2023.12.02. 17:22
Ács Zoltán: Mikulás a falumban
A téli időszakról a legtöbbször férfiak először a favágásra, gyerekek a havazásra, a hölgyek pedig a karácsonyra asszociálhatnak. Azonban mint szimbólum mást is takar, és ha észrevesszük ha nem, hatással van ránk. A költői vénával megáldott művészek pedig, egyből tollat ragadnak, és papírra vetik gondolataikat. Így tett egyik olvasónk is Ács Zoltán aki az alábbi versét juttatta el szerkesztőségünkbe.
Fotó: EvgeniiAnd
Mikulás a falumban
Ősz szakállal, pásztorbottal,
téli éjen sebbel-lobbal
suhan mezőn, hegyeken át,
lesi fiú, várja leány,
kiscsizmába, szép cipőbe,
ajándékot kérni Tőle.
Trojka nyomán csengődallam
leng a szélben szépen, halkan,
ahogy lassít kis domb élén,
odalent a völgynek mélyén,
apró házak sora rendben,
paplan alatt alszik csendben.
Hóember áll csöppnyi téren,
őrségben a faluvégen,
-Végre itt van! – lelkendezik,
répaorra lengedezik,
nagy boldogan integetve,
seprűnyéllel tisztelegve.
Mikulás a szánon ülve,
amint látja felderülve,
hogy a mókás hóembernek,
strázsát álló jó embernek
füléig ér már az öröm,
jóságosan visszaköszön.
Csendre inti bohó társát,
vállra veti öblös zsákját,
s fürgén lépve házról-házra,
a sok gyermek ablakába
játékot visz, édességet,
szívecskékbe békességet.
-De örülök, - szólal fennen -,
virgács ide soha nem kell,
itt minden lány, minden legény
szófogadó, rendes, szerény,
így tanulják réges-régen,
hegyek között, Erdőszéken.
Napsugarak arany fénye,
rést hasít a sötét éjbe,
hajnal dereng át a tájon,
Mikulás már fent a szánon,
útnak indul búcsút intve,
falucskámra áldást hintve.
