Közélet

2009.04.13. 07:57

Luxusszállók válság idején: sok a fürdő, kevés az élmény

Néhány éve még mindenki gyógyfürdőt szeretett volna, ma már a wellness-szállodák létesítése a sláger – mondta Iharosi István, a Dél-dunántúli Gyógy- és Termálfürdők Egyesületének vezetője a szervezet nagyatádi taggyűlésén.

Csikós Magdolna

Már 20-25 kilométerenként van egy fürdő, szinte túlkínálat van, de önmagában – jó színvonalú szálláshelyek nélkül – a fürdő nem elég.

Ellentmondásos a helyzet, mert miközben minden egyre inkább a válságról szól, szállodák építéséről és új élményelemekről beszélünk, közben aggódva figyeljük a vendégszámokat és a fürdők látogatottságát – mondta Iharosi István, a régiós fürdő-egyesület elnöke. A válság más módon is hat: a tervezett wellness-szállodáknál gyakran az a helyzet áll elő, hogy számos nyertes pályázat van, ahol nem tudnak szerződést kötni a támogatásra, mert az önrész nincs meg. A bankok egyre nehezebben adnak hitelt, saját forrás nincs, így még el sem tudtak kezdődni a beruházások. Mindemellett Kaposváron és Barcson, valamint Gunarason és Sellyén olyan jelentős fejlesztések indulnak el, amelyek meghatározóak lesznek a térség turisztikai kínálata szempontjából.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Sok a fürdő, kevés az élmény
[/caption]

Az üdülési csekk megadóztatása kapcsán az volt a vélemény: már a részbeni megadóztatás is visszaveti a belföldi turizmust, de a statisztikákban ez nem. - A forintárfolyam változása, a drága euró itthon tarthatja azokat, akiknek belföldi kikapcsolódásra még van lehetőségük, így a számadatokban nem biztos, hogy megjelenik, ha a munkáltatók nem adnak üdülési csekket. Ez a tendencia érezhető a mostani húsvéti hétvégén is, hiszen most még tele vannak a wellness-szállodák és a fürdők is.  



Tapasztalatokat gyűjtenek

A Dél-Dunántúli Gyógy- és Termálfürdők Egyesületének több mint húsz tagja van, fürdők és szállodák illetve azok működtetői, tulajdonosai képviseltetik magukat a szervezetben. A találkozón az egyesület tagjai először a nagyatádi fedett uszodával ismerkedtek, majd az aktuális turisztikai kérdéseket is megvitatták.

Az egyesület tagjai áprilisban Ausztriába és Szlovéniába utaznak tanulmányútra, hogy megismerjék az ottani kínálatot s minél több megvalósítható és meghonosítható ötletet lássanak. Emellett hamarosan turisztikai desztinációs menedzsment szervezetet szeretnénk létrehozni, ehhez klaszterpályázaton indulnak. Így a szervezet promóciós és érdekképviseleti lehetőségei is jobbak lesznek.

Ezek is érdekelhetik