Kézilabda NB I.

2023.09.08. 13:53

Mislenyiek elleni győzelemmel debütálna hazai pályán a NEKA

A Vasas SC után egy újabb feljutóval szembeni alsóházi rangadót játszik a NEKA, mely a Kozármislenyt KA együttesét fogadja szombaton, 17:00 órakor. Nagy szükség lenne egy boglári sikerre, mert két újonccal szembeni vereséggel kezdeni egy szezont nem sok jót ígérne a folytatásra.

Keszthelyi Zoltán

Az újonc Vasas hazai pályán végig vezetve győzte le Bakó Botond fiataljait (27–23), akiknek ezek után nagy szükségük lenne a sikerre hazai környezetben a mislenyiek ellen, ami nem jelent megoldhatatlan feladatot. Ehhez azonban néhány dologban javulni kell. – A védekezésünket kiemelném a Vasas ellen, támadásban viszont maradt bennünk hiányérzet – nyilatkozta Bató Lili, aki szerint sebességben is alulmúlták magukat. – Bízom benne most támadásban bátrabbak leszünk, jobb lesz a helyzetkihasználás, illetve mindenki egy kicsit többet fog magára vállalni, védekezés legalább ennyire jó lesz, vagy tovább keményedik inkább és a kapusaink is jobban elkapják mögöttünk a fonalat.

A boglári oldalon mindössze hét gólszerző akadt Angyalföldön, míg hazai oldalon tizenegyen is betaláltak, vagyis kétség kívül van, akinek többet kell vállalni Bakó Botond együtteséből. A kapusoktól valóban több kell, hisz mindössze öt védéssel zárták azt a hatvan percet.

– Kellemetlen ellenfél a Kozármisleny, kemény védekezésük van, kellemetlen nyitott fallal kettes fellépőkkel, amit jól alkalmaznak és jó kapusaik is vannak – tette hozzá Bató Lili. – Küzdős, hajtós meccs lesz, melynek végén remélhetőleg mi tudjuk majd győztesen elhagyni a pályát.

Erre minden esély meg is van, még akkor is, ha ellenfelük a nyitó fordulóban nem várt nagy küzdelemre késztette a legutóbb hatodik helyen záró Praktiker-Vácot! Úgy kaptak ki hárommal (23–26), hogy a 44. percben még kettővel vezettek (20–18), de a öt perccel a vége előtt is még döntetlenre álltak (22–22)! Pusztai Petra a kapuban tizennégy védéssel zárt, támadásban pedig Scheffer hat, Bánfai négy góllal zárt, igaz, előbbi tizennégy, utóbbi nyolc kísérletből, más nem tudott legalább háromig jutni. Ez utóbbi is hozzájárult a vereségükhöz, miként a tizenkét eladott labda és a mellé párosuló hat technikai hiba! – Úgy érzem, hogy nagyon fontos lesz, hogy csapatként funkcionáljunk, illetve hogy egy nagyon erős védelmet tudjunk a kapunk elé húzni – nyilatkozta Zsembery Zóra, aki három kísérletből két találatig jutott a Vác ellen. – Ezekből már tudunk építkezni a támadást tekintve. Kellően motiváltnak érzem a csapatot, mindenki mindenki gőzerővel azon van, hogy a mérkőzés végén mi arassunk győzelmet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában