Közélet

2016.03.04. 16:10

Szászfalvi a legkedveltebb somogyi politikus

A legnagyobb közösségi hírportál adatait nézve a kereszténydemokrata Szászfalvi László a legismertebb és legkedveltebb somogyi politikus.

Vas András

A legutóbbb a somogyi 2. választókerületben – Barcs – egyéni országgyűlési képviselői mandátumot szerzett hajdani államtitkár közszereplői oldalát 20 269-en kedvelik, mögötte az MSZP megyei elnöke, Harangozó Gábor következik több mint 11 600 rajongóval, a harmadik hely pedig a siófoki fideszes honatyának, Witzmann Mihálynak jutott, aki több mint tízezer rajongót mondhat magának.

A rangsor persze akár csalóka is lehet, hiszen egy politikusnak nem feltétlenül a világhálón kell kiépítenie szavazóbázisát, ám a 2008-as amerikai elnökválasztás – ahol a szakértők szerint Barack Obama elsősorban internetes kampányának köszönhette, hogy legyőzte republikánus ellenfelét – megmutatta, hogy a 21. században a közszereplőknek élniük kell az informatika adta lehetőségekkel. Éppen ezért megnéztük, a legismertebb somogyi politikusok mire és milyen aktívan használják a legnagyobb közösségi oldalt, s mit tudhatnak meg róluk a választók. A megye hét parlamenti képviselője mellett a két legnagyobb város, Kaposvár és Siófok polgármesterének, valamint a megyei közgyűlés elnökének, illetve az elmúlt negyed század somogyi szinten egyik legmeghatározóbb, s a somogyi közgyűlésben ma is aktív tagjának, Gyenesei Istvánnak kerestünk utána. A parlamenti képviselők közül egyedül Mátrai Mártának nincs facebookos oldala, a többiek viszont saját profiljuk mellett közszereplőként is jelen vannak a legnagyobb közösségi portálon. akárcsak Szita Károly a megyeszékhely, illetve Lengyel Róbert, Siófok polgármestere.

A saját oldalak közül a Facebook ötezerben maximálta az ismerősök számát, az efeletti jelentkezők már csak követni tudják az adott politikus profilját. Szita Károly, Kaposvár fideszes honatyája, Gelencsér Attila és Szászfalvi László ki is merítették a teljes keretet, az egykori megyei közgyűlési elnök és miniszter Gyenesei István megállt 4999-nél, a somogyi 3. választókerület KDNP-s honatyája, Móring József Attila két oldallal is rendelkezik, az egyiken 4471, a másikon 1676 ismerőst regisztrált vissza. Lengyel Róbert 4726, Witzmann Mihály 3267, a szocialista Harangozó Gábor 2706, a jobbikos országgyűlési képviselő, Ander Balázs 2065, míg a somogyi önkormányzat jelenlegi vezetője, Jakó Gergely 1657 ismerőssel bír. A közszereplőknél a negyedik hely Gelencsér Attiláé közel kilenc és félezerrel, Lengyel Róbertet 6234-en, Szita Károlyt 4813-an, Ander Balázst 1582-en, míg Móring József Attilát 989-en követik.

Több somogyi politikus esetében feleslegesnek tetszik a két külön profil, ugyanis minimális eltéréssel ugyanarra használják oldalaikat: közéleti eseményeket osztanak meg rajtuk szimpatizánsaikkal, igazából csak Gelencsér Attila saját profilján látszik, hogy magánemberként is használja, ugyanis követni lehet családi eseményeit. Ennek megfelelően a Névjegy-mappában is rendre ugyanazok az adatok szerepelnek, a többség munkahelyét, iskoláit, e-mail címét és weboldalát osztotta meg az érdeklődőkkel.

Meglehetősen eklektikus képet mutatnak az oldalakat felvezető borítóképek. A többség közéleti eseményeket választott, függetlenül, hogy saját vagy közszereplői oldalát nyitotta meg vele. Szita Károlynál szalagátvágás, illetve választási szlogenje – Hiszünk egymásban! – látható, Szászfalvi Lászlónál ugyanaz a kisgyermekes kampányfotó minkét profilnál, Jakó Gergely a közgyűlési tagok gyűrűjében látható. Móring József Attila egy életképpel és egy közéleti fotóval jelentkezett, Witzmann Mihály balatoni fényképpel és az Országházzal, Gelencsér Attila saját profilját gyermekei fotója vezeti be, a közéletin pedig egy Védjük meg az országot! felirat alatt látható. Gyenesei István behavazott karácsonyi udvarát osztotta meg, Lengyel Róbert balatoni aranyhíddal és választási plakáttal vezeti fel magát, Harangozó Gábor egy tüntetés fotójában, illetve egy tulipánágyásba tűzött MSZP-zászlóban hisz, ahogyan Ander Balázs is láthatóan kedveli a lobogókat, illetve parlamenti felszólalás közben láttatja magát.



Az is kiderült az oldalakról, hogy Szita Károly sportban a kaposvári kosárlabdázókat favorizálja, ahogyan Jakó Gergely is, Móring József Attila óriási Újpest-drukker, de a győri és veszprémi kézisekért, a fehérvári hokisokért és a Real Madridért is szorít, Witzmann Mihály megkülönböztetett figyelemmel kíséri a Balatoni Vasas futball- és a Siófoki KC női kézilabdacsapatát, Ander Balázs a csurgói kéziseket, míg Lengyel Róbert a Siófok Shootfighters oldalát kedveli. Zenében Szita Károlynak és Jakó Gergelynek a Csík Zenekar, Witzmann Mihálynak Deák Bill, az Álomőrzők, a Gulliver Zenekar és a Siófoki Férfi Dalkör jön be, utóbbit amúgy Lengyel Róbert is kedveli, Harangozó Gábor a Punnany Massifért, a Zubolyért, az Európa Kiadóért, a Kispál és a Borzért, valamint a Quimbyért lelkesedik, Móring József Attila pedig meglehetősen eklektikus zenei ízlésről tett tanúbizonyságot, hiszen a P. Mobil, a Beatrice, a Bikini, Rúzsa Magdi, Ákos mellett a Ghymes és Gájer Bálint is kedvencei között szerepel. A KDNP-s politikusnak a filmek közül az Üvegtigris, az Indul a bakterház és az Armageddon a kedvence, a tévében pedig a Tényeket, a Comedy Centralt, a Travel Chanelt és a Hír TV-t nézi, az irodalomban pedig Coelhót, Truman Capote-t és Wass Albertet forgatja. Witzmann Mihály a tévében a Hazajárókat favorizálja, könyvben Koppány – A Fény harcosa szerepel megemlítve oldalán.

Érdekes volt végigböngészni a politikusok által kedvelt oldalakat is. Saját pártjaik országos, megyei és települési oldalai mellett megannyi, politikai nézetükhöz passzoló sajtóorgánum szerepelt a listákon, emellett éttermek, borházak, kulturális intézmények és civil szervezetek. Találtunk persze igazi különlegességeket is: Szita Károly egy bonsai oldalt is like-olt, Móring József Attila esküvői ruhaszalont, zöldség-gyümölcs kereskedést, vagy éppen a Tiltakozunk a sok értelmetlen tüntetés ellen, illetve a Milliók Orbán Viktor kormánya mellett oldalt. Utóbbit Witzmann Mihálynál is megtaláltuk, Lengyel Róbertnél pedig többek között Vona-idézetekre leltünk.

Címkék#Kaposvár

Ezek is érdekelhetik