A Balaton és a vidéke a 20. század elején – fejlesztések, változások és a háborús évek

A 20. század elejére az infrastruktúra még inkább fejlődött a tó körül: megépült az Észak-Balatonparti vasút 1909-ben. Majd számos új kikötő nyílt: Földváron 1907-ben, Fonyódon 1908-ban, Siófokon, Bogláron, Szemesen 1912-ben. A munkálatokat Kaáli Nagy Dezső (1868-1940) vízügyi mérnök, miniszteri tanácsos vezette. Az erdélyi nemesi családból származó, műegyetemi mérnöki diplomával rendelkező Kaálit 1912-ben bízták meg a Balatoni Kikötők Felügyelőségének vezetésével. Az elkövetkezendő negyed században sorra készültek a korszerű balatoni kikötők és partfalak. Az egyik tudományos ankéton Kaáli Nagy a következőkben fogalmazta meg alapvetéseit: „Talán hihetetlennek látszik, hogy a mi bájos kis Balatonunkon, a viziépítmények tervezése problematikusabb, mint a tengeren, mert míg a tengeren a tervezőnek csak a hullámokkal kell számolni, addig a Balatonnál nagyon is figyelembe kell venni a jégviszonyokat.” Kaáli Nagy elszánt tevékenysége eredményeként jöhetett létre az alsóörsi, boglári, balatonföldvári, kenesei, lellei, siófoki, tihanyi, fonyódi, szemesi korszerű kikötő. A balatoni hajózás nagy lendületet kapott, nemcsak a kikötők újultak meg, hanem gyakoribb hajójáratokat is bevezettek, majd a Baross, a Kelén és a Helka mellett, 1909-ben szolgálatba állt a Kisfaludy csavargőzös, 1913-ban pedig a Jókairól elnevezett gőzhajó.

Az infrastrukturális változásokkal párhuzamosan a balatoni fürdőélet is élénkült és a Balaton általános fejlődését szolgáló szervezetek is szaporodtak. 1882-már létrejött egy általános érdekképviselet, Balatoni Egylet néven, majd 1904 márciusában alakult meg Budapesten a Balatoni Szövetség, melynek alapszabályát Óvári Ferenc (1858-1938) Veszprém megyei országgyűlési képviselő dolgozta ki, s egyben alelnöke is lett a szervezetnek. A Szövetség alapvetése a balatoni fürdők fejlesztése, a vidék értékeinek mentése, őrzése, egyfajta Balaton-kultusz kialakítása, a téli időszak kedveltté tétele volt. 1907-ben már népszerűsítő kiadványt adtak ki, A Balaton összes fürdő és üdülőhelyeinek leírása címmel. A részletes kalauz bevezetőit neves szerzők írták, köztük Lóczy Lajos. 1908 márciusától napvilágot látott – a későbbiekben havonta nyomtatott – Balaton című sajtóorgánumuk is. Tevékenységük idővel széleskörűvé vált: szorgalmazták a telefonközpontok létrehozását, fürdőkönyvtárak alapítását. Nevükhöz köthető a tájértékek felfedezése, védelme (pl. akarattyai Rákóczi szilfa), de ezzel egyidőben megfogalmazták a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kijelölésének szükségességét is. 1911-ben újabb kiadványuk jelent meg, a Magyar Tenger című lap, amely elsősorban a fiatalok körében igyekezett propagálni a Balatont. Fontos kezdeményezése volt a szövetségnek a „Hangya” kötelékében – Almádiban, Füreden, Siófokon – működő szövetkezetek, amelyeknek feladata a helyi áruk, termények és a balatoni halak terjesztése, a fürdők ellátása volt.

A fejlesztések hatására az 1910-es évekre – a korabeli részletes útikönyvek szerint – sorra nyíltak a szállodák, bővültek a szálláslehetőségek. Balatonfüreden már 850 szoba fogadta a vendégeket, de Almádiban is megépült közel 300 villa. Megerősödtek új települések is: 1905-ben Balatonföldvár gyógyfürdő minősítést kapott, fejlődését így összegezte a korabeli kiadvány: „Mindennap van térzene. A mulatságok és kirándulások gyors egymásutánban váltják fel egymást. A bérlőnél kocsik, csónakok és jachtok kaphatók s igy a kirándulásokhoz szükséges alkalmatosságokban sincs hiány. Van számtalan tennisz-pálya, a gyermekek számára pompás játszótér, árnyas liget, fákkal, cserjékkel szegett sétahely. Időnként lövészeti és másfajta sportversenyek, vadászat és halászat teszik élénkebbé, sőt néhanapján ugyancsak érdekessé az ott tartózkodást.”

Az infrastrukturális és szemléletbeli előrelépéseknek köszönhetően az 1910-es évekre egyre több fürdőház, villa, nyaralótelep épült, megnyíltak az első gyermektelepek is. A Balaton gyermekek egészségére, testi és lelki állapotára gyakorolt kedvező hatásáról szóló orvosi tanulmányok már a 20. század elején napvilágot láttak. Mindezen alapvetések mentén jött létre elsőként 1906-ban a Gyermekvédő Liga kezelésében a lellei gyermektelep közel 200 férőhellyel, majd gyógyító céllal 1912-ben az almádi Zsófia Gyermekszanatórium (200-nál is több férőhellyel), később ezt a sort folytatta a Balatonszabadiban található intézet, amely 1917-ben nyitotta meg kapuit, több mint 600 férőhellyel, ahol elsősorban gyári munkáscsaládok, később hadiárvák töltötték nyaruk egy részét

Az I. világháború más-más módon, de hatott a Balaton vidékére. Az I. világháború idején nem húzódott ugyan frontvonal a tónál, de mint háttérterület a Balaton és vidéke is megszenvedte az első világégést. Drágultak az élelmiszerek, bevezették a jegyrendszert, akadozott a vasúti ellátás. Sorra tértek haza a sebesült katonák és létesültek a katonakórházak: Siófokon, Balatonfüreden, Keszthelyen egyaránt. Az önfeledt nyaralás helyett a helybéliek segélyeket gyűjtöttek és várták a háború végét. 1915. júniusában így tudósított a Budapesti Hírlap – A Balaton háborús nyara című – cikkében: „Mig Füredre értem, fürdőzőknek, a víz hátán lebegő karcsú jaktoknak, a fűben kergetőző gyermekseregnek nyomát sem láttam. A villák zöld zsalui be vannak zárva s hideg némaságukkal regélnek a nagv világfölfordulásról, melynek lehelete

kell, hogy megborzolja e nyugodt víz hátát s mérsékelje máskor oly eleven életét is. Láttam katonavonatokat, bevonuló újoncokat s megtört sebesülteket. A háború elől nem lehet menekülni. Valószínű, hogy ennek hatása izgatta oly nyilvánvaló túlzásra képzeletemet, hogv lépten-nyomon megállapította: Halott víz lett a Balaton.” Idővel a nyaralóközönség azonban elfogadta a helyzetet és nem mondott le a nyári kikapcsolódásról. A hotelek, szállók, éttermek működtek, a nyaralóvendégek és a hadikórházakban gyógyuló katonák megfértek egymás mellett a parti sétányokon. A korabeli tudósításokból, híradásokból az tűnik ki, hogy az 1917-es és 1918-as évekre a tavi fürdők látogatottsága ismét növekedett és megjelentek a külföldi, elsősorban osztrák vendégek is. A későbbiekben az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása, a bizonytalan belpolitikai helyzet – az őszirózsás forradalom, a proletárdiktatúra –, majd a trianoni békediktátum országra gyakorolt korlátozó hatásai egy időre visszavetették a Balaton vidékének turisztikai felfutását.

A Balatont 1920 után az mentette meg, hogy a trianoni békediktátum eredményeként az ország elveszítette a tengerparti üdülőhelyeket és a magaslati turisztikai célpontokat is. Így a hazai gyógyfürdők mellett a Balaton maradt az egyik legfontosabb idegenforgalmi centrum. Ennek értelmében az 1920-as évek közepére, kormányzati koncepció mentén megkezdődött a tó gazdasági, kulturális és térségi fejlesztése egyaránt. Az 1930-as évekre a Balaton virágkoráról beszélhetünk, a belföldi turizmus nagy fellendülésének időszakáról.