Döntőben a Kaposvár!

2024.01.31. 22:40

Előbb majd frászt kaptak, majd ünnepeltek a Fino szurkolói

Az első két szett alapján úgy tűnt, hogy hidegzuhany lesz a kaposvári visszavágó. A folytatásban aztán helyre állt a rend a pályán, így a végén a Fino Kaposvár jutott a férfi röplabda Magyar Kupa döntőjébe.

Fenyő Gábor

Fotó: Muzsla Péter

Bár a kupaelődöntő első kecskeméti párharcát 3–0-ra nyerte a Szlobodan Prakljacsics, Demeter András György edződuó trenírozta Fino Kaposvár, a szerda esti visszavágó igencsak nyögvenyelősen indult. Nagyon sok hiba tarkította a hazaiak játékát, így nem meglepetés, hogy szinte végig a vendég kecskemétiek uralták az első játszmát. Mondhatni hibátlan volt a nyitásfogadásuk, s remekül mezőnyöztek. Hubicska Patrik hiába parádézott a pályán, a szett hajrájában állva hagyta somogyi ellenfelét a Deák Márk által vezényelt „Kecsó”. A nyitó játékrész krónikájához tartozik, hogy Baróti Árpád a pályán látványosan leteremtette a fiatal Boldizsár Pétert, hogy azért mégis csak tudja, hol a helye, s mit enged(het) meg magának. A második játékrészt a Fino kezdte jobban. Már-már úgy tűnt, hogy sikerül egyenlíteni (19–16), amikor új erőre kapott a Kecskeméti RC csapata, és zsinórban hat pontot gyártva a három pontos hátrányukból villámgyorsan ugyanekkora előnyt varázsoltak, s meg is őrizték egészen a szett végéig.

A kapitány a sereg élére állt

A harmadik felvonásban döntő érdemeket szerzett a csapatkapitány, Bögöly Gábor, aki csak ekkor nyolc pontot termelt. Szinte végig a kaposváriaknál volt az előny, így a két nyert szettből az egyiket már ki lehetett pipálni. A negyedik játékrész előtt még mindig nyitva volt mindkét csapat előtt a kupadöntőbe vezető út. Ennek megfelelően hatalmas és kiélezett csatát hozott ez a szett; sokáig a Finonak állt a zászló, azonban a kecskemétiek a hajrában átvették a vezetést. Mégis előbb a házigazdák jutottak szettlabdához, majd mindjárt utána a vendégek. Ezután ismét a Fino Kaposvárnak volt játszmalabdája, amelyet értékesített. Ebben a szettben egyértelműen az amúgy meglehetősen halványan és visszafogottan kezdő Baróti Árpádé az érdem, aki kerek 10 pontot szerzett. Közben a két csapat játékosai felváltva rohamozták meg Árpás Krisztina vezetőbírót, mert nem értettek egyet az ítéletével. Ezzel végleg eldőlt, hogy a Fino lesz az idei kupadöntő egyik résztvevője; a (másodlagos) kérdés az volt, hogy melyik társulat húzza be a visszavágót. Ehhez viszont kétség sem férhetett, lévén a kaposvári alakulat gyorsan eldöntötte.
A hétvégén visszatér a Fino Kaposvár társulata az Extraligába; vasárnap 17 órakor a Bp. MAFC-BME csapatát fogadják a Kaposvár Arénában.

Fino Kaposvár–Kecskeméti RC 3–2 (–19, –22, 20, 25, 8)
Kaposvár Aréna, 700 néző. Vezette: Árpás K., Horváth M.
Fino Kaposvár: Magyar B. (3), Hubicska (23), Iván B. (3), Baróti (23), Bögöly (19), Lescay (8). Csere: Bozóki (liberó), Novoselov (6), Quevedo (–), Tóth G. (–). Vezetőedző: Szlobodan Prakljacsics. Edző: Demeter András György.
Kecskeméti RC: Török S. (2), Kecskeméti B. (9), Gacs (11), Varga P. (23), Farkas P. (8), Boldizsár P. (8). Csere: Török Zs. (liberó), Bogdán B. (liberó), Mócza (1), Dinnyés (–). Vezetőedző: Deák Márk.


A mérkőzés alakulása:

1. játszma: 4–4, 4–7, 8–10, 14–15, 17–7, 18–20, 19–22, 19–25 (20 perc).
2. játszma: 5–2, 5–5, 10–7, 11–10, 13–14, 14–15, 19–16, 19–22, 21–24, 22–25 (24 perc).
3. játszma: 2–0, 5–2, 5–4, 10–9, 12–12, 14–15, 20–18, 25–20 (26 perc).
4. játszma: 5–4, 10–9, 15–11, 20–17, 22–20, 22–23, 24–23, 24–25, 27–25 (29 perc).
5. játszma: 3–0, 5–3, 8–4, 10–4, 10–7, 12–8, 15–8 (12 perc).

A másik elődöntőben:

Bp. Pénzügyőr SE–GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika 3–0 (24, 18, 24)
Az aranyszettet a vendég Barcika nyerte 15–13 arányban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában