2020.01.17. 18:30
A technikai problémák leküzdése után mozgalmas évre számítanak Fábián Lóránték
Tavaly a Rallye3 mezőnyének első, orfűi versenyén technikai gondokkal küzdöttek Fábián Lóránték, de az idei évben szeretnének bizonyítani.
– A 2019-es szezonnak technikai gondokkal indultunk neki –, emlékezett vissza Lóránt.
A következő versenyükre már sikerült felkészíteni az autót, működött az összes henger, és ez meglátszott az eredményeken is. – Magyarbólyban harmadikak lettünk aztán volt egy újabb technikai problémánk, de Porrogszentkirályon és az év végén, Magyarhertelenden is sikerült megcsípni a kategória harmadik helyet.

Több tapasztalattal indulnak az idei szezonban
Mint meséli, négy navigátorral zárták a szezont, ami a felkészülést és a versenyeket is megnehezítette. Reményei szerint a folytonos csere helyett idén egy társa lesz a Renault Megane utasterében.
A tavalyi Santa Domenica Rallyn Stepán Árpinak navigált Lóránt. Elmondása szerint akkor tapasztalta meg igazán, hogy milyen a jobb oldalon végigülni egy versenyt. – Rengeteg élménnyel gazdagodtam –, emlékezett vissza a külföldi gyorsasági szakaszokra.

– Szeretnénk idén minden veresnyen ott lenni – mondja bizakodva Lóránt. A Rallye3-as kategórián kívül néhány Rallye2-es futamon is indulnának. – Ezek az elképzelések, de ahogy a nagy csapatok, úgy mi is keressük a támogatókat, hogy minden tervünk sikerüljön.