Hírek

2007.06.13. 06:00

Stohlt most meggyűrűzték

Titkos szavazással kapott elismerést Nemzeti Színház-beli kollégáitól Stohl András, aki hamarosan újabb showműsor kikiáltója lesz.

Csontos Tibor

[caption id="" align="alignleft" width="200"] Buci színészként legalább annyira sikeres, mint műsorvezetőként
[/caption]– A napokban kapta meg színházában a Farkas–Raskó-vándorgyűrűt. A színjátékosok szerint ez a legnagyobb elismerés, amit kollégáktól kaphat egy színész.

– Ez most sincs másként. A Nemzeti Színház társulatának tagjai titkos szavazással döntöttek, idén ki kapja a vándorgyűrűt. Örömmel fogadtam, s ha arra gondolok, hogy többek között olyanokat „előztem” meg, mint László Zsolt vagy Básti Juli…

– Műsorvezetőként milyen elismeréseket zsebelt már be?

– 2000-ben Az év műsorvezetője voltam, idén pedig az egyik magazin olvasói gondolták úgy, hogy a műsorvezetők tavalyi produkciói alapján engem tesznek az első helyre.

– Ön lesz az RTL Klub Csillag születik című új show-jának egyik műsorvezetője is.

– Korunk Ki Mit Tud? versenyére készülünk. Annak idején nem indultam, de gyerekként ott ültem a képernyő előtt. Szereplőkre kevésbé, de a zsűrire emlékszem, s persze a szállóigévé vált mondásra: „A zsűri nehéz helyzetben van!”

– Ha abban az életkorban lenne, elindulna mondjuk Petőfi János vitézével?

– Nem tudom, most vállalkoznék-e rá, de ha belegondolok, mennyire szerették a nézők, amikor Petőfi művét mondtam a közszolgálati televízióban, lehet, hogy mégis kipróbálnám magam. Biztos vagyok benne, hogy manapság az emberek még jobban ki vannak éhezve a szépre.

– Hamarosan megkezdődnek a válogatások szerte az országban. Tervezi, hogy bekukkant egyikbe-másikba?

– Beszéltünk róla, hogy elmegyünk néhány helyre, de nemcsak itthon, hanem a határon túli városokban is lesznek válogatások, ezeket sem szeretnénk kihagyni.

– Másféle műsorvezetésen töri majd a fejét e tehetségkutatón, mint ahogyan megszoktuk?

– Beleérzőbbnek és segítőkészebbnek kell majd lennem. A jelentkezők először állnak majd nagy nyilvánosság előtt, biztatni kell őket, levinni lámpalázukat.

Stohl András

1967. Február 23-án született

1990-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

2003-tól a Nemzeti Színház tagja.

Rendszeresen hívják filmezni és szinkronizálni, az RTL Klub egyik arcának számít.

1990-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

2003-tól a Nemzeti Színház tagja.

Rendszeresen hívják filmezni és szinkronizálni, az RTL Klub egyik arcának számít. Buci színészként legalább annyira sikeres, mint műsorvezetőként -->

Ezek is érdekelhetik