2014.03.31. 07:32

„Csiky Gergely Stadion” - avagy az elmúlt négy év a kultúrában

Teljes kormányzati struktúraváltás, megváltozott finanszírozás, gigaberuházások és a lét-nemlét határán egyensúlyozó intézmények, sokadszorra is csak az ígéret szintjéig jutó színház-rekonstrukció: valahogy így lehetne összefoglalni címszavakban a mögöttünk álló kormányzati ciklust.

Vas András

„Halaszthatatlan ma már a hat éve halogatott színházfelújítás Kaposváron. A teátrum teteje ugyanis egy kisebb esőtől is beázik, a vakolat szinte mindenütt omlik már és a díszítő stukkók is sok helyen hiányoznak. Az épület négy év múlva lesz száz éves, négy év múlva azonban használhatatlan lesz, ha hagyják tovább pusztulni. A fenntartó kaposvári önkormányzat önerőből nem tudja finanszírozni az óriási munkát. Kormányzati támogatás pedig 2001 óta nem érkezik, hiába pályázik évről-évre a város. Az idén újabb beadványt készítettek, ebben a hónapban pedig az engedélyes tervek is meglesznek már. Amennyiben sikerülne címzett támogatást nyerni, jövőre megkezdődhetne a beruházás. A tervek szerint 3,3 milliárd forintból újulhatna meg a teátrum, ez egyébként éppen a duplája annak az összegnek, ami 2001-ben ugyanerre a munkára kellett volna” – írtuk 2006 novemberében, ám a cikk megjelenhetett volna akár a napokban is. A helyzet ugyanis mit sem változott az eltelt nyolc év alatt, csak az összeg emelkedett, ma már valahol 7,5-8 milliárd forint kellene a maketten már régóta megcsodálható tervek elkészítéséhez.

Melyek valóra váltásához az elmúlt nyolc évben ugyanúgy nem volt elegendő a szocialista Lamperth Mónika miniszteri fogadkozása, mint ahogyan 2010 kora nyarán Szita Károly polgármesternek tett kormányfői ígéret. Pedig 2008 őszén az azóta elhunyt direktor, Schwajda György egy teljesen felújított teátrumban képzelte el a 2011-es centenárium nyitóelőadását, ám előbb erről az idea bizonyult túlságosan optimistának, majd 2010 decemberében, alig fél évvel Orbán Viktor ígéretét követően kiderült, nemhogy nem kezdődik meg a felújítás a száz éves jubileumra, de a ciklus során egyáltalán nem lesz rá kormányzati forrás. Rossz nyelvek szerint ekkor kellett volna átkeresztelni az intézményt Csiky Gergely Stadionra, s mára már meg is valósultak volna L. Balogh Krisztina valóban látványos tervei...

– Négyszázhetvennyolcmillió forintba került – mondta 26 évvel ezelőtti felújításról Hernesz János, az Átriums Kft. ügyvezetője, aki anno a színház főmérnökeként vezényelte le az eddigi utolsó rekonstrukciót. – Két év alatt, rohammunkában kellett dolgoznunk, bővítettük és tataroztuk az épületet, s emellett megújult a technika is. Viszont nem jutott pénz a szigetelésre, s az ebből fakadó problémák hamar jelentkeztek. Kezdett málni a vakolat, ami nem is volt csoda, hiszen január-februárban kellett vakolni, majd festeni, amiről már akkor tudta mindenki, hogy elhibázott lépés.
Az épülethez azóta sem nyúlt hozzá senki érdemben, csak az akut javítanivalókat végezték el – például megszüntették a tetőbeázást –, így nem csoda, hogy szép lassan amortizálódott.

– Mohácsi János 2007-ben főrendezőként javasolta, amíg nem sikerül pénzt szerezni a teljes felújításra, tatarozzák ki az épületet, s tíz évig még használható lesz – jegyezte meg Hernesz János. – Lehet, sokaknak nem teszik, amit mondok, de egyetértettem vele, hiszen jóval kevesebb pénz, úgy egymilliárd forint kellett volna hozzá. Az is igaz, építészként és kaposváriként viszont abszolút támogatom a teljes felújítást, L. Balogh Krisztina terveit, melyek száz évre meghatározhatják a városképet, azaz nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek is szólnak.
A színház egykori főmérnöke szerint egy külső-belső tatarozásra fél év elegendő lenne, sőt, jó ütemezéssel egyéb felújításokat is el lehetne végezni az elkövetkező esztendőkben.

A realitás utóbbit diktálná, noha a város és a társulat mindent megtett, hogy felhívja a figyelmet az évtizede lebegtetett felújítás fontosságára. Nincs B-terv, mondta a rekonstrukcióról Rátóti Zoltán igazgató 2011 tavaszán, arra utalva, hogy nem tartaná helyesnek, ha egy csökkentett paraméterű tervhez próbálnának támogatókat szerezni, majd az intézmény téglajegyet bocsátott ki, melynek összegét eredendően a felújítás jelképes kezdőtőkéjének szánták – utóbb a nézőtéri székek cseréjénél használták fel. A felújítás hívei sokezer kilométernyi biciklitekeréssel fejezhették ki szolidaritásukat az ügy iránt, míg a város vezetése azért lobbizott, hogy a 2014–20-as uniós költségvetésbe sikerüljön olyan pályázati lehetőségeket becsempészni, hogy legalább brüsszeli pénzből megvalósulhasson az álom – sikertelenül. Ami azt jelenti, hogy jelen állás szerint az elkövetkező hat esztendőben kevés a remény a rekonstrukcióra, legalábbis kisebb csoda szükségeltetne hozzá, hiszen teljesen hazai forrásból kellene finanszírozni a projektet, ám erre – pártszínektől függetlenül – eleddig nem volt meg a kormányzati szándék.

Kadarkút

Komoly változásokkal indult a legutóbbi parlamenti ciklus, hiszen teljesen átalakult a kormányzati struktúra, s ezen belül megújult a kultúra rendszere is – mondta Keserű Valéria, a kadarkúti művelődési ház igazgatója –, a művelődési intézmények nagyobb része például önkormányzati fenntartású lett.
Kadarkúti szempontból utóbb kiderült: szerencsére. A központi finanszírozás ugyanis valamelyest emelkedett ugyan, s a kultúrára külön normatívát állapítottak meg, ám ez a pénz valódi működésre nem lett volna elegendő. A helyi művelődési ház és a könyvtár együttesen 2,9 millió forintos állami normatívát kapott, a két intézmény éves költségvetése azonban meghaladja a húszmillió forintot – az összeg valamelyest csökkent 2010-hez képest –, s a különbözetet a várostól kapták meg.

– A pályázati önrészeinket is az önkormányzat biztosította – folytatta Keserű Valéria –, mint ahogyan a fejlesztéseink is így valósultak meg: a szabadidőparkban tető került a sütőhelyek fölé, kemencék épültek, s rámpát építettünk a művelődési házhoz. Tudom, első hallásra ez nem sok változás, ám a ciklus első időszaka a túlélésről szólt, óriási pozitívumnak tartom, hogy mindvégig nyitva tudtuk tartani a művelődési házat, melynek a mikrotérségi központ szerep miatt amúgy is komoly a felelőssége. A tartalomra viszont így kevés pénz jutott.

Pedig igény lenne rá a kisvárosban, ám megfelelő programok nélkül nehéz megszólítani az embereket: ehhez megfelelő marketingre és eladható produkciókra lenne szükség, ám ezekre nem futja a büdzséből.
– Bevallom, azt hittem, a választások után hangsúlyosabb szerep jut a vidéknek – tette hozzá Keserű Valéria. – A megyei szintig már eljutottak a módszertani változások, s ott biztosították is ezekhez a financiális hátteret, ám a kistelepülésekhez nem értek el. Pedig szerintem főként a hátrányos helyzetű mikrotérségeket, mint a mienk is, ebből a szempontból is meg kellene erősíteni, ugyanis a kultúra komplex hatású: adott pillanatban programot jelent az itt élőknek, emellett nem elhanyagolható a lakosság-megtartó szerepe sem. Pozitívumot igazából a kulturális közfoglalkoztatás bevezetése jelentett, ugyanis így öt hónapig négyen segítették a munkámat ebben a formában.

Somogytánc

Minden januárban előröl kell kezdeni a pénzgyűjtést majdnem a nulláról – mondja Csikvár Gábor, a Somogy Táncegyüttes alapítványának ügyvezetője –, így van ez a rendszerváltás óta, amikor is önállóak lettünk, s ebben nem történt változás az elmúlt négy esztendőben sem. Azok a programjaink tudnak működni, melyeknek jellemzően pályázati forrás az alapjuk: vagy mi pályázunk, vagy mások támogatásaira támaszkodunk, vagyis amit a minket meghívók nyertek korábban.
Központi normatívára ugyanis nem számíthatnak az amatőr státusú művészeti csoportok, az állami kiírású pályázatokon csak a profi együttesek tudnak indulni.
– Ha mi is számíthatnák valamennyi pénzre, sokkal stabilabbá válna a működésünk – jegyzi meg Csikvár Gábor –, nem mellesleg sokkal többször tudnánk nagy csoporttal fellépni, jelenleg ugyanis általában csak kamara-előadásokra van lehetőség, nincs elég pénze a meghívóinknak. Ráadásul a legtöbbször csak utólag fizetnek, így nem tudunk előre tervezni, bizonytalanok a fellépéseink időpontjai, hiszen pillanatok alatt változhatnak a felkérések, ahogy éppen jut pénze ránk a megrendelőnek. Civil szervezetként régóta kiszolgáltatottak vagyunk, ha nem kapnánk önkormányzati támogatást, nem is tudnánk dolgozni.
A Somogy Táncegyüttes tavaly kötött közművelődési szerződést Kaposvárral, ennek köszönhetően valamivel stabilabbá vált a helyzetük, az önkormányzat ugyanis nemcsak pénzzel, de infrastruktúrával is támogatja őket.
– A változás a fellépéseink számán is meglátszik – teszi hozzá Csikvár Gábor –, míg 2012-ben 56 előadásunk volt, addig tavaly 73, ami jelentős előrelépés. S egyben mutatja, igény lenne a munkánkra. Csak éppen nincs elegendő forrás hozzá: mindenki elismeri, nemes dolog a hagyományőrzés, ám a szponzorok nem kapkodnak utána. Az ilyesfajta támogatás a kilencvenes években, sőt, még a kétezres évek közepén is létezett, azóta azonban csak a kapcsolati tőkénk révén sikerül megnyerni egy-két mecénást. Pedig ez a művészeti ág igencsak költséges, az utazás, a jelmez, a díszlet, a zene sokba kerül: csak készpénzben évi hét-kilenc millió forintra lenne szükségünk. Összességében úgy vélem, nem változott volna semmi a négy évvel ezelőttihez képest, ha nem tudunk szerződni a várossal. Így viszont, ha a helyzetünk nem is rózsás, de kulturáltan tudunk dolgozni.

Viszontagságos négy esztendőt tudhatnak maguk mögött a somogyi múzeumok: tulajdonosváltások tömkelegén estek át, s bizony nem mindegyik intézmény sorsa alakult megnyugtatóan. A kormányváltáskor a megyei önkormányzat tulajdonában lévő megyei múzeum előbb a kormányhivatal fennhatósága alá került, majd tavaly – a szennai skanzen kivételével, mely a Szentendrei Szabadtéri Múzeum része lett – a települési önkormányzatok kezelésébe. Ezzel elvileg jobban jártak, mint korábbi tulajdonosaikkal, ugyanis forrásaink szerint a megye és a kormányhivatal érdemben nem foglalkozott az intézményekkel. Viszont a kisebb településhez kerülő múzeumok gondjai ezzel nem oldódtak meg, ugyanis az érintett falvaknak – például Zala vagy Somogytúr – nincs elegendő forrásuk a színvonalas üzemeltetésre. A kaposvári Rippl-Rónai múzeum számára viszont kifejezetten jól alakultak a dolgok: az önkormányzat ugyanis a korábbinál sokkal több pénzt biztosít a különféle rendezvényekre és foglalkozásokra, vagyis az elmúlt egy esztendőben érezhető a fejlődés az intézmény munkájában. Ahogyan a Róma-hegyi Rippl-villa is látványos fejlődésen ment keresztül: a festő hajdani otthona 2011 végén került a megyétől a városhoz, s újult meg korhű állapotban aztán 2012-ben 238 millió, döntően az uniótól származó forintból, melyekből még egy látogatóközpont is épült, ahol pedig az Andrássy-ebédlő hű mását is létrehozták.

Hasonlóképpen vegyes képet mutat az elmúlt négy esztendő a művelődési házak szemszögéből. Kaposváron 2010-ben lebontották a régi Együd művelődési központ épületét, hogy aztán 2011-ben átadják a helyén a városképileg is meghatározó, s azóta programjaival, rendezvényeivel a megyeszékhely életébe szervesen bekapcsolódó, 1,8 milliárd – szintén jelentős részben EU-s – forintból megépült Agórát. Ugyanebben az évben bővült integrált közösségi térré 62 millió forintból a böhönyei, s 53 millióból a balatonszentgyörgyi művelődési ház, Marcaliban pedig több mint 300 millióból alakították ki a Kulturális Korzót, míg Balatonszabadiban hetvenmillióból, Porrogszentkirályon 16 millióból újult meg a kultúrház.

A ciklus során Fonyódon szabadtéri színpad és művelődési ház építésébe kezdtek csaknem kétszázmillió forintból, Nagybajomban a városrekonstrukciós program keretében teljesen felújították a kultúrházat, s a fonyódihoz hasonló összegből újítják fel Nagyatádon a művelődési házat – a beruházásnak elvileg már tavaly be kellett volna fejeződnie, ám kivitelezői problémák miatt az átadás az idei évre csúszott. A kistelepülések számára országos pályázatot írtak ki tavaly novemberben, melynek segítségével megújulhatnak a helyi művelődési házak, ám ezek egyelőre még csak terv szintjén léteznek. A tehetősebb települések így maguk próbálkoznak: Kaposújlakon például 63 millió forint saját erőből újítják fel a művelődési házat.

A mögöttünk álló kormányzati ciklus Somogyot érintő egyik legnagyobb projektje a somogyvári Szent László-emlékhely komplex fejlesztésére megítélt másfélmilliárd forint, melyből a nemzeti emlékhely a régió egyik legfontosabb turisztikai látványosságává fejlődhet.