Hírek

2004.11.13. 07:19

Német csapatba német focistát tegyenek!

Hegyi Á.

Az Energie Cottbus történelmet írt 2001-ben: élvonalbeli bajnoki mérkőzésen 11 nem német focista futott ki a gyepre a csapat mezében. Az elmúlt években a helyzet nem javult, ezért a német szövetség, és a liga úgy döntött, gátat kell szabni a külföldi focisták inváziójának. A szakmabeliek felháborodtak: a világ minden tájáról érkező játékosok árasztják el a Bundesligát, miközben német fiatalok ülnek a kispadon. Vagy még odáig sem jutnak el, alacsonyabb osztályban focizgatnak. A válogatott meg 17. a világranglistán, húsz hónappal a németországi vb előtt. Szabály kell, szigorú! Két év múlva az idei öttel szemben már csak három Európán kívüli focista lehet a keretben. Ezzel szemben európainak fognak számítani a ma még unión kívüli országok (pl. Horvátország, Szerbia) spílerei, rájuk nem vonatkoznak a megkötések. Ezzel egybevágó szabályozásra készül az UEFA is: ők azt szeretnék, ha pár éven belül minden európai klub keretében legalább nyolc saját nevelésű játékos lenne. Saját nevelésű az, aki egy klub vagy egy nemzeti szövetség utánpótlásprogramjának keretében kap képzést.
Európa összes élbajnokságában hasonló a helyzet. A lavinát az 1995-ös Bosman-szabály indította el, ami kimondta, hogy az EU törvényeivel összhangban a labdarúgók szabad munkavállalását nem lehet akadályozni.
Kontinensszerte divat a kettős állampolgárság. Ilyen-olyan indokkal uniós útlevelet kell szerezni a dél-amerikai játékosoknak (szinte mindegyiknek van legalább egy európai felmenője), és máris nem növeli az Európán kívüliek számát. Tavaly a másodosztályú Leganesben 11 argentin játszott – mind EU-s útlevéllel.
Angliában máshogy szabályoznak. Jöhet a játékos a világ bármely tájáról, ha az elmúlt két évben hazája válogatott meccseinek legalább 75 százalékán pályára lépett. A nemzeti csapatnak az első 70-ben kell lennie a világranglistán. Eddig egyedül a  Chelsea-nél fordult elő, hogy kezdőcsapatában nem volt angol játékos, az Arsenalban mindig akadt egy mutatóban.

A megoldás?

A németek igazából megtalálták a (rossz) megoldást. Sorozatban honosítják a játékosokat. Válogatottjaik közül Asamoah ghánai, Freier, Podolski és Klose lengyel, Bobic szlovén, Neuville svájci, Kuranyi brazil származású.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!