Kitartásra, erős akaratra és szorgalomra van szüksége annak aki áttáncolja az egész életét

Kitartás, erős akarat és végtelen szorgalom – Bódis-Nagy Katinka táncművész-koreográfus szerint ez a döntő az ember és a tánc viszonyában, ahol a tehetségnek csak ötödnyi szerep jut.

– Balerina, királylány, netán valami más szeretett volna lenni kiskorában? - kérdeztük a táncművészt.
– Sok minden! Tény, a gyermekek a születésük után szinte azonnal „táncolnak” a saját ritmusukban, a saját belső zenéjükre – mondta Bódis-Nagy Katinka. - A kislányok közül sokan szeretnének táncosok, balerinák lenni, míg a fiúk a tűzoltó, katona, rendőr körből indulnak.

– Mikortól célszerű ezzel a táncossággal komolyabban is foglalkozni?
– Már az ovis korban is, ahol az a legfontosabb, hogy megszerettessük a táncot. Mindenkiben ott van a táncos ösztön, hiszen, ha meghalljuk a zenét, már indul is a lábunk, szinte észrevétlenül. Nagyon fontos, hogy a kicsik ezt merjék kiadni magukból. Úgy kell foglalkozni velük, hogy ez a mozgás örömet okozzon nekik és segítse a fejlődésüket. A játékos forma ügyel az ütemérzékre, ami nagyon hasznos és az egész életünkben elkísér bennünket. Szinte minden megnyilvánulásunk kapcsolatos a ritmussal. A tánc mellett gondoljunk csak a lovaglásra, az úszásra. Azt is megtanulják, hogyan nem szédülnek el, vagy azt, hogyan ne essenek el.

– Személyes is végig járta ezt az utat?
– Egészen kiskoromtól táncolok, de nem volt ez egyenes út. Édesanyám természetesen beíratott a táncra, de akadtak gondok. Azt hiszem túlságosan is akaratos és vad voltam, rendszerint azt táncoltam, amit én szerettem volna. Nem tetszettek a kötelező dolgok, ebből adódtak problémák. A kisiskolás korban meg kell tanulni a technikát. Röplabdáztam is, s igazából azt akartam csinálni, ráadásul volt egy sokkal idősebb táncos párom, akivel nem szerettem táncolni, még a kezét sem akartam megfogni, mert nem volt jó érzés. Édesanyám kitartott, így végülis maradt a tánc. 14 évesen már a felnőttek között táncoltam. Nagy volt rajtam a nyomás, aztán volt ott egy fiú, akivel nagyon, de nagyon szerettem volna együtt táncolni, de nem lehetett. Itt újra közbelépett az édesanyám: többször is elmagyarázta: nem hagyhatom csak úgy el a régi táncospáromat, egy jobbért. Ő nagyon erős erkölcsi normák szerint éli az életét, ezt mutatta, s tanította nekünk is. Én viszont szerettem volna egy jobban táncoló fiúnak a párja lenni, jobb eredményeket elérni.

– Ez az akaratosság áldás vagy átok? Örülnek ennek a koreográfusok, a tánctanárok?
– Bármennyire furcsa, a táncpedagógusok szeretik az erős akarattal rendelkező lelkes embereket. Mindig van megoldásra váró feladat. Nem akarok tippet adni, de volt olyan is: éhségsztrájkoltam, hogy azzal táncolhassak, akivel szerettem volna…

– Lett eredménye?
– Nem. Ha csak nem tekintjük annak, hogy vélhetően a kitörési kísérleteimnek köszönhetően epilepsziás lettem és egy időre abba kellett hagyni a táncot. Egy évig nem is táncoltam.

– Ezt hogy bírta?
– Akkor léptem az igazi kamaszkorba, s mint tudjuk, a kamaszok szeretik sajnáltatni magukat...

– Utána jött a főiskola?
– Igen, de az sem volt egyértelmű, hiszen jó voltam matekból, tanulhattam volna közgazdásznak is. Azt nem akartam, viszont szerettem volna kikerülni ebből a betegségtudatomból, ezért jelentkeztem a testnevelési egyetemre. Oda jártam két évet, s onnan mentem át a táncművészeti főiskolára.

– Mi történt ott? Minden stimmelt?
– A táncművészeti főiskolán nagy különbség volt a táncosok és a táncpedagógusok képzése között. A táncosok ugye többnyire kiskoruktól táncolnak, a pedagógusok képzése során pedig több az elmélet. Fontos, hogy a tánchoz szükséges technikai tudást a hallgatók nem a táncművészeti egyetemen kapják meg, hanem azzal mennek oda. Akkor a nappali tagozatra hét versenytáncost, hét néptáncost, hét modern táncost és hét balettest vettek fel az országból. Nekünk a Semmelweis egyetem is adott egy diplomát, mert egészségtan szakos tanárképzés is volt. Sokat jártunk át az egyetemre, máig hasznosítom azt a tudást, amit például az emberi testről kaptam ott.

– Mennyi tudást hozott magával? Gyorsan elévül?
– Sokat és sok mindent kell tanulni, mert sok ismeret gyorsan elkopik. Például ezért is szeretek podcastokat hallgatni, mert rengeteget tanulok belőle, például a táplálkozásról. Ha az egyetemen nem tanultam volna biokémiát, nem is érteném, mit jelentenek a hivatásom szempontjából fontos kifejezések. Így viszont megértem azokat az előadásokat is, amelyeket szakmai nyelven tartanak.

– A táncpedagógus élő, változó „anyaggal” dolgozik, egy fejlődésben lévő szervezetért kell felelősséget vállalni. Az ember egészsége és boldogsága az első?
– Óriási felelősséget követel ez a szakma. A tánc igazából élsport, fontos, hogy ezt az egészet egy egészséges testtel tudják végig csinálni. Sokan éppen ezért hagyják abba, mert ez a későbbi egészségükre rossz hatással lenne.  Nagy a felelősség abban is, hogy az eredményre való törekvés nem előzheti meg az egészséget. Aki fejlődésben lévő szervezettel foglalkozik, kell, hogy értsen hozzá!

– Mit mérlegel, amikor kiválasztja a tanítványait?
– Nem mérlegelek, hiszen nem én választok, ők választanak engem. Mindenkiből lehet táncos, talán 20 százaléknyi a tehetség szerepe, sokkal fontosabb a kitartás, az erős akarat és a szorgalom. A minőségi munka számomra kiemelten fontos, s talán azért van az, hogy komplexebben és intelligensebben „használom” a testet. Ebből adódóan azok tudnak nálam megmaradni, azok szeretnek nálam táncolni, akik ezt szeretnék és tudnak velem együtt haladni.

– Mennyire számít a verseny és az eredmény?
– Az egészség a legfontosabb. Mi minden mozdulatot úgy tervezünk meg, hogy a csigolyák a helyükön maradjanak. Mindent személyre szabunk. Tanárként látni kell: kihez mi áll közel, milyen stílusban érzi magát a legjobban. Mindenkinek más a teste, másként hatnak rá a mozdulatok. Minden változik csak a tánc az örök! Aki mozog, az olajozza a testét!