A magány dermesztő változatlansága két megdöbbentő fotón

Lapunk az elszegényedő somogyi családokról, a segélyekre szoruló emberekről írt riportot a napokban, amikor munkatársunk Eddén rátalált Bajzik Ernőre különös magányában. A mostoha körülmények között, szabályosan csak tengődő idős férfire azonban más is felfigyelt korábban.
Egy fotográfus jelentkezett pénteken szerkesztőségünkben, hogy elmondja, három évvel ezelőtt elkészítette ugyanazt a felvételt, amit kolléganőnk csinált Ernő bácsiról saját szobácskájában. Ugyanaz az asztal, ugyanaz a feszület, s ugyanaz a zsíros bödön a kormos falak között, még a kilátástalan szegénység is ugyanaz a látószögben. Csak az évszak más.

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Ernő bácsi Eddén - Kocsis Gábor felvétele (2011)
[/caption]

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Ernő bácsi Eddén - Baranyai Gerda felvétele (2014)
[/caption]

- Egykori párom révén kerültem kapcsolatba Eddével, Alsóbogáttal és a környékkel - meséli Kocsis Gábor fotográfus, amikor fényképéről faggatom. Gyakorlatilag a fél falut ismerem, így Ernő bácsit is. A szomszéd településen, Alsóbogáton vettünk birtokot, ott akartunk építkezni, de aztán máshogy alakult, de rengeteg időt töltöttem Eddén, ahol egy nyári napon végül Ernő bácsiról is készült egy sorozat.



- Bevallom őszintén, megdöbbentett a hasonlóság a két fotó között - mondja Baranyai Gerda (a Somogyi Hírlap fotóriportere) és saját alkotásáról Kocsis Gábor. A magány és a mélyszegénység változatlansága mindkét pillanatban ugyanazt jelenti, s ezen csak súlyosbít a három év távlat, mindegy, hogy előre és visszafelé haladunk az időben.

Az elsősorban kultúrával, színházzal foglalkozó fotográfus lehetősége szerint mindenhol fényképez, ahol lehetősége adódik, egyetlen feltétel van: emberek legyenek fotóin, a pillanatban őszintén, tisztán köszönjön vissza az arc, az érzelem.