Vízilabda

2023.11.06. 13:09

Sikeres hétvégét zártak a kaposvári pólósok

A kiemelt bajnokságban szereplő fiatal kaposvári vízilabdázók hat ponttal gyarapították az eddigieket a Kecskemét ellen.

Klein Péter Nándor

Hazai medencében folytatódott a bajnokság a Kaposvári Vízilabda Klub kiemelt bajnokságban szereplő utánpótláscsapatai számára. A hetedik fordulóban az ifisták úgy gyűjtötték be a fontos három pontot a Kecskemét ellen, hogy a harmadik negyedben vezettek először. A gyermek együttes már simább győzelmet aratott, azonban a serdülők nem tudták megszorongatni a kecskemétieket.

A Dunántúli Vízilabda Ligában érdekelt csapatok közül a baby I. bajnokságban szereplők Pécsre utaztak, ahol a C csoport második fordulójában a Dunaújváros és a Mohács ellen mutatták be, hogy mit is tanultak, miben fejlődtek az edzések alatt (ebben a korosztályban még nincs hivatalos végeredmény). A serdülők ugyancsak Pécsen vitézkedtek, ahol a házigazdák mellett a Mohácsot is magabiztosan verték és továbbra is veretlenül állnak csoportjuk élén. A gyermek II.-es csapat is hasonlóan szerepelt, hiszen Mohácson előbb a házigazdákat, majd a Nagykanizsát szórták meg.

Fiú ifjúsági ország bajnokság, alapszakasz, 7. forduló

Kaposvári VK–Kecskeméti Sportiskola 8–6 (0–2, 3–2, 2–0, 3–2). A kaposvári gólszerzők: Vadas Á. 3, Balogh Zs. 2, Szabó Zs. 2, Klinger B.

Fiú serdülő ország bajnokság, alapszakasz, 7. forduló

Kaposvári VK–Kecskeméti Sportiskola 5–13 (1–2, 0–3, 2–3, 2–5). A kaposvári gólszerzők: Majnik Zs. 2, Parádi Z., Märcz P., Radics M.

Fiú gyermek ország bajnokság, alapszakasz, 7. forduló

Kaposvári VK–Kecskeméti Sportiskola 11–6 (3–0, 2–4, 3–1, 3–1). A kaposvári gólszerzők: Part K. 5, Gregorovics M. 3, Hegedüs Barna, Tahin B., Tóth N.

DVL fiú serdülő, alapszakasz, C csoport, 2. forduló

Pécsi Sportiskola–Kaposvári VK 7–14 (1–3, 5–3, 1–4, 0–4). A kaposvári gólszerzők: Kántor P. 5, Héra G. 4, Märcz P., Parádi Z., Bognár B., Németh N., Barna B.

Mohács–Kaposvári VK 1–33 (0–7, 0–6, 0–12, 1–8). A kaposvári gólszerzők: Parádi Z. 6, Kántor P. 5, Horváth I. 4, Héra G. 3, Märcz P. 3, Majnik Zs. 3, Barna B. 3, Németh N. 2, Balikó Á. 2, Szalmás B., Bognár B.

DVL gyermek II. bajnokság, alapszakasz, B csoport, 2. forduló

Kaposvári VK–Mohács 37–4 (10–0, 7–1, 8–2, 12–1). A kaposvári gólszerzők: Tahin B. 8, Molnár V. 8, Waibl E. 4, Vajay L. 4, Csonka N. 4, Földi Z. 2, Füzi M. 2, Schneider Á. 2, Gasparics-Szigeti K., Bartos Á., Kozári L.

Kaposvári VK–Kanizsa VSE 26–8 (8–3, 5–1, 5–2, 8–2). A kaposvári gólszerzők: Tahin B. 6, Molnár V. 4, Vajay L. 3, Füzi M. 3, Földi Z. 2, Waibl E. 2, Csonka N. 2, Gasparics-Szigeti K., Bartos Á., Kozári L., Schneider Á.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában