei Pedagógus Férfikar. Majd Buzsákban alapítottam gyerek és felnőtt kórust. Mikor Csisztapusztára először kifutott a kisvasút, mi köszöntöttük az utasokat, a napokban találtam meg az erről készült képet. Hat felnőtt kórust vezettem. A karnagyi szakmai csúcsot a fonyódi gimnázium 126 tagú vegyes karával értem el, a Helikoni Ünnepségeken az év kórusaként arany minősítést nyertünk. A nyolcvanas években lehetőségünk volt fellépni Svédországban és Finnországban is. A lappföldi Tornióban 1986-ban felkértek a város karnagyi feladataira, amelyet nem fogadtam el, nekem Magyarország a hazám. A buzsáki cigány tánccsoportommal ponyvás teherautóval utaztunk Boglárra. Itt a járási szemlén akkora sikerünk volt, hogy meg kellett ismételnünk a műsort.

– A Bárdos Lajos Női Kart a mai napig irányítja, immár 42 éve állnak közönség elé.

– Nagy szívfájdalmam, hogy a járványhelyzetben nem tudunk próbálni és fellépni sem. Ennyi idő alatt tizennégy európai országban szerepeltünk, jártunk Görögországban, Németországban és Olaszországban. 2008-ban érdemeltük ki a Somogy Polgáraiért Díjat. Mindig igényes műveket énekeltük és fontos szempont volt, hogy fejlődjünk. Jelenleg huszonhét tagunk van, akik többsége helyi vagy környékbeli pedagógus.

– Főiskolásként atletizált, birkózott és kosarazott, mégis a futball iránti szeretete kíséri végig életét.

– A balatonkeresztúri tanárévek alatt a 70-es években az iskolai csapatom országos 6. helyezést ért el. Közülük többen sikeres felnőtt amatőr labdarúgók lettek. Talán ezért...

– Gyűjteményei páratlanok a népdalkincsünk őrzésében. Most dolgozik valamin?

– Igen, egyházi és katonadalokból van egy nagyobbacska gyűjteményem, amelyet Marcaliban vettem fel. Nagyon szerteágazó, hatszáz oldalas anyag, amit szeretnék majd kiadatni. Azt látom, hogy a polgári élet nagyon visszaesett, természetesen ez a járványhelyzetnek is köszönhető. Minden szombat vagy vasárnap elmentem egy koncertre, színházi előadásra, vagy focimeccsre. Már alig várom, hogy újra megtehessem és szeretném, ha minél többen tartanak velem, ha engedik...

Az alma sem esett messze a fájától

Tengerdi Győző több évtizedes munkáját számos elismeréssel köszönték meg az elmúlt években. Kodály Zoltán- és Bárdos Lajos-emlékérmet, Balatonmáriafürdőért és Buzsák Községért díjat kapott, Balatonkeresztúr Község Díszpolgára lett, magánszemélyként és női kara is Somogy Polgáraiért Díjban részesült. Balatoni nádas-berek könyvsorozata igazi kincseket rejt a megye folklórvilágáról. Beás cigány daloskönyvét a pécsi Gandhi gimnázium énektankönyvként is kiadta. Feldolgozott több településtörténetet, valamint Buzsák és Táska község dalaiból is készült kötete.

A népzenekutatót a közéleti munkában fia követte. Ifjabb Tengerdi Győző klarinét, brácsa, bőgőhangszereken tanult játszani. Dolgozott helyi és megyei önkormányzati képviselőként. 2013-ban Veszprém megyében kapta meg a Pro Comitatu elismerést. Édesapja nagyon büszke rá.

Ezek is érdekelhetik