Néhány jó szó és egy mosoly csodákra képes, még a kéziseknél is

– Mennyire volt nagy váltás a felnőtt női NB I után az U17-es leánycsapat irányítása?

– Arra mindig időt kell szánni, hogy visszarakjuk magunkat az utánpótlás rendszerébe – felelte Siti Beáta. – Bár az élvonalbeli együttes tagjai is még gyerekek voltak, de előbbre jártak minden szempontból, mint a jelenlegi játékosaim. Most jellemzően 2008-asaok alkotják a csapatot, kiegészülve néhány 2007-es és 2009-es fiatallal, így még kevésbé stabilak, azaz nem tudnak mindig egy átlagos teljesítményt hozni. De ez teljesen normális, mondhatni életkori sajátosság. A stabilitás elérése egy hosszú folyamat része, melyben támogatnunk kell őket. Ehhez hozzájön, hogy az iskolában is helyt kell állniuk, de amúgy is ez egy rendkívül szenzitív időszak az életükben, mindennel és mindenkivel küzdenek. Szerencsére alázatos, fegyelmezett a brigád, néha kicsit túlságosan is, időnként azt kívánom, bárcsak adnák ki magukból jobban az örömöt. Mert szerintem ez ebben a korban még belefér.

– Nem csak edzőnek, pedagógusnak és egy kicsit pótszülőknek is kell lennetek?

– A bentlakásos rendszerben, amiben ők élnek, szükségük van a támogatásra. A gyerekek szinte minden nap beszélnek a szüleikkel, elmesélik a történéseket. De, amikor látom, hogy valamelyikük az edzésen lehajtja a fejét, szomorkodik, akkor egy ölelés, egy-két jó szó, egy mosoly csodákra képes. Persze, néha az asztalra kell csapni, és azt mondani, oké, ez van, ezt most tedd félre. Aki az utánpótlásban dolgozik tisztában van azzal, minden téren segítenie kell a növendékeket.

– Az eddig elért eredmények önmagukért beszélnek, hiszen tizenhárom győzelemmel és egy vereséggel a tabella élén áll a csapat.

– Alapvetően elégedett vagyok. Ami viszont nem egyszerű, hogy kisebb létszámú edzéscsoporttal dolgozunk. Ennek nyilván előnye is van, hiszen egy-egy gyakorlatot sokkal többször tudunk ismételni, s a hibajavítás után hatékonyabbá tenni. A hátránya, hogy csak ritkábban tudunk hat a hat ellen tréningezni. De azon dolgozunk, hogy ez egyensúlyba kerüljön.

– Miben fejlődtek a legtöbbet a lányok?

– Sebességben jók vagyunk, néha még túl gyorsak is, a gyerekeknek ezen a szinten már meg kell tanulniuk játszani a ritmusváltásokkal. Szépen haladunk előre, igaz nem mindenkinek jut egyformán játéklehetőség. Ügyelünk arra, hogy ne játszassuk túl az alapembereket, hiszen ők sokszor duplafronton küzdenek. Felelősek vagyunk mindegyik akadémista szakmai fejlődéséért, s az itt töltött négy év alatt folyamatosan fenn kell tartanunk bennük a játék örömét, még akkor is, ha hibáznak, s jelentős megfelelési kényszer van bennünk. Hiszen meg akarnak felelni önmaguknak, a NEKA-nak, a csapatnak, a családjuknak. Abban is segítenünk kell őket, hogy ez a presszió, aminek egy része szükséges, motivációvá szelídüljön. Azaz akarjon és szeressen kézilabdázni, mi pedig a legtöbbet hozzuk ki a képességeikből. Nagyon hosszú még a szezon, s mindenkire szükségünk lesz.

– Mit vársz a tavaszi idénytől?

– Talán csak a Nemzeti Kézilabda Akadémia első évében nem a Final Four volt a célkitűzés. Látjuk, tudjuk, mik a prioritások, az NB I-es csapat bent maradása, az U19-es, s a mi csapatunk legjobb négy közé jutása. Ehhez adott egy keret, velük kell kalkulálnunk, ezért folyamatosan egyeztetünk Zsadányi Sándorral, ki, melyik együttesben lép majd pályára, szem előtt tartva azt, hogy a legjobb fejlődést érjük el minden játékosnál. Ezzel együtt pedig oda kell mellé tennünk alázatos munkával, hittel a teljesítményt is.

forrás:neka.hu