Hagyományőrzés támogatással

2022.10.12. 08:55

A bábtáncoltatás is felkerül Európa Kulturális térképére

Sikeresen pályázott a Marcali Múzeum a Somogyi bábtáncoltató betlehemes közösségépítés elnevezésű projekttel a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében, amelyben öt somogyi település alakított ki partneri viszonyt.

Fotó: A.G.

Szakmai tapasztalatcserék, ismeretterjesztő előadások, múzeumpedagógiai foglalkozások és az adventi programsorozat több eseménye valósulhat meg a pályázati forrásból Vidák Tünde etnográfus-múzeumigazgató irányításával a Marcali Múzeumban az elkövetkezendő időszakban. 

– Már két évtizede foglalkozom a marcali járás bábtáncoltató hagyományaival – mondta el a rendezvény nyitónapján Vidák Tünde. – Ez indította el azt az örökségmegőrző programot, amit a múzeumban végzünk. A projekt megvalósítását az is segítette, hogy az öt településen, Balatonberényben, Holládon, Kéthelyen, Marcaliban és Vörsön máig élő hagyománya van a betlehemezés ezen formájának a felnőtt férfiak körében. 

Sütő László a település polgármestere kiemelte a nyitórendezvényen, hogy a múzeumban régóta komoly kutatómunka folyik a témával kapcsolatban, ennek kapcsán jöhetett létre pár éve az a színvonalas kiállítás is, amely Afrikától egészen Kelet-Ázsáig bemutatta a betlehemkészítők munkáját. 

Megtudtuk, hogy a programsorozat több mint tíz múzeumpedagógiai foglalkozással indul, gyermekbetlehemes csoportot alakulnak, akik már a falusi karácsonyokon is bemutatkozhatnak az adventi időszakban. – Fontosnak tartjuk, hogy ennek a hagyománynak a „magvait el tudjuk ültetni és tovább éltetni tudjuk, hangsúlyozottan az utánpótlás nevelésére és a közösségépítésre. Szeretnénk, ha a mintegy másfél évszázados múltra visszatekintő bábtáncoltatató hagyomány minél tovább fennmaradna a térségünkben-tette hozzá a múzeum vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában