Krúdy-csemegékre terítettek

2023.08.17. 08:54

Kevésbé ismert részletekről hallhattunk a híres novellista-író életművéből

Krúdy Gyula színes életét és gazdag prózáját ismerhették meg közelebbről a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság Káposztát vegyek vagy melankóliát című előadásán, ahol Saly Noémi irodalom- és művészettörténész avatta be a résztvevőket az író életművének kevésbé ismert részleteibe.

Koszorus Rita

Fotó: Lang Róbert

Krúdy Gyulát úgy szokták elkönyvelni, mint a gyomor nagy írója. Ez jól látható a regényeiben, novelláiban, hiszen a karakterei gyakran esznek, az ételeket alaposan részletezi is az író. Nem véletlen, hogy Krúdynál ilyen kiemelt helyet kap az étel, az étkezés. Ehhez azonban ismerni kell az író élettörténetét, amelyet az irodalomórák keretében aligha ismerhet meg alaposan az ember. A Berzsenyi Dániel Irodalmi Társaság és a Somogy vármegyei TIT épületében tartott irodalmi csemegén szinte csak ilyen különlegességekről esett szó szerdán este. Saly Noémi irodalomtörténész elmondta, hogy Krúdy részben azért is vonzódott a gasztronómiához, az ételekhez, mert életének korai szakaszán nagy kulináris élményekben nem lehetett része. 

Fotók az eseményről a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság közösségi oldalán elérhetőek.


– Nyíregyházáról jött sokgyerekes családból, ahol csúcsgasztronómia nem igazán volt jellemző. Már 16 évesen elment otthonról, Nagyváradon és Budapesten élt. Nem volt különösen sok pénze. Ha mégis, akkor inkább alkoholra költötte és az étkeztetését sokkal inkább az őt megszánó, idősödő rosszlányok látták el. Krúdy Gyula 18 évesen beleszeretett Spigler Bellába, aki nála 12 évvel volt idősebb. Az író hamarosan beköltözött a Spigler-házba, ahol ismét nem lesz nagy kulináris élvezetekben része, mivel apósa rabbi, így kóser ételeket főznek. Az író lényegében kikopott a családból, no persze nem az ételek, sokkal inkább kicsapongó életmódja miatt. Egy darabig viszont hazajárt még volt nejéhez, akivel végül négy gyermekük született. 

Saly Noémi a Berzsenyi társaság meghívására érkezett Kaposvárra.

Megetette főhősével a betegségeket

Több művébe bepillantást engedett az irodalomtörténész, amelyekben az ételek elfogyasztása kulcsfontosságú. 
 

Van olyan Krúdy-novella, ahol a főhős megeszi mások betegségeit, így az illetők kigyógyulnak, míg egyszer maga is bele nem betegszik. Az Őszi versenyek az egyik legismertebb ilyen elbeszélése, amelyben Ben, az elcsapott zsoké öngyilkosságot tervez. A novellában három férfi szereplő is van, akik a rájuk jellemző ételeket elfogyasztják. Ben pedig magába olvasztja ezeket a karaktereket, s csak ezután teljesedik be a szerelme egy álombéli nővel 

– magyarázta Saly Noémi. 
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában