Közélet

2012.11.21. 19:29

Kalapács alatt a Balatonring, másfélmilliárdról indul a licit

A 200 hektáros Balatonring területének kikiáltási ára 1,5 milliárd forint, a minimum ár 750 millió, a licitlépcső 15 millió, az érdeklődőknek 150 milliós árverési előleget kell letenniük.

Vigmond Erika

Valamivel több mint egy hónapja online árverésen próbálják értékesíteni a Sávoly melletti tervezett MotoGP-pálya, a Balatonring területét. Eddig még nem akadt olyan jelentkező, aki MotoGP-pályát venne. Ugyanis Sávoly rendezési terve szerint, másra nem használható a terület.

Bobek József sávolyi polgármester elmondta: nem ez az első eset, hogy árverésre írják ki a Balatonring területét. A korábbi esetben a sávolyi önkormányzat indította el a végrehajtást, ahogyan a településvezető fogalmazott: egyfajta kényszerből.

– 2010 végén belterületbe vontuk a versenypálya 196 hektáros területét, ami a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft.-é, és telekadót vezettünk be – részletezte Bobek József. – A megadott határidőig befizetés nem történt, ezért kértünk végrehajtást. Közben létrejött köztünk egy olyan megállapodás, miszerint a tartozás fejében a spanyol befektetők pénzéből kiépített, csaknem egymilliárd forintos csatornarendszer tulajdonjogát megkapjuk. Ezzel a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. mind a tőke, mind a kamattartozását rendezte felénk.

Az Index.hu értesülései szerint további végrehajtási és zálogjogok vannak a sávolyi motorospálya telkén: a Share Szennyvíztisztító és Szolgáltató Kft., önálló zálogjoga 393 millió forint értékben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, végrehajtási joga 154 millió forint értékben, valamint a Sávolyi Termálcentrum Kft., végrehajtási joga 2,7 milliárd forint értékben. Az ingatlan bármikor megtekinthető, a telket bányaszolgalmi jog, vezetékjog, és földmérési jelek elhelyezését biztosító használati jog terheli.



A MotoGP-pálya alapkövét 2008 őszén tették le, földmunkáit 2009 nyarán kezdték. A magyar állam összesen 35 milliárd forintot - 20 milliárd forint állami támogatást és 15 milliárd forint állami hitelgaranciát - adott volna a gyorsasági motorpályára. A pénzügyminisztérium szakértői azonban kockázatosnak, gazdaságtalannak és jogszerűtlennek tartották a Balatonring megépítését, így az építkezés 2009. december 16-án félbeszakadt, pedig 20-25 százalékban már elkészült a pálya. Addig a befektetők úgy hatmilliárd forintot költöttek saját erejükből a beruházásra, ami a hitel 25 százalékos önrészét váltotta volna ki. A motorpálya 2008 óta kiemelt beruházásnak számít. Egyelőre sem a kormányzati, sem a befektetői oldal nem nyilatkozik, amit a polgármester úgy értékel, hogy sem a beruházás folytatására, sem a feladására nincs jelenleg szándék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!