Sonline.hu podcast

2023.05.10. 12:33

Nincs jogsija, mégis a motokrossz királya Szvoboda

Az év motorversenyzőjének is megválasztották Szvoboda Bencét, aki a sorozatos sérülések után újra nemzetközi versenyen állhatott a dobogó legfelső fokára.

Molnár Gábor

Szvoboda Bence

Fotó: Laszlo Szirtesi

A tízszeres magyar bajnok Szvoboda Bence volt a Sonline podcast vendége. A motokrosszozó a nemzetközi mezőnyben is letette névjegyét, hiszen nyert többek között Európa-bajnoki és ADAC MX Masters futamot, valamint a cseh MX1-es bajnokságot is.
 

Szvoboda Bence
Szvoboda Bence
Fotó: Laszlo Szirtesi


Az utóbbi évek azonban nem úgy sikerültek, ahogyan azt eltervezte, hiszen a koronavírus-járvány miatt egy idény teljesen kiesett, majd jöttek a sérülések.
– Tizenkilenc évig egy szezont sem hagytam ki, ez a sorozat 2020-ban megszakadt – fogalmazott Szvoboda Bence. – Bejött a Covid, s úgy döntöttem megműtteten a válam, de a beavatkozás a járvány miatt sokat csúszott. Kimaradt a felkészülés, a csapatommal is akadtak problémák, ezért kihagytam az idényt. A rehabilitáció után belevágtam a munkába, ám egy műszaki hiba miatt elestem és eltörött a 11-es és a 12-es csigolyám. Addig nem volt gerincsérülésem, ezért nagyon megrendített. Amikor arról volt szó tudok-e újra járni, akkor sok minden megfordult a fejemben. Hagytam időt magamnak, de arra jutottam, folytatom. A felépülésem után, még azon a nyáron elkezdtem motorozni, a harmadik edzésen elszakadt a  keresztszalag a térdemben. Zsinórban a harmadik olyan sérülést szenvedtem el, melyből egy is elég ahhoz, hogy derékba törjön egy pályafutás, de én leszegtem a fejem és csináltam tovább. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen megnyertem a csehországi Michael Spacek emlékversenyt, melyre roppant erős mezőny jött össze.
Szvoboda Bence elmondta azt is, a civil életben nem motorozik, maximum robogóra pattan, s csak B-kategóriás jogosítványa van, amivel 50 köbcentiméterig vezethet.
– Gyorsasági motoron még sohasem ültem, mert nagyon veszélyesnek tartom, ezt sokan megmosolyogják – tette hozzá. – Abszolút nem vonz az, hogy 200-220-szal száguldozzak az elkerülő úton.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában