KOSÁRLABDA

2020.12.30. 08:43

Jobb játék kell a kosarasoknak a javításhoz

Több hetes szünet után immár az új vezetőedzővel, Nikola Lazics irányításával folytatja szereplését az NB I./A csoportos férfikosárlabda-bajnokságban a Kaposvári KK alakulata. A csapat szerdán, 18 órakor Jászberényben lép pályára.

Kun Zoltán

Létfontosságú találkozó következik a Kaposvári KK számára. A kiesés ellen menekülő Jászberényi KSE ellen mindenképp be kell gyűjteni mindkét bajnoki pontot ahhoz, hogy a somogyiaknak legyen esélye arra, hogy minél távolabb kerüljenek a még szintén veszélyt jelentő utolsó előtti helytől.

A két csapat nagyon rosszul szerepelt eddig a bajnokságban. A jászságiak még egyetlen meccset sem tudtak megnyerni, a kaposváriak pedig a tíz találkozójukból csupán kétszer vonultak le győztesen a pályáról. A berényiek gyakorlatilag feladták az utóbbi meccseiket, ahol 30-50 pontos vereségeket szenvedtek. Mostanra azonban vezetőedző és teljes légiós sorcsere következett. A megbízott edzőként tevékenykedő Lo El Hadji Malick helyére kedden nevezték ki az Egis Körmend együttesénél másodedzői, valamint U20-as edzői feladatokat is ellátó Patai Benjámint. Már korábban elköszöntek az amerikai Brandon Penntől, valamint a horvát Ivan Milicevic-től is. Az ugyancsak amerikai Donovan Donaldson szintén távozott, ő már a Zalakerámia ZTE KK csapatában kosárlabdázik. A jászberényiek remek légiósokkal próbálnak erősíteni. Így került vissza a gárdához a korábbi közönségkedvenc Orlando Coleman, aki tagja volt a berényiek 2018/2019-es szezonban bajnoki ötödik és Magyar Kupa negyedik helyet elérő csapatának is. Mellette James Edwin Kinney sem ismeretlen, ő legutóbb Szegeden már 17 ponttal mutatkozott be. Az Egis Körmendtől Xeyrius Williams is Jászberénybe szerződött, csakúgy mint a 210 cm magas horvát Mladen Primorac. Mellettük a szolnoki nevelésű irányító, Frank Áron érkezett még a gárdához. Komoly mozgás volt tehát, s látszik, hogy a jászberényiek mindent egy lapra feltéve próbálják meg kiharcolni a bentmaradást az élvonalban.

– Az edzések intenzitása és hangulata is változott az új vezetőedző érkezésével – nyilatkozta a somogyiak elmúlt időszakáról Puska Zoltán, a Kaposvári KK együttesét működtető kft. ügyvezetője. – Az elmúlt közel két hétben Lazics edző munkastílusának megfelelő, más jellegű munka zajlott az edzéseken, mint eddig. Az eddigi alapokra építve – amennyit a rendelkezésre álló idő engedett – azért próbál néhány új dolgot is gyakoroltatni a csapattal. A játékosok abszolút partnerek ebben és nem csak a vezetőedző személyének, de önmaguk és természetesen a szurkolók számára is szeretnének bizonyítani, hogy az eddig látottaknál többre képesek. Nem lesz könnyű az előttünk álló időszak. A következő hat hét során tizenkét összecsapás vár ránk. Ennek felét hazai pályán játsszuk majd és mindenképp szeretnénk felzárkózni a tabellán.

Az NB I./A csoportos férfikosárlabda-bajnokság állása: 1. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (0.93), 2. Szolnoki Olajbányász (0.90), 3. Alba Fehérvár (0.89), 4. Atomerőmű SE (0.85), 5. Naturtex-SZTE-Szedeák (0.85), 6. Egis Körmend (0.79), 7. Sopron KC (0.77), 8. DEAC (0.77), 9. PVSK-VEOLIA (0.69), 10. OSE Lions (0.68), 11. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét (0.67), 12. Zalakerámia ZTE KK (0.65), 13. Kaposvári Kosárlabda Klub (0.60), 14. Jászberényi KSE (0.50).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában