Bizonytalan bizonyosság – új igazgatóval új helyen a levéltár

Az előző igazgató, a korány elhunyt Bősze Sándor nagy szellemi hagyatékot hagyott hátra. Mennyire határozza ez meg az Ön munkásságát?
– Sándor mondhatni nagyon fiatalon, mindössze 57 évesen hunyt el, és azt gondolom, ő azért még nagyon sok dolgot szeretett volna megvalósítani. Tíz évig voltam a helyettese, majd halála után először megbízott igazgatóként, majd később mint kinevezett igazgató kaptam meg a lehetőséget, hogy a levéltárat irányítsam. Így ismertem, és aktívan részt vettem abban a munkában, amit ő elkezdett itt, és reményeim szerint folytatni, bővíteni is tudom azokat. Bősze Sándor a megyében, országosan és nemzetközi szinten is ismert ember volt, nem csak mint levéltár igazgató, hanem mint történész, helytörténész is. Számos szakmai szervezetben képviseltette magát. Az általa fellelt, és ápolt Rijeka kapcsolatot, ami a horvát levéltárakkal való szorosabb együttműködést jelenti, például mi is nagy gonddal visszük tovább. A monarchia idején a magyar kormány hihetetlenül sok pénzt fektetett Rijekába, a ma is látható tengerparti rész teljes egészében akkor épült ki. Az ott regnáló tengerészeti kormányzó és tengerészeti hivatal számos írásos emléket hagyott hátra nagyrészt magyar nyelven. Épp ezért a 2000-es évek elején kezdődött az együttműködés a horvátokkal, mi jártunk oda az iratanyagot rendezni. Ebből már egy kétnyelvű kötetet is kiadtunk a Tengerészeti hatóság repertóriuma címmel. Hamarosan befejezzük a kormányzóság iratanyagának feldolgozását is, egyelőre furcsa mód az hátráltat minket, hogy a horvát kollégáknak kevés a levéltári tárolóegysége, vagyis magyarul a doboza... ha ez megoldódik, ebből az iratanyagból is egy újabb kötet születhet. Szóval ezeket a nemzetközi kapcsolatokat tovább ápoljuk, és minden lehetőséget megragadunk.

– Ez az az örökség, mely meghatározta a levéltár elmúlt évtizedének munkáját, mondhatni megadta az ívét a merre-hogyannak. Ezt kívánja folytatni, vagy inkább egy új ívet próbál a következő években felrajzolni a levéltári munkásság képzeletbeli egére?
– Az elmúlt években azért sok minden megváltozott. Nagyon sok dolgot kell a nulláról kezdeni. Pár évvel ezelőtt a levéltári anyagaink még három helyen, a Rippl-Rónai téri levéltárban, Nagyberkiben és egy Raktár utcai raktárban voltak. Ezeket most, hogy a várostól megkaptuk és felújítottuk a volt Bartók iskola épületét, egy helyre tudtuk hozni az iratanyagokat. Ezzel újra kell szervezni a munkát itt. Vagyis megváltozott a helyzet, így megváltozik a munkánk is egy kicsit. A korábban kialakított referencia rendszert például megtartottuk, mert hasznos dolognak vélem, mikor is minden levéltáros kollégának van egy anyagrésze ami hozzá tartozik.

– Ezt a munkát meghatározza a vezető személye?
– A hangulatot és a munkaszervezés módját mindenképpen. Vannak olyan helyi feladataink, melyek szakmaiak, de a további kapcsolatok kiépítése, a levéltári szolgáltatások széleskörű megismertetése azért a vezetőn is múlik.  A levéltári évkönyvet is szeretném ezután tematikus kiadványként megjelentetni. Korábban „csak” tanulmánygyűjtemény volt, de jó lenne,  ha valamilyen meghatározott téma mentén jelennének meg a jövőben.
De szeretném visszahozni azt a régi jó szokást, amit még Kanyar József kezdett el - ő volt a levéltár igazgatója 1950-től 1987-ig -, hogy neves, országos hírű történészeket kért fel arra, hogy írjanak az évkönyvbe.
A régen stabil személyi állomány mára lényegesen gyorsabban cserélődik halálesetek, vagy a Ratkó-korszak nyugdíjazásai miatt, de a pedagógus bérrendezésnek köszönhetően több kollégánk is úgy gondolta, hogy anyagi okokból érdemes pályát módosítania. Ez újabb olyan problémákat vet fel a munkaszervezésben, ami azt gondolom szintén egy vezetői feladat megoldani, hogy a munka gördülékenyen menjen.

Egy szerencsésnek tartott életút

– Kanyarodjunk egy kicsit vissza a kezdetekhez. Minden kisfiú tűzoltó vagy katona szeretne lenni majd ha felnő, és csak nagyon kevesen mesélik a homokozóban a többieknek, hogy levéltárosok lesznek. Milyen út vezetett idáig?
– Gyerekkoromban két út állt előttem. Egészen jó sportoló voltam, az általános iskolában Csurgón csak kézilabdázni lehetett, amit szerettem, de folytatni nem akartam. A középiskolában ezért – a családi hagyomány folytatásaként - focizni kezdtem, de egy valami végig megmaradt: szerettem a sport mellett olvasni, és a történelem is nagyon érdekelt. Így adódott a lehetőség, hogy középiskola után a szombathelyi főiskola történelem – könyvtár tanár szakán tanuljak tovább, amihez levéltári specializáció is tartozott. A történelem szeretete itt sem tört meg bennem, de az világossá vált, hogy tanítani nem szeretnék. Ezért a diploma megszerzése után a soproni levéltárban helyezkedtem el, ahol négy évig dolgoztam, és az idő alatt az egyetemi diplomát is megszereztem Pécsett. 

– Csurgó, Szombathely, Sopron, Pécs és most Kaposvár. Lehet azt mondani, hogy az országot bejárta egy jó levéltárért?
– Azért nem teljesen. A diploma után Csurgón egyszerűen nem volt nekem megfelelő állás, a soproni lehetőséget is a tanszéki hirdetőtáblán találtam. Kaposvárra Bősze igazgató úr meghívására érkeztem, mivel a katonai szolgálat idejét hosszúnak és elvesztegetett időnek találtam, polgári szolgálatot viszont nem lehetett saját munkahelyen teljesíteni akkoriban. Így kerültem Kaposvárra, és itt is maradtam.

Fiatalok, mentorok, internet

– Újra csak előkerült az elődje neve. Lehet azt mondani, hogy a mentora volt?
– Ő vett fel engem ide, és ő nevezett ki helyettesének is, ezt a munkát 10 évig végeztem mellette. Igen, ebben az értelemben a mentoromnak tekinthető.
Kutatási területem azért különbözik, ha időm engedi, a reformkori nemességet kutatom. Az évkönyvben is megjelent egy írásom arról, hogy hogyan működött akkoriban a tisztújítás Somogyban, de vizsgáltam a reformkori tisztikar iskolázottságát is, ami nem kis munka volt.

– A fiatalok nem nagyon tudják már, hogy mi is az a levéltár, azt gondolják, ami információ csak létezik, az az interneten fellelhető. Van valamilyen terve arra, hogy őket is érdeklődővé tegye a történelem és a levéltári dokumentumok iránt?
– A levéltár már korábban is tett erőfeszítéseket arra, hogy középiskolás diákokat vonzzon be. Két éve hirdettünk ’56-os, illetve várostörténeti vetélkedőt, amire a jelentkezés finoman szólva is visszafogott volt. De nem adjuk fel, további lehetőségek után kutatunk. Levéltári órákat kínálunk az iskoláknak, és mivel idén reformáció emlékév van, újabb ötleteket igyekszünk megvalósítani. A Magyar Történelmi Társulattal közösen szeretnénk meghívni olyan előadókat, akik középiskolás diákoknak az ő nyelvükön, színesen tudnak előadni.

– A levéltár hamarosan újra megnyitja kapuit. Új hely, új igazgató, rengeteg terv. Lesz akkor a levéltár életében egy Polgár-éra?
– Ezt nem tudom megmondani. A kinevezésemet öt évre kaptam meg, 2020 júliusáig, de hogy utána mi lesz, azt még nem tudom. Az életben mindig vannak változások, én igyekszem ezekre felkészülni és reagálni, legjobb tudásom szerint.