Kultúra

2008.06.21. 16:28

Felnő a fiatal Fenyőhöz: a rock and roll ikont játszhatja

Szabó Kimmel Tamást Alföldi Róbert a Nemzeti Színházba invitálta; persze, hogy igent mondott

Balassa Tamás

Szabó Kimmel Tamás alakítja Fenyő Miklóst a Made in Hungária című nagy sikerű musical filmváltozatában.
Júliustól forog az S.O.S. szerelem és a 9 és fél randi gyártójának produkciójában a Made in Hungária című mozi. Miklauzic Márton és Márton Balázs fényképezi, Fonyó Gergely rendezi. Jövő év elején mutatják be. A forgatás előtt nagyszabású válogatáson keresték a tehetséges, fiatal főszereplőket, az énekes-táncos és a prózai karaktereket.

– Ezer jelentkező közül választottak ki az ifjú Fenyő Miklós szerepére, ami óriási megtiszteltetés, hiszen egy élő legendát, egy ország kedvencének ifjúkori énjét kell megformálnom – mondja Szabó Kimmel Tamás. – A meghallgatásomkor Fenyő is ott volt, de hogy miként voksolt, nem tudom. Talán elmondja, hiszen mostantól együtt dolgozom vele. Rock and roll énekstílust tanít, a stúdióban pedig felénekeljük a számokat.

Szabó Kimmel Tamás

1984-ben született Kaposváron.

2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán, Ascher Tamás és Novák Eszter osztályában. A fővárosi József Attila Színházhoz szerződött, játszott Az öreg hölgy látogatása című Zsótér-darabban, mely a minap a legjobb rendezés díját kapta a POSZT-on. Tavaly a kaposvári Csiky Gergely Színházban a Fekete Péter főszerepét alakította. A Megy a gőzös című Koltai Róbert-filmben szintén főszerepet kapott.

2008 őszétől a Nemzeti Színház tagja lesz, 2009-ben mutatják be a Made in Hungáriát.

Szabó Kimmel Tamás fiatalsága okán csak a zenékből és a korabeli tévéfelvételekből ismeri a hatvanas-hetvenes évek világát, ezért sokat vár a Fenyő Miklóssal közös munkától.
– Szeretnék mindent hasznosítani, amit át tud adni – mondja lelkesen. – Nekem minél többet be kell építenem belőle a leendő szerepbe, összegyúrva a saját személyiségemmel. Első találkozásunk hatalmas élmény volt, jó vele együtt dolgozni.

Fenyő Miklósra is nagy hatást tett Tamás, a 61 éves énekes megkönnyezte az előadásmódját. A fiatal színész szülei elbeszéléséből is ismerkedik a közelmúlttal, és a You Tube-on nézi a Hungária máig nem fakuló sikereit.– Iszonyú cool előadásmód, hihetetlen energiákkal: ezt tudták és tudják Fenyőék, ami a lázadós hatvanas évekkel együtt közel áll a szívemhez – összegez Tamás, aki mind gyakrabban hallgatja Jerry Lee Lewis és Carl Perkins dalait is.

A fiatal kaposi színész a napokban meglátogatja idősebb bátyja hamarosan megszülető kisfiát, születésnapján köszönti édesanyját, majd indul vissza a fővárosba. Nyáron harmincnyolc napig forgat majd a stáb augusztus végéig. Akkor a Nemzeti Színház évadnyitójára hivatalos.

– Alföldi Róbert hívott a Nemzetibe két osztálytársammal, és boldogan mondtunk igent – mondja. – Szimpatikus, hogy bevállalt egy nagy fiatalítást. Munkára, önálló kezdeményezésre buzdít bennünket, ezért sokat várok ettől a két évtől.
A Mesél a bécsi erdő című Keszég László-rendezésbe már beugrott Tamás. – Molnár Piroskával és Básti Julival játszom, ami óriási élmény.

2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán, Ascher Tamás és Novák Eszter osztályában. A fővárosi József Attila Színházhoz szerződött, játszott Az öreg hölgy látogatása című Zsótér-darabban, mely a minap a legjobb rendezés díját kapta a POSZT-on. Tavaly a kaposvári Csiky Gergely Színházban a Fekete Péter főszerepét alakította. A Megy a gőzös című Koltai Róbert-filmben szintén főszerepet kapott.

2008 őszétől a Nemzeti Színház tagja lesz, 2009-ben mutatják be a Made in Hungáriát. -->

Ezek is érdekelhetik