Rendezőként tért vissza Horváth Illés

Nem esett messze az alma az alma matertől, sőt, egyenesen visszagurult alá. Horváth Illés 15 évvel ezelőtt diplomázott Kaposváron, azóta más városok teátrumaiban dolgozott. Nosztalgikus hangulatban találtuk. 
– Elmentem azokra az ikonikus helyekre, amelyek meghatározóak voltak az egyetemi éveim alatt. A város utcáin sétálva elérzékenyültem. Úgy jöttem vissza, hogy utoljára diák, és szinte gyerek voltam itt, és most én instruáltam azt a társulatot, amelytől egykor tanultam – mondta Horváth Illés, aki még Babarczy László igazgatói és tanszékvezetői idejében sajátította el a színészmesterséget a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán. 
– Kiss István, a színház kellékese meghívott egy kis nosztalgiázásra a kelléktárba. Olyan relikviákat mutatott, amelyek megindítóak voltak számomra. Ezzel is nőtt a felelősség terhe a vállamon: úgy éreztem, itt nem lenne jó valami vacakot létrehozni. Csupán reménykedem, hogy meg tudtam felelni a kihívásnak – mondta a rendező, aki színészi pályáját teljesen leépítette az elmúlt időszakban. Színpadon és filmben már nem vállal szerepet, csupán szinkronizál, ha ideje engedi. A rendezés teszi ki munkájának nagy részét, amellett, hogy a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője. 
Gyermekként, kilencéves korában szeretett bele a színház világába. Gyermekszínész volt a Budapesti Kamaraszínházban, ahol Ruszt József a szárnyai alá vette. 
– Az élet erre a sínre tett rá. Olyan főiskolai képzésre jöttünk le, ami addig Budapesten kívül nem is létezett. Mi voltunk az első osztály, nem volt felettünk más évfolyam. Ez nagyon különlegessé tette a miliőt. Romantikus volt. Látni, ahogy elkészül a mesterségterem, aztán a második, és jönnek az utánunk következő évfolyamok... – mesélte Horváth Illés a kaposvári kezdeteket egy akkori színinövendék szemével. Azóta végigjárta szinte az egész országot. Több város több színházánál játszott folyamatosan, mígnem 2016-ban következett be a nagy fordulat, amikor úgy érezte, neki a színpad másik oldala való, a nézőtér felőli. 
– Rájöttem, hogy nem stimmel valami. A színészet iránt táplált korábbi teljes elhivatottságot már nem érzem. Kerestem az okát, de csak azt éreztem, hogy új vizekre kell eveznem. A Zsámbéki Színházi Bázison rendeztem először életemben, és arra lettem figyelmes, hogy végre önazonos vagyok, elhivatottságot, szenvedélyt éreztem. Boldogságot. Olyat, amikor az ember nagy energiát mozdít, ami nem veszik el. Ez a teremtő folyamat az, amiben boldog vagyok, de azért elárulom, természetesen tartok a bukástól is, ami mindig benne van a pakliban. Akiben ez nem merül fel, az nekem gyanús... Az eddigi eredmények viszont szerencsére megerősítettek abban, hogy jó úton járok – mondta Horváth Illés, aki úgy fogalmazott, tizenöt kőszínházi rendezés után végre megtalálta azt, ami kimondhatatlan örömöt jelent neki. Azt, hogy van-e olyan álma, amit szeretne megrendezni, nem árulta el, ám kiderült: mindig az a munka a kedvence, amiben éppen benne van. Legyen az bármilyen műfaj. Szívesen megrendezi, amit rá osztanak, ám még szívesebben konzultál a színházak vezetőségével, hogy mi az, amit ő választana. Széles a paletta, Shakespeare-től a filmadaptációkig, drámáktól a musicalekig mindenhez szívesen nyúl rendezőként. 
 

Fotó: Lang Róbert