2006.03.30. 11:14
Az unió segítene a baromfitartóknak
Az Európai Bizottság olyan javaslatot terjesztett elő, amely alapján támogatást lehetne adni a tagországok baromfitermelőinek a madárinfluenza miatt elszenvedett káraik kompenzálására a közös uniós kasszából.
Az agrárminiszterek jelentései szerint az unióban átlagosan 30 százalékkal esett vissza a baromfitermékek fogyasztása, és több országban az ágazat teljes ellehetetlenülését jelzik. Bár Magyarországon a fogyasztáscsökkenés csak 15 százalék körül van, máris van áldozata a szárnyasjárványnak a baromfifeldolgozók között.
A Bizottság azért dolgozta ki új javaslatát, mert az uniós szabályok szerint jelenleg csak azoknak a baromfitermelőknek lehet kártérítést adni, akiknek a gazdaságában madárinfluenzával fertőzött állatot találnak, vagy ahol a gazdálkodó nem szállíthatja el vágásra a baromfiját állatorvosi zárlat miatt. Az uniós kasszából nem lehet tehát olyan piacvesztés miatt kártérítést kifizetni a termelőknek, amely a fogyasztói bizalom megrendülése miatt következik be. A piaci válság súlyosbodását érzékelve a brüsszeli Bizottság mégis azt szeretné, hogy a tojás- és baromfipiac madárinfluenza miatti piacvesztésének kompenzálását fele részben vállalja magára az unió. A javaslatot a napokban eljuttatják az Európai Parlamenthez és a tagországok kormányait képviselő Tanácshoz, amelyek remélhetőleg április végéig elfogadják azt. A tagállamok ezt követően nyújthatják be javasolt intézkedéseiket bizottsági jóváhagyásra. "E példa nélküli helyzet tovább nem kezelhető a meglévő eszközök alkalmazásával", indokolta a döntést Mariann Fischer Boel, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos.
Magyarország az egyik legaktívabb támogatója az új uniós elképzelésnek. Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter múlt heti brüsszeli útja alkalmával már kifejtette, hogy fontosnak tartja Brüsszel központi segítségét a madárinfluenza miatti baromfiágazati problémák leküzdéséhez. A segítségre szoruló területek közül Gráf József szerint kiemelten kellene támogatni a magántárolást, a hűtőházakban történő tárolást, a kínálat és a további termelés fékezését a tenyészanyag kivonásával, néhány helyen pedig a korai vágást. Mint elmondta, Magyarország elsősorban azt szeretné, hogy a feldolgozók a kényszertároláshoz hitelt vehessenek fel, és ehhez a kormány állami garanciát, illetve - uniós jóváhagyással - kamattámogatást adna.