kézilabda

2021.10.28. 09:58

A mester útra tereli a tanítványát

Mocsai Lajos, a NEKA sporttudományos és szakmai főigazgatója szerint egy nevelőnek mindent a lehető legjobb tudása szerint kell végrehajtania, nem számít, mekkora nehézségekkel néz szembe.

Sonline

Mocsai Lajos, a NEKA sporttudományos és szakmai főigazgatója tartott előadást a Nemzeti Kézilabda Akadémia munkatársainak. A prezentáció A vezető személyisége – a közösség mentális ereje címet kapta, amely többek között az edzők összetett munkáját, hivatásukhoz való hozzáállásukat, valamint a gyerekek és köztük lévő jó kapcsolat fontosságát foglalta magában.

Az esemény kezdetekor Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője köszöntötte a közönséget, majd átadta a szót az édesapjának. – Mocsai Lajos előadásának bevezetőjében főképp azt hangsúlyozta, hogy a képzés során mennyire fontos a gyermekek önálló, teljes emberré nevelése – írta a neka.hu. – Az edzőknek szerinte ebben a folyamatban nagy felelőssége van, következetesen, előrelátóan kell megtervezniük a tudásuk átadását.

A sporttudományos és szakmai főigazgató prezentációjának következő pontjában felsorolta a munka sikerességét befolyásoló tényezőket, amelyek között megemlítette a közösség és az egyén ellentéteit is. Mocsai Lajos kiemelte, hogy egy edzőnek jó csapatot, sőt, ezen belül a játékosok identitását szintén ki kell alakítania. Emellett megjegyezte: egy nevelőnek mindent a lehető legjobb tudása szerint muszáj végrehajtania, nem számít, mekkora nehézségekkel néz szembe.

– Ezután a mester és tanítvány viszonyára tért ki, ezzel kapcsolatban pedig elmondta, a hatékony vezető nem tudása gyümölcsét adja át, hanem az oda vezető utat mutatja meg a gyerekeknek – áll a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia hivatalos honlapján. Mocsai Lajos továbbá hangsúlyozta azt is, hogy minden megfelelően végbemenő munka alapja a bizalom és a nyitottság, ezeknek pedig feltétlenül létre kell jönnie a felek között. Ezt a gondolatmenetét és több más, pszichológiai elméletet is folyamatábrával szemléltetett.

Beszéde végén újra visszatért az önközpontúságra, amely szerinte minden területen nagy ellenség tud lenni, ezért a fejlődés és a harmonikus közösség kialakulása érdekében muszáj felszámolni.

A balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián már többször tettek látogatást a Testnevelési Egyetem hallgatói, ezúttal két újabb hallgatói csoport érkezett, sőt, közülük az egyik csapat három napot tölt majd intézmény rendszerének és működésének megismerésével.

A szakedzőkből álló csoport Ökrös Csaba egyetemi docens kíséretében érkezett, ahol előadásokat hallgathattak meg Szücs Martin humánkineziológustól és Hajdu János sportszakmai vezetőtől. Emellett pedig még az itteni mérő- és erőfejlesztő eszközöket is szemügyre vehették.

– Többször jártam már itt, de mindig lenyűgöz, amit látok – nyilatkozta az akadémia honlapján Ökrös Csaba. – Egy edzőnek az az álma, hogy egy ilyen helyen tudjon dolgozni. A NEKA-n profi körülmények között van az ember, legyen szó létesítményekről, személyekről vagy játékosokról. Ez az egész folyamatosan fejlődik, és az itteni eredmények magukért beszélnek.

A másik, 12 humánkineziológus-gyakornokból álló csapat a sporttudományos és egészségügyi csoportvezetőhöz, Langmár Gergelyhez érkezett, aki a csapatában zajló munkafolyamatokat mutatta be a fiataloknak. Ezután a hallgatók megtekinthették a rehabilitációs gépeket, illetve a gyógytornászok, a humánkineziológusok és az erőnléti edzők munkáját is.

Háromnapos programsorozatuk egyik szervezője, Tuza Kornélia, aki a Testnevelési Egyetem Kineziológia Tanszékén tudományos segédmunkatársként tevékenykedik, azt nyilatkozta, fontosnak tartja, hogy a leendő humánkineziológusok láthassák, milyen munka folyik az akadémiákon és az egyéb szervezeteknél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában