Kék hírek, bulvár

2013.05.14. 07:20

Folytatódik Szita Bence vélt gyilkosainak a pere, 18+

Kedden reggel folytatódott a Kaposvári Törvényszéken a brutálisan meggyilkolt 11 éves Szita Bence vélt gyilkosainak a pere. online tudósítás

Sonline

14:08
A meglehetősen megdöbbentő és elgondolkodtató vallomás ismertetése után a bíró bejelenti, a mai tárgyalás befejeződik. Folytatás június 4-én további tanúk, illetve szakértők meghallgatásával.

14:02
A mai tárgyalás végén a bíró felolvassa az április 13-án elhunyt tanú vallomását. Ebből kiderül, hogy P. Erika deviánsnak írta le neki Bencét, valamint, hogy Gyöngyi Sándor verte a nő fiát. Állítása szerint P. Erika nagyon szerette a fiút.
Úgy vélte, Bencét megszállta az ördög, s ezért ördögűző imával próbálták kiűzni belőle. (A tanú saját bevallása szerint is gyógyszert szedett, s le volt százalékolva a fejével...) Azt vallotta, P. Erika és fia spirituális lelkek voltak. Szerinte a nő gyerekének problémáit Bence váltotta ki, pedig az anya és fia kapcsolata amúgy csodálatos volt. P. Erikát a barátnőjének mondta.
Egyszer találkozott Bencével, akkor elmondta a gyereknek, hogy van jó oldal és rossz oldal, s hogy utóbbi manipulálja a fiút.
– Bence volt a gátja Erika és Sándor boldogságának, s a fiú eltűnésével ez a probléma megoldódott – mondta a rendőrségen. – Erika tiszta lélek, akitől távol áll minden gonoszság...
A nő nem hitte el a rendőröknek, hogy a nevelőanyának bármi köze lehetett a kisfiú eltűnéséhez, szerinte a hatóság csak bele akarta keverni a nőt. Ő amúgy látta a tudatalattijában Bencét, aki egy mély gödörben ült, de élt, mert a szemét melegen tartotta... Meg is beszélték P. Erikával, hogy közösen imádkoznak majd érte, de a vádlott végül nem jelentkezett.
A tanú csak akkor jött rá, mit gondol az ügyről a rendőrség, amikor kiderült, Kertészt is kihallgatták. Még ekkor is állította, P. Erika képtelen lenne ilyen dolgokra. Ezek után imádkozott a rendőrök tisztánlátásáért – végül is bejött...

13:57
Csak egy kérdést kap a tanú, majd Bogdán jelentkezik szólásra, s kéri, mondja el, hogy feketén dolgoztak, így volt pénzük. A bíró idéz Bogdán vallomásaiból, először nem emlékszik ilyenekre, ám az ismételt kérdésre bizonytalan választ ad, melyekkel megpróbálja alátámasztani a tesó vallomását.

13:53
Elmeséli a gyilkosság másnapját, s ebben alátámasztja testvérét, jártak Bőszénfán, Kaposváron, méghozzá P. Erika autójával. Voltak a sántosi temetőben is, valamint Szentbalázson. A cserénfai úton igazoltatták őket a rendőrök. Bevitték őket, kihallgattak mindenkit, aztán hazaengedték őket. Bogdánt is. Utána néhány napig nem találkoztak. Kiderült, az autót keresték a rendőrök, hiszen P. Erika azt állította, eltűnt a Cserből. Az ügyész kérdezi az előző napi közös iszogatásról, s elismeri, hogy jártak néhány helyen, de nem tudja, ez melyik nap volt. Lehetett a gyilkosság napja is, de másik is.

13:48
A bíró a rokonság miatt felajánlja Bogdán testvérének a mentességet, de nem él vele. Innentől viszont igazmondási kötelezettsége van, ami azért is érdekes, mert Bogdán őt citálta alibiként a vallomásában.

13:46
A mai nap – úgy tudjuk – utolsó tanúja, Bogdán testvére. A férfi szöges ellentéte az elsőrendű vádlottnak, alacsony, vékony.

13:40
A benzinkutashoz senkinek sincs kérdése, így jöhet a hajléktalanszálló portása. Fel is ismeri a két férfivádlottat. Kertész úgy másfél hónapot, Bogdán néhány hetet töltött a szállón szerinte. Ritkán találkozott velük, ugyanis két-három naponta kerül rájuk a sor a portán. Egyik sem volt hangoskodó, inkább visszahúzódónak mondaná őket. A gyilkosság napján Kertész nem ment be este, Bogdán kilenc után érkezett meg átöltözni, ugyanis sáros volt a ruhája. Neki is azt mondta, disznóölésen volt a barátnőjénél. Miután megint elment, ő sem tért vissza aznap este. Az ügyész emlékezteti a tanút, a nyomozás során még azt mondta, később Kertész is benézett, izgatott volt és Bogdánt kereste.
Bogdán szerint nem öltözött át, hanem csak tiszta ruhát vett magához. Ebben maradnak.

13:32
- Mondta, hogy adjak neki piát – eleveníti fel a találkozást a benzinkutas, aki szerint Bogdán kérdés nélkül mesélte el a disznóöléses sztorit. A hajnali órákban a vádlott simét megjelent, akkor egyedül és tiszta ruhában.

13:29
Az ebédszünetet követően folytatódik a tanúk meghallgatása: a tervek szerint a benzinkút dolgozója, a hajléktalanszálló portása és Bogdán testvére szerepel a programban. A kutas felismeri Bogdánt, aki rendkívül koszos volt, amikor betért hozzájuk, azt mondta neki, hogy disznóölésről érkezett, azért ilyen a ruházata.

12:24
Kiderül, régről ismeri Bogdánt, még iskolás korából, hiszen a szomszéd faluból való. Amikor Bogdán éppen szabadlábon volt, össze is futottak. Egyedül Kertész reagál az elmondottakra, továbbra is állítja, vele aztán nem találkozott egyetlen vadász sem. De akkor honnan tudták a vadászok a nevét és a címét? Bogdán pedig arra kíváncsi, ha tudja, hogy gyilkosság történt, akkor lefekteti-e őket a földre? A kérdést igazából senki sem tudta értelmezni... Ezzel vége a délelőtti szakasznak, folytatás fél kettő előtt.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Gyöngyi Sándor közvetlenül a gyilkosság előtt beszélt P. Erikával
[/caption]
12:15
Amikor eljöttek, felhívták a kmb-st, aki lecsekkolta Kertészt és a Suzukiját, ám nem szerepelt a bűnügyi nyilvántartóban, így hagyták őket.

12:14
A másik vadásszal folytatódik a tanúk meghallgatása. S. Ottó elmeséli aznapi vadászkalandjukat – rálőtt egy vaddisznóra, de nem találta el –, a gyilkosokkal találkozást pedig ugyanúgy írja le, mint társa. Ő vezetett, így ő tartotta fel Kertész Suzukiját. Kertésszel beszéltek, állítja ő is. A másodrendű vádlott a két kocsi közé hívta, hogy nézze meg, nem rapsicok, hanem szexelni jöttek.
– Mondtam a társamnak, ezek nem szexelni jöttek, mert ki megy gruppenre az erdőbe október végén este? – mondja a vadász.

12:02
Bogdán szerint ővele beszélt H. István, s nem Kertésszel. A lövésben megegyeznek. A vadász állítja, Kertésszel kommunikált. Fel is ismeri a vádlottat. Aki viszont ezt tagadja, szerinte nem láthatta. A vadász viszont még a melegítőjét is pontosan leírja.

11:57
A férfi elmondja, hogy éppen a körzeti vadőrért mentek, amikor belebotlottak a két férfivádlottba, a nő pedig az egyik kocsiban ült. Beszéltek velük, ugyanis hallottak egy lövést, s meg akarták tudni, kik lőttek. Aztán amikor elváltak, az erdőből kifelé menet H. Istvánban felmerült, hogy le kellene zárniuk a sorompót, s akkor a társaság az erdőben rekedne. Csak valaki megrongálta a sorompót, így nem sikerült. Azt is látták a tükörből, hogy egy autó követi őket egy darabig.

11:49
A negyed órás szünet után a gyilkosokkal a sántosi erdőben összefutó vadászok meghallgatása következik. H. István kerül sorra először.

11:35
A bíró szünetet rendelt el.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A második nap...
[/caption]
11:27
A férfi nem is volt ott, amikor Kertész elvitte az ásót, a lánya adta neki oda, így tulajdonképpen semmit sem tud. Ennek ellenére kap néhány kérdést, inkább csak a tisztesség kedvéért...

11:24
Újabb tanú érkezik – nem jött el mindenki, s egy pedig meghalt időközben –, aki nem járult hozzá neve közléséhez. S. Attila Kertész ismerőse, tőle kérte a másodrendű vádlott az ásót tavaly októberben.

11:20
Ismét elhangzik a történet, amikor Bence panaszkodott, hogy a nő rálépett a lábára. És nem a kezére, ahogy az előbb ez elhangzott.
Majd Bogdán reagál az elmondottakra, tegezi a lányt, aki karba tett kézzel hallgatja. A lány nem erősíti meg a vádlott által állítottakat, viszont továbbra is véli, azon az estén ő szólt bele P. Erika telefonjába. Mivel a másik két vádlottnak továbbra sincs mondanivalója, a lány is végez, s leül apja mellé a hallgatóság közé. A férfi átöleli és nyugtatja.

11:13
Egyszer P. Erika tette egy kijelentést, ami Lilla szerint utólag furcsa. Amikor elesett a fia közös játék közben, a nő állítólag azt mondta: - Ha valami baja lesz a gyereknek, megölöm Bencét.

11:09
Az ügyész után a védők kérdeznek, főként az eddig elmondottakat próbálják megerősíttetni, illetve mélyebben kibontani.

11:05
Másnap P. Erika megjátszotta Lilla szerint az elesett, aggódó asszonyt.
– Persze kicsim, hazajön Bence! – nyugtatta állítólag a lányt.

11:04
Miközben az ügyésszel beszél, a lány rendszeresen hátranéz a vádlottakra, végigméri őket. Csak Bogdán látja ezt, a másik kettő ugyanis továbbra is maga elé mered.
Lilla szerint az ominózus napon ideges volt, mivel este nyolckor nem értek még haza, aztán, amikor hazament a nő, s kiderült, hogy eltűnt Bence, a rendőrségre akart menni. Így P. Erika kénytelen volt elmenni vele, s megtenni a bejelentést. Az is gyanús volt neki, hogy a nő nem tudta, hol parkolt le a kocsijával.

11:00
A gyilkosság napján a lány dolgozott, kora délután ért haza. Csörgött a Lilla által csak „A nő”-ként emlegetett nevelőanya telefonja, s mivel a lány vitte neki oda a telefont, látta, hogy Józsi keresi.
– Fél ötre kellett volna mennie Bencéért, de elment négy óra előtt – meséli Lilla, aki állítása szerint már akkor is furcsállotta a dolgot.
Amikor hívta később P. Erikát, az asszony folyamatosan terelt, nem mondta meg, hol vannak, mikor érnek haza. Aztán Bogdán szólt bele a telefonba. Korábban pedig sokszor látta kertész autóját a ház előtt.

10:55
Lilla körülbelül egy hónappal a gyilkosság előtt költözött P. Erikához – a nő ajánlotta fel neki.
– Szerintem ez is a terve része volt – néz ismét hátra a lehajtott fejjel ülő vádlottra. – Akkor is kicsit furcsa volt, hogy ennyire kedves. Persze örültem neki, nyilvánvalóan.

10:52
A nő a lány szerint mindig úgy alakította a beszélgetéseket, hogy ha Bence nem lenne „ilyen meg olyan, és nem csinálna így meg úgy”, akkor ismét össze lehetne költözni.

10:49
A húsz éves lány kijelenti, haragban van P. Erikával. A felsőmocsoládi időszakra úgy emlékszik, hogy P. Erika fiát mindenki utálta, mert hazudozott, illetve mindent rákent a Bencére. Állandóan veszekedtek, s a gyerek mindig azt mondta az anyjának, Bence megverte. Emiatt állandó volt a feszültség otthon.
– Megjátszotta, hogy próbálja megoldani a problémát – néz hátra undorral, s kissé teátrálisan a lány P. Erikára.

10:44
Annyira részletesen beszélt Gyöngyi Sándor, hogy a bírónak nincs is kérdése hozzá, befejeződik a meghallgatása. A férfi jelzi, a továbbiakban szeretne bent maradni a teremben. A tárgyalás a lánya, Lilla meghallgatásával folytatódik.

10:37
Kertészhez fűződő ismeretségéről kiderül: régebbi, munkahelyi kapcsolat, ő segített neki betanulni egy korábbi helyen, ahová csak úgy vették fel az akkor még Kalányos József névre hallgató vádlottat, ha Gyöngyi Sándor kezességet vállal érte.
– Állítása szerint barátjának tekintett akkoriban – így a nevelőapa.

10:34
Másnap nem találkoztak, harmadnap pedig, amikor elment P. Erikához, a nő nem akarta beengedni, pedig a lánya holmiját el akarták vinni. Rendőri segítséget kellett kérniük. A nő azt mondta, betörtek hozzá.
– Nem volt életszerű a meséje – jegyzi meg Gyöngyi Sándor.

10:29
Gyöngyi Sándor közvetlenül a gyilkosság előtt beszélt P. Erikával, aki nagyon nyugodt volt, nem érződött a hangján semmi abból, mire készül. Ezután már csak hajnali negyed egykor tudott beszélni a nővel, akit folyamatosan hívogatott, ám P. Erika nem vette fel, majd kikapcsolta a telefonját. Kétszer pedig foglalt volt, egyszer kinyomta. Azért kereste ennyire, mert beszélt a lányával, aki mondta, elmúlt nyolc óra, de még nem értek haza.
– Aztán éjfél után felhívott Erika, hogy eltűnt Bence – mondja a férfi. – Felhívtam a nagymamát, majd a rendőrséget, de kiderült, még nem jelentették be. Erre hívtam Erikát, hogy azonnal jelentse be, kezdjék el keresni. És közben kérdezgettem, miért nem szólt, mit csinált. Erika nagyon zaklatott volt, azt mondta, nagyon megijedt.

10:20
Eljutunk a gyilkosság napjáig, mely az őszi szünetre esett, ami kihívást jelent az olyan egyedülálló szülőnek, mint Gyöngyi Sándor. Csak délelőtt volt ideje a gyerekre, akit délután P. Erika behívott Kaposvárra. Beszélt is a nővel, de csak a hatórás busszal tudta volna beküldeni, ám Bencének eszébe jutott a cége munkásbusza, ami korábban indult.
– Rá mertem bízni a gyereket, hiszen bíztam benne, szerettem – mondja P. Erikáról a nevelőapa.

10:16
A tanúvallomás szerint a szétköltözés után egy bizonyos idő elteltével úgy tűnt, rendeződik a viszony a két gyerek között: Bence rendszeresen járt P. Erikáékhoz, játszott a nő fiával. A dolgok tehát jó irányba alakultak.

10:14
Miközben a nevelőapa beszél, P. Erika lehajtott fejjel az ölébe ejtett kezeire mered. Eddig egy pillanatra sem nézett fel Gyöngyi Sándor beszéde alatt.

10:10
Bence jó gyerek volt, az otthon megbeszélt szabályokat betartotta, emlékszik vissza a nevelőapa. Viszont P. Erika fiával nem jött ki, de a nő gyereke mással sem találta meg a hangot, Gyöngyi Sándor szerint pszichológushoz kellett volna vinni. A két gyerek rossz viszonya a magatartásukra is kihatott, mindennapos feszültségben éltek otthon. De fizikai erőszakra sohasem került sor. P. Erika tisztában volt a problémával, s megpróbált türelmes lenni a gyerekekkel, s Bence sem panaszkodott a nevelőanyjára. Viszont a lányától hallotta, volt olyan, hogy a nő rálépett a gyerek kezére – de ezt csak a gyilkosság után tudta meg. A mindennapi feszültség vezetett végül a szétköltözéshez.

10:03
Az ügyész kérdezi először a nevelőapát Bencéhez fűződő kapcsolatáról. Megtudjuk, hogyan került hozzá a fiú. Gyöngyi Sándor is halkan, eleinte alig érthetően beszél, csak azután lesz érthetőbb, hogy a bíró rászól. Ahhoz képest, miről is szól a per, nyugodtnak tűnik a férfi, aki hétfőn délután a folyosón összeszólalkozott Bogdánnal, akitől a torokelvágás egyezményes jelével „búcsúzott”.

09:57
Vége a reagálásoknak, Vadócz Attila bíró a tanúk közül elsőként Gyöngyi Sándort, Bence nevelőapját hívja a tárgyalóba. Aki a bírói pulpitus helyett a fotósok és a kamerák felé fordul, amiért szól is neki a bíró.

09:55
Bogdán szerint színjáték volt Kertész kiborulása. És a nőé is. Pedig ők követték el a gyilkosságot.
– Úgy váltogassák a vallomásaikat, mint a kaméleon – magyarázza. – Én viszont az elejétől következetes vagyok. Nem követtem el bűncselekményt!
A továbbiakban a hétfői monológjait ismételgeti a nyomok eltüntetéséről, az autózásról, a DNS-e hiányáról.
– Hol van itt az igazság? – kérdezi, s hozzáteszi, tudja, a rendőrök mindenképpen szeretnék belerángatni az ügybe, mivel többszörösen büntetett előéletű.
A bíró figyelmezteti is, hogy nem ismételje magát.
– Többször szerettem volna közbeszólni, mert rengeteg olyan dolog hangzott el, ami nem fedi a valóságot – folytatja Bogdán, aki szerint a poligráf őt igazolná, csak nem engedik a rendőrök.

09:49
A bíró befejezi a nő vallomásainak ismertetését, kérdésére P. Erika kijelenti: a Sántoson történtekről a nyomozás során, az előzményekkel kapcsolatban a hétfőn felolvasott vallomását tartja fenn.
Kertész nem reagál az elhangzottakra, hanem sírva bocsánatot kér a szülőktől. Erre megbolydul a terem, a fotósok rohannak fotózni a zokogó édesanyát.
– Sajnálom, hogy nem tudtam megmenteni a gyereket, bármit kapok az igazságszolgáltatástól, a gyereküket már nem kapják vissza – nyüszíti Kertész. – Nem vagyok gyilkos! Sanyi, Szilvi, nem tudom, hová kellene visszamenni, hogy meg tudjam menteni a gyereketeket! A huszonhárom éves gyerekemet is gyereknek tartom, ti pedig tizenegy évesen veszítettétek el a gyereketeket. Sanyi, veled együtt dolgoztam, a lelked mélyén elhiszed, hogy amikor megtudtam, hozzád közel állnak ezek az emberek, visszakoztam...
A bíró félbeszakítja, hogy a kérdésre feleljen.
– Nem tudnak nekem megbocsátani a szülők – nyüszít tovább Kertész. – Ismertetek régóta, a szívetek mélyén tudjátok, milyen vagyok. Ha lehetőségem lett volna, megakadályozom, de már az elmém sem olyan, mint rég volt...

09:38
– Miért lépett rá? – kérdezte állítólag P. Erika Bogdánt, amikor az rátaposott a gyerekre.
– Hogy teljesítsem a megállapodás feltételeit – jött a válasz.

09:36
A mérgezéses történet is előkerül, amikor egy energiaitalos palackba kevert szerrel akarták megmérgezni Bencét. A cuccot Kertész hozta, de végül nem adta oda a gyereknek, mivel olyan büdös volt, hogy úgysem itta volna meg.

09:33
Ismét elhangzanak a gyilkosság részletei, P. Erika szerint is megtaposta Bogdán a földön fekvő, magatehetetlen kisfiút.

09:30
– Hallottam egy nagy jajkiáltást, s tudtam, vége a Bencének – folytatódik a vallomás. – A földön feküdt, nem láttam rajta sérülést, de sötét volt. Bogdán adott egy szatyrot, rakjam bele a ruháit. Bence előttem feküdt, nem tudom, meghalt-e, nem mertem hozzányúlni.
Ezután őt visszaküldték a kocsihoz, innentől csak a hangokat hallotta, nem látott semmit. Aztán jöttek a vadászok, majd átvitték a gyereket Fészerlakra. Bogdán a kezénél fogva húzta a földön a kocsi felé a gyerek testét.

09:26
– Eljött a nap, hogy elrakjam a gyereket – hívta fel tavaly október 29-én Bogdán P. Erikát. A nő tudta, mint jelent az „elrakni”, ennek ellenére nem tett semmit, mert – saját bevallása szerint – hülye volt. A kocsiban Sántos felé Bogdán bort adott Bencének: - Igyál, kiskomám!

09:21
Újabb és újabb, folyamatosan megváltoztatott vallomások sorjáznak, egyre mélyebbre kerülünk az erdőbe – szó szerint és képletesen is.
– Gyere, gyere, megmutatom, hol fogunk bulizni – mondta az egyik vallomás szerint Bogdán a fiúnak.
A rendőrségen hamar átminősítették tanúból gyanúsítottnak, s felbujtó lett gyilkosságban.

09:14
Aztán P. Erika és Bogdán megismerkedésének története hangzik el, s ebből a kisfiú elrablásának története: Bogdán Toponáron megállította és elvette tőle a gyereket, akit ezután már nem is látott többet. Járt kint a sántosi erdőben, de ott nem volt már velük a fiú.
Majd az ellopott kocsi sztorija következik, utána a „Nem tudom”-kihallgatások – a jegyzőkönyv szerint mindenre ezt a választ adta a telefonlistájával és a cellainformációkkal kapcsolatos kérdésekre.

09.05
Vége a kérdéseknek, a bíró most P. Erika korábbi vallomásait ismerteti. Elsőként a tescós történet, azaz a fiú eltűnése hangzik el.

09:03
Az ügyvéd – aki egyfolytában anyaként és nagymamaként emlegeti a nőt – azt is próbálja kideríteni, melyik vallomása az igaz: amit a rendőrségen tett, s hónapokon át fenntartott, vagy amit a szombathelyi börtön pszichológusával történt beszélgetés után megfogalmazott. Egy hosszabb monológ után aztán a bíró megkéri a védőt, most már kérdezzen valamit...

08:59
A nő szerint többek között azért sem dobta fel előbb Bogdánt, mert szégyellte, hogy lefeküdt vele. És megismétli, félt Bogdántól és családjától, de nem tudja, pontosan megmondani, hogy miért. Amikor bevitték Bogdánt, megkönnyebbült, és bízott benne, ha elmondja a rendőrségen, hogy a férfi gyilkolt, benntartják. Ügyvédje próbálja rávezetni, hogy erkölcsi okokból tett így, de a nő nem érti.

08:53
A nő állítja, amíg a benzinkútról el nem indultak Sántos felé, nem merült fel benne, mi a szándéka Bogdánnak. Védője felveti, amikor a fél világ kereste Bencét, még mindig újabb és újabb történetekkel állt elő a nő. Elsőre úgy tűnt egy pillanatra, mintha átvette volna az ügyész szerepét, ám kiderül, a nő fenyegetettségét szeretné hangsúlyozni. P. Erika szerint félt, s csak akkor mert érdemben beszélni a rendőrökkel, amikor már tudta, hogy elkapták Bogdánt. Kérdés, honnan tudta, hogy bevitték Bogdánt?

08:48
P. Erika
ismét kijelenti, az a legnagyobb fájdalma, hogy Sántoson nem tudott segíteni a fiúnak. És előtte?

08:46
A sértetti jogi képviselő arról faggatja P. Erikát, miért nem hajtott el a sántosi erdőből, amikor Bogdán kiszállt a kocsiból, vagy legalább miért nem szólt Bencének. A nő szerint nem volt rá lehetősége, s nem is volt olyan szellemi és lelki állapotban. Berlik Zoltán pedig arról faggatja védencét, szidta-e valaha Bencét Kertész előtt, ám tagadó választ kap.

08:44
A bíró felajánlja Kertésznek, hogy reagálhat P. Erika hétfői vallomására, ám a másodrendű vádlott nem emlékszik rá, mi hangzott el. A brazil válogatott mezben érkező Bogdán erre elmosolyodik.

08:40
Miután a sajtó képviselői mellett Vámos Tamás főügyészségi csoportvezető ügyész, valamint a három védő – az elsőrendű vádlottat, Bogdán Józsefet képviselő Pitz Péter, a másodrendű Kertész Józsefet védő Tóth Balázs és P. Erika ügyvédje, Berlik Zoltán – is elfoglalta a helyét, rendőri biztosítás és két-két fegyőr kíséretében bekísérik a vádlottakat, s így tíz perccel a hivatalos kezdés után megkezdődik a tárgyalás. Melynek élő képes közvetítését a személyiségi jogok miatt megtiltja a törvényszék.

08:37
A hétfőihez hasonló médiaérdeklődés mellett folytatódik a tárgyalás. A mai nap a harmadrendű vádlott, P. Erika további meghallgatásával kezdődik, majd a három vádlott szembesítésére kerül sor. Ezután következnek a tanúmeghallgatások, a legnagyobb figyelem vélhetően Szita Bence nevelőapja, Gyöngyi Sándor, illetve a gyilkosokkal a sántosi erdőben találkozó két vadász vallomását kíséri majd.

Hétfőn a Kaposvári Törvényszéken meghallgatták Bogdán Józsefet, Kertész Józsefet és P. Erikát is. A tárgyalás Szita Bence egykori nevelőanyjának további meghallgatásával, valamint a tanúvallomásokkal folytatódik.

A Somogy megyei Főügyészség a három vádlottat – a többszörösen büntetett előéletű Bogdán Józsefet, Kertész Józsefet, valamint a kisfiú egykori nevelőanyját, P. Erikát – négyszeresen minősített emberöléssel vádolta meg. Az első- és a másodrendű vádlottat 14. életévét be nem töltött személy elleni, nyereségvágyból, előre kitervelten és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés társtetteseiként, P. Erikát pedig felbujtóként állították bíróság elé, s mindhármuk esetében fegyházbüntetést kért a vádiratban, az elsőrendű vádlottra, Bogdán Józsefre tényleges életfogytiglanit, esetében kizárva a valamikori szabadlábra helyezést.

A hétfői tárgyalásról készült online tudósításunkat itt nézheti meg!



online tudósítás Sonline P. Erika abíróság előtt Gyöngyi Sándor közvetlenül a gyilkosság előtt beszélt P. Erikával A második nap... -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!